2017. április 25. kedd
Márk, Márkus
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


« | Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
Interjú Csermely Péter professzorral - 2010-10-30 10:45:34 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
Interjú Csermely Péter professzorral

Mi, az mRNS.hu szerkesztői és írói úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne felületet adni olyan magyar tudósok bemutatásának, akik nemzetközi szinten is elismertek, és kutatásaikkal, eredményeikkel nemzetközi szinten is versenyezhetnek nagy nevekkel. Célunk, hogy kis hazánk remek kutatóit "közelebb hozzuk" olvasóinkhoz és megmutassuk, hogy a magyar kutatók keze nyomán is születnek korszakalkotó felfedezések.

Csermely Péter (Budapest, 1958. október 7, Biokémikus, hálózatkutató, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézetének egyetemi tanára


•    Miért lett kutató?

Egészen kicsi koromtól kezdve vonzott a teljesség felfedezésére. Kiskoromban imádtam a várakat. Összegyűjtöttem zsebpénzemet, és vettem egy iskolai térképet, olyan egyméterszer kétmétereset. Igen ám, de hiányoztak még a térképemről a várak. Pontosítanom kell: egy-két vár rajta volt a térképen. De nekem az összes vár kellett. Honnan tudom meg, hogy hol lehet a többi vár? Kicsi gondolkodás után támadt egy ötletem. Az apám könyvszekrényének a tetején ott volt a Pallas Nagy Lexikona, szócikkei között pedig a millenniumi Magyarország összes falva és városa. Pár ilyen szócikket átolvasva rájöttem, hogy a kezemben van a megoldás. A szócikkek becsületesen leírták ugyanis, ha az adott faluhoz, vagy városhoz valaha is vár tartozott. Még az építés és lerombolás idejére, sőt a vár nagyságára is volt adat. Fellelkesedtem! Lesz nekem várgyűjteményem, méghozzá teljes! A feladat kicsit macerásnak látszott, mert a Lexikonnak tizenhat kötete volt, és mindegyik ilyen kötetben az apró betűs oldalakból volt vagy ezer. No, de egy felső tagozatos elbír már ezzel! Tudok én olvasni! Haladtam is szépen, éppen az Elektromos gép – Hal kötet felénél tartottam, amikor édesapám váratlanul hazajött a munkahelyéről. „Te a Pallas Nagy Lexikonát olvasod???” – kérdezte. Lebuktam. Elkezdtem magyarázni a várakról meg a régészetről. Aznap este apám behívott a dolgozószobájába, és azt mondta, úgy akar beszélni velem, mint férfi a férfival. Ettől nagyon megijedtem. Még soha nem beszélt velem addig senki úgy, mint férfi a férfival. Apám megkérdezte: „Kisfiam, mit gondolsz, hány embert vesznek fel régésznek az egyetemre?” „Nem tudom, apa.” - válaszoltam „Ötöt –mondta -. És mit gondolsz, mennyien jelentkeznek erre az öt helyre? Több százan, fiam. Én téged nem féltelek, okos gyerek vagy, be fogsz kerülni. De mit gondolsz, hány régésznek lesz az ötből állása? Egynek sem, fiam. Egyetlen egynek sem.” Apám akkor, 1969-ben még nem gondolhatott az autópálya-feltárásokra, és így életem első komoly beszélgetése a régészeti álmaimat is elfújta. Szerencsére azóta jöttek újabb és újabb álmok is.


•    Milyen utakat járt be kutatói pályafutása?


A történet 1978-ban kezdődött el igazán, Somogyi János csoportjában. Somogyi professzor azzal fogadott: „Jegyezd meg fiam, a jó kutató lusta!” Hoppá – gondoltam magamban –, hova kerültem én? Azt mondták nekem, hogy ez egy híres labor. És itt lógás van munka helyett? A magyarázatból derült ki a számomra az, hogyan is értette Somogyi János mindezt. A jó kutató ötször annyit gondolkodik azon, hogy mi is legyen az, amit tesz, mint az az idő, amire a cselekvéshez a végén szüksége van. Ez életre szóló tanulság lett a számomra. Már rögtön az elején megtanultam, hogy mi az, ami igazán fontos, mi az, ami igazán új, ami igazán előrevivő. Megtanultam, hogy mi az igényes, a hosszú távú gondolkodás.

A kutatási ipart, a hatékony kutatómunkát Amerikában lestem el, Martonosi Antal professzornál. Az általa vizsgált kalcium-ATP-áz az a fehérje, amelyik az izmainkban a megfeszülés után az elernyedést lehetővé teszi. Fontos élettani szerepe ellenére a kalcium-ATP-áz engem nem vonzott igazán. Mire Martonosi professzor laborjába kerültem, már csaknem húsz éve kutatták ezt a fehérjét. Az, hogy megvizsgáljam balról azt, amit más már jobbról, alulról és felülről is szemre vett, számomra nem volt túlzottan izgalmas terep. A járt út azonban kiváló iskola volt. Megtanultam, mi az, amiből tudományos közlemény lehet, mi az, amit egy nemzetközi folyóiratban el lehet adni, és hogyan kell megírni egy tudományos közleményt. Megtanultam a szakma alapjait.

Amerikában a jó munkám jutalmaként Martonosi professzor fedezte annak a költségeit, hogy kitanuljam, hogyan lehet megmérni a sejten belüli szabad kalciumkoncentrációt. Ami azonban gyönyörűen működött odakint, sehogyan sem működött idehaza. Talán egy év is eltelt, amíg rájöttem, hogy mi a baj. Akkor az orvosegyetemen egy nagyon régi épületben dolgoