2017. szeptember 20. szerda
Friderika
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


« | Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
A nagy fehér cápától a megalodonig - Interjú dr. Elter Tamással - 2. rész - 2013-03-01 22:05:15 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
A nagy fehér cápától a megalodonig - Interjú dr. Elter Tamással
2. rész

Dr. Elter Tamás - tengerkutató
Születési év: 1957.

1982. – ELTE
2005. – hivatásos búvároktatói képesítés
2005. – vízalatti természetkutatói képesítés
Fish Identification - oktatói minősítés
Shark Research Institute, Princeton, NJ – tudományos tagság


2010.  The Explorer magazin  - főszerkesztő
2005.  Tropicarium – külsős szakértő, búvároperátor, Budapest


Különösen izgalmas a nem provokált cápatámadások kérdése. Kérem, mutassa be a megfigyelés menetét! Milyen eredmények születtek?

Ez egy kevésbé kutatott terület. A közvélemény erről a kérdésről teljesen másképp vélekedik, mint a szakemberek. Ha statisztikailag vizsgáljuk az állat által ember ellen elkövetett támadásokat és próbálunk valamiféle rangsort felállítani, akkor a cápatámadások a leghátul állnak ebben a szomorú mezőnyben. A cápa támadások áldozatainak számát éves szinten jóval megelőzi a kutyamarás, a krokodil és vízilótámadás következtében meghalt emberek száma, de megemlíteném, hogy mérgeskígyó marás következtében csak az indiai szubkontinensen átlag 50000 ember hal meg évente. Ezzel szemben a cápatámadások éves átlaga 80-100 eset között mozog, amelyből a fatalitás (halálos kimenetelű esetek aránya) stabilan 5 és 10 közötti.

Pontosan azért, mert a cápatámadások nagyon ritkák, kevés a jól dokumentált, hiteles esettanulmány. Több tudományos igénnyel dolgozó adatbank létezik, ilyen például a Floridai Természettudományi Múzeum által kezelt Nemzetközi Cápatámadási Adatbank (International Shark Attack File, ISAF).


Nagy fehér cápa

 
A cápatámodásoknak két fő csoportját különböztetjük meg: az úgynevezett provokált támadások (ember által előidézett) kategóriáját, és a nem provokált támadásokat.

A provokált támadásokat leegyszerűsítve úgy definiálhatjuk, hogy az agresszió kiváltó oka, minden esetben egy közvetlen vagy közvetett emberi interakció az állat irányába. Lehet tudatos, például horogra vagy halászhálóba akadt cápa kiszabadítás közben bekövetkezett harapás, vagy ide soroljuk az ún. a stimulációs agressziókat, amikor például szigonyosok a vízben halakra vadásznak és a vergődő, vérző halat egy damilra kötve hozzáerősítik az övükhöz, a cápa pedig meg akarja szerezni a vérző zsákmányt. Egyéb, legtöbbször az áldozat által nem is tudott provokáló tényező lehet még a víz erőteljes paskolása, csapkodása, amely olyan irreguláris, nem szabályos lökéshullámokat kelt, amely a cápát a vergődő préda által keltett lökéshullámokra emlékezteti. Továbbá stimuláló tényező lehet még a vízbevizelés, vagy a vérző, illetve friss sérüléssel történő vízbemenetel. Mivel a vizeletben is – hasonlóan a vérsavóhoz –, rendkívül magas a pozitív töltésű nátrium ionok aránya, így az adott esetben a vérhez hasonló ingert jelenthet a cápa számára. A cápafajok túlnyomó többségének van egy különleges, a mikrofeszültségű elektromos impulzusokat detektáló szervük, az ún. Lorenzini-ampullák. Bizonyos fajok akár egy milliomod voltnyi feszültség változást is képesek érzékelni. A nagyobb mennyiségben oldott pozitív ionok ugyancsak mikro-elektromos ingert jelenthetnek, ezért kell kerülni a vérző sérüléssel történő úszkálást, illetve a vízbe vizelést is olyan tengerrészeken, ahol az emberre potenciálisan veszélyes, nagytestű cápafajok fordulhatnak elő.

Természetesen a nem provokált támadásoknak is vannak okai, de az okok nem kézenfekvőek. E támadások hátterében nincs kimutatható közvetlen interakció a bekövetkezett agresszió és az áldozat magatartása között.

A legveszélyesebb nem provokált agressziók az úgynevezett „snaek-típusú” támadások a nagyon ritka nem provokált támadások körébe tartoznak. Egyébként azoknak a fajoknak a száma is rendkívül alacsony, amelyektől egyáltalán potenciálisan ilyen típusú támadást „remélhetünk”. A „snaek” agresszió az az eset, amikor a támadó faj az embert emberként azonosítja, és zsákmányszerzési szándékkal rátámad. Ezek a támadások általában rendkívül súlyos következménnyel járhatnak, mert nem csupán egyszeri, hanem több, gyakran marcangoló jellegű harapással járnak együtt.

Bizonyos átmenetet képviselnek a két kategória között az úgynevezett prédatévesztéses támadások. Tipikus példát nyújtanak erre a szörfösök elleni, relatíve gyakori támadások. A szörfösök operációs területén, a hullámtörés zónájában rendkívül rossz látótávolság, emellett a deszkákon hasalva evező emberek lökéshullámokat keltenek. A támadó faj prédának azonosítja a szörfdeszkát és az azon hasaló szörföst. Odakap, de ezzel meggyőződik arról, hogy a kiszemelt préda nem természetes zsákmány, és elengedi. Ezeket hívjuk „bump and bit, azaz ütközik és harap” típusú támadóknak.
Azokat a fajokat, amelyek prédálási szokásaik és testméreteik alapján, komoly sérülést okozhatnak az embernek, potenciálisan veszélyes fajoknak nevezzük. Azonban, az hogy egy faj potenciálisan veszélyes, nem törvényszerűen azt jelenti, hogy már rátámadt emberre. Ebbe a kategóriába általában azokat a fajokat soroljuk, amelyeknél már dokumentált az ember elleni agresszió. A szakirodalom a közel 400 fajból összesen 36 olyan cápafajt ismer, amelynél bizonyított valamilyen, az emberrel kapcsolatos interakció, így értelemszerűen a csak és kizárólag nem provokált „támadást” elkövető fajokat is itt tartják nyilván.

Így ebbe a 36 fajba beletartozik az 50-60 cm hosszú kispettyes macskacápa (Scylihorhinus caniculus) is, amelyet sajnos, kis mérete miatt a búvárok rendszeresen zaklatnak. Szintén ide tartoznak az úgynevezett területtartó fajok, amelyek a területükre történő beúszás, zaklatás hatására támadhatnak. Ilyen faj például a fehérfoltú szirticápa (Triaenodon obesus) vagy a homoki tigriscápa (Carcharias taurus).

 


Homoki tigriscápa


A „snaek”- típusú nem provokált támadásokkal összefüggésbe hozható fajok száma elenyésző. Ez a támadási mód ismert nagy fehér cápától is, de kevéssé jellemző rá. A legtöbb snaek-típusú támadás a tigriscápától (Galeocerdo cuvier), - nem összetévesztendő a homoki tigriscápával (Carcharias taurus) - a bikacápától (Carcharhinus leucas) és az óceáni fehérfoltú cápától (Carcharhinus longimanus) ismert.

A cápatámadások körülményei kapcsán vizsgálni kell a napszakot, az évszakot, a vízmélységet, a vízhőmérsékletet, a vízben végzett elfoglaltságot stb. A cápák valós viselkedésének megismerése céljából a kutatóknak a ketrecen kívüli megfigyelésekre kell törekedniük, hogy minél kevesebb mesterséges ingert okozzunk az állatoknak. Legjobb, ha a víz alatti megfigyelésekhez nem a hagyományos nyíltkörös sűrített levegős légzőkészüléket, hanem a teljesen zajtalan és buborékmentes félig vagy teljesen zártrendszerű újralégzőt használjuk. A cápák tudományos értékű megfigyelése meglehetősen nehéz feladat, és többnyire önfinanszírozású, drága „szórakozás”.


Miért fontos, hogy közelebbről is megismerjük a cápákat?

Mert nagyon megváltozott a világ körülöttünk. Régen még senki sem gondolt arra, főleg nem a tengerektől távol élő emberek, hogy minden, még a legkisebb változás is, amely a világtengeren bekövetkezik, közvetlen kihatással lehet a mindennapjainkra.  Közhelyszerű felemlegetni a környezetszennyezést, a globális felmelegedést, az esőerdők rohamos csökkenését, vagy például a túlhalászás miatt fenyegető ökológiai katasztrófa veszélyét. Rá kellett jöjjünk, hogy olyan rendkívül érzékeny és véges rendszerben élünk, ahol bármilyen változás kihat az egész rendszer működésére. Fokozottan igaz ez a világtengerre, amely még a szárazföldi ökoszisztémánál is sokkal érzékenyebb rendszer. A tengerekben ugyanis hosszabb és jóval sérülékenyebb a tápláléklánc, mint a szárazföldön. Az környezetünk egyre intenzívebb iparszerű kizsákmányolása, a kapzsi profitszerzési vágynak alárendelt, erőltetett „gazdasági növekedés” megváltoztatja a föld, és a tengerek arcát is. Hagy mondjak el példaként egy régi élményemet a Vörös-tenger egyiptomi partszakaszáról, hogy 3 évtized alatt is mekkora mértékű lehet a változás.

32 évvel ezelőtt merültem először a Vörös-tengeren, még a szálloda-turizmus előtti időszakban. A várostól 5 km-re volt az egyetlenegy szálloda Hurghadában, és fehér ember rajtunk kívül nem is tartózkodott a városkában. Visszatekintve elmondhatom, hogy én még úgy láttam a Vörös-tengert, amint régen a nagy felfedezők, ahogyan Cousteau és Hans Hass is láthatta. Hurghada egy 1500 lelkes, „isten háta mögötti” elhagyatott kis város volt, lakosai leginkább halászatból éltek. Három napig vártunk az engedélyre, hogy kimehessünk a korallszigetekhez. Akkoriban olyan volt a tenger, ha a partról begázoltunk, már mellig érő vízszintnél asztallapnyi korallok és száz számra korallhalak voltak mindenütt. Ma már teljesen más a Vörös-tenger. Persze még most is csodálatos, de azt a világot már nem lehet visszahozni.

Az elmúlt évtizedek, komoly ökológiai kockázatot jelentő kíméletlen túlhalászásának, uszonyvadászatának következtében összességében a világtenger cápapopulációja lecsökkent. Mivel, mint említettem, a tengerekben hosszabb a tápláléklánc, mint a szárazföldön, az egyensúly sokkal inkább ki van szolgáltatva az ember által okozott károknak. Ha ebben az érzékeny rendszerben valami megbomlik, az kihat az egészre. Megjelentek például az invazív fajok, egész ökológiai nichek (fülkék) néptelenedhetnek el, egymagában csak a profitnak, gazdasági érdekeknek alárendelt halászat miatt is rettenetes a fajpusztulás. Ez kihat a ragadozókra, így a cápákra is, a tápláléklánc csúcsán. Ha innen kiütünk egy téglát, nem is sejtjük, hogy milyen folyamatok indulhatnak el. Nekünk, tengerektől távol élő szárazföldi embereknek nehéz elhinni, hogy a világóceán hatással van a mindennapjainkra. Ez nem néhány elvakult, fanatikus természetvédő aktivista lázálma, ahogy az úgynevezett üzleti körök időnként próbálják ezt propagálni, hanem szó szerint a jövőnk záloga. Ebbe beletartoznak a cápák is. Hogy meg tudjuk menteni, meg kell ismernünk őket.


Kell-e félni a nagy fehértől?

Húsz évvel ezelőtt a világtenger nagy fehér cápa populációja 10000-12000 egyedből állhatott, ma úgy becslik, hogy 2000-2500 egyed úszkál az óceánokban. A cápák félreismert állatok. Figyelembe kell venni, hogy csúcsragadozók és ez a tisztelet nem csak a nagy fehért, hanem a kis macskacápát is megilleti. Régóta studírozom a cápákat, több tucat fajjal merültem több százszor. Nem félni kell ezektől az állatoktól, hanem megismerni és megérteni őket.


Mi volt a legemlékezetesebb élménye?


Chris Fallows-val az Atlanti-óceánra röviduszonyú makót mentünk megfigyelni 6 évvel ezelőtt. Kint voltunk a nyílt óceánon távol a partoktól, csaliztunk. Nemsokára megjelent álmaink makója, egy három méteres csodálatos nőstény példány képében.
Vannak bizonyos szabályok, amelyeket a cápás merülések alkalmával szigorúan be kell tartani, így például nem szabad eltávolodni a hajótól, hogyha szükséges, gyorsan ki lehessen ugrani, soha nem szabad a csali mögé kerülni és mindig karnyújtásnyira kell maradni egymástól a merülőtársaknak.
Chris, aki az egyik legjobb cápás természetfotós a világon, hozta a hatalmas kameráját, én meg a biztosító ember szerepét kaptam. A kezembe adott egy lefűrészelt partvisnyelet arra az esetre, ha túlságosan szemtelenné válna a cápánk, azzal tartsam távol. Miután alaposan megbeszéltük a szereposztást, befordultunk a hajóról a vízbe. Bedobtak mellénk egy áramlatkötelet és mi vártuk a cápát. Kint az óceánon nagyon jó a látótávolság, ám valaki a hajóról – máig nem tudom, hogy tréfának szánta-e vagy csak az orrunk elé szerette volna csalni a cápát – a fedélzetről beöntött egy vödör halbelsőséget, pont a fejemre. A ragyogó kékségből hirtelen egy barna, rettenetes, átláthatatlan, haldarabokkal teli „felhő” közepébe kerültem, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy árnyék suhan a barna „felhő” szélén. Abban a pillanatban rádöbbentem, hogy a hatalmas makó árnyékát látom! Sikeres volt a művelet, odavonzotta a beborított halbelsőség. Szerencsére nem történt semmi, a cápa elúszott. Miután feloszlott a köd körülöttem, hamarosan újra megjelent az óriási makócápa. Csodálatos élményben volt részünk, másfél-két méterre úszkált körülöttünk. Chris, mint megszállott búvárfotós, elindult lefelé a makó után, olyan 8-10 méteren lehettek, amikor ráeszméltem, hogy egyedül maradtam. Ekkor bevillant fejembe az alapszabály, miszerint sohase távolodjunk el egymástól… Mindeközben észrevettem, hogy lentről hirtelen megindult felém a makó. Nem igazán tudtam, mi a szándéka, csak láttam, hogy gyorsul, ami az „álmoskönyv szerint sem” barátkozásra utaló jel. Olyan gyorsan ott termett, hogy csak annyi időm maradt, hogy a seprűnyelet magam elé rántsam és egy picit előre toljam. Valahol, talán a kopoltyúknál eltalálhattam, mert azonnal behúzta a vészkunkort. Olyan erővel jött, és ahogy a farok úszóját behúzta – bár nem ütött meg vele – olyan örvényt keltett, hogy úgy éreztem magam, mintha egy mosógépben lennék. Bukfenceztem egyet, semmit nem láttam, csak buboréközönt magam körül. Amikor kitisztult a kép, a cápa épp iszkolt lefelé, Chris pedig már visszatért és angolos humorral kérdezte, hogy minden oké-e?

Alapszabály, hogyha egy cápa agresszív, szépen lassan hátrálni kell a szemkontaktust fenntartva, valamint a körülöttünk lévő másfél-két méternyi sugarú terület kell mindenféleképpen megvédenünk. Ezért kellett a partvisnyél. Én sikeresen megvédtem a területemet, amit a makó annyira díjazott, hogy a még fél órás lent tartózkodásunk ideje alatt, egy centivel nem jött közelebb, mint a bot és a karom együttes hossza. Onnantól kezdve szent volt a béke közöttünk, sikerült kivívnom a respektusát.  

 


Nagy fehér cápa


Mely eredményére a legbüszkébb?


Nem kifejezetten kutatási eredmény, bár számos tudományos aspektussal bír a Tropicariumban élő cápák etetésével kapcsolatos ember-állat interakciók vizsgálata. A Tropicarium tengeri medencéjében él három homoki tigriscápa, amelyek lamnid fajok lévén, rendkívül közel állnak hozzám. Az etetések során a cápák kézből veszik el a felkínált csalit, így mind a három homoki tigrist sikerült kézhez szoktatnom. Ezek az állatok teljesen másképp viselkednek prédálási szituációban és etetéskor. Amikor felkínálom a cápának a halt, testbeszéddel jelzi, hogy kéri: teljesen lejön a homokos aljzatra és a fejét előre, lefelé nyomja, miközben mellúszóját kicsit előre fordítja. Így közeledik felém. Amikor odaér, alulról kell a halat odanyújtani neki, hogy lássa a kezemet. A halat finoman kiveszi a kezemből, semmilyen prédálási magatartást nem tanúsít. Bizonyos helyzetben még azt is megengedik, hogy megsimogassam őket. Nekem ez a legnagyobb élmény!


Milyen tervei vannak?


Most júniusban indul az Első Magyar Ámbráscet Expedíció második szakasza Pereszlényi Zsuzsanna tengerbiológus, cetkutató vezetésével. Ez egy egyedülálló vállalkozás, amely tulajdonképpen a tavalyi – a Kék Bolygó Egyesület és az Explorer Society szervezésében – Azori-szigetek térségében folytatott megfigyelések és dokumentumfilm forgatás folytatása. Ennek a magyar dokumentumfilm gyártásban egyedülálló projekteknek leszek az egyik résztvevője.

Régi nagy álmom, egy teljes, átfogó adriai cápa monitoring, amit az elkövetkező 2-3 évben szeretnék megvalósítani.

Terveim között szerepel még a szabad merülés a nagy fehér cápával, kedvelt merülőhelyemen Dél-Afrikában.

Kísérletként, amit még Magyarországon soha nem próbáltak, szeretném a Tropicarium egyik homoki tigris cápáját katatónikus állapotba hozni.


Mit tanácsol a mai pályakezdőknek?

Higgyenek az álmaikban. A körülmények nagyon sokáig azt mutatták, hogy az én álmaim szó szerint álmok maradnak, de mégis másképp történt.
A mai fiatalok nagyon nyitottak, nagyon érzékenyek az őket körülvevő világra. Tapasztalom előadásaimon és a búvártúrákon, hogy mennyire tisztában vannak azzal, hogy óvni, védeni kell az értékeket, szeretni kell a bennünket körülvevő világot és az élőlényeket. Régen ez nem így működött. A „hőskor” búvára fűrésszel és szigonypuskával felszerelve merült, gyűjtőzsákjába kiszedett mindent, ami a keze ügyébe akadt. Lefűrészelte a korallokat, halomra lőtte a halakat, és ez akkoriban teljesen természetes volt. Mindez ma már szerencsére elképzelhetetlen lenne.
Nyitott lett a világ. Csak bíztatni tudom a fiatalokat. Éljenek azzal a lehetőséggel, hogy nyitott világban élnek, sohase adják fel, hanem valósítsák meg az álmaikat!


Mi a véleménye az mRNS.hu-ról?

Hiánypótló oldalnak tartom, és csak gratulálni tudok hozzá. Nagyon jó kezdeményezés kutatókat, nemes értelemben vett kalandorokat bemutatni a közönségnek. Legyünk a kutatóinkra büszkék és becsüljük meg őket!

2012. június 28.

Ferenczi Tímea

A nagy fehér cápától a megalodonig - Interjú dr. Elter Tamással - 1. rész


Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 6, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés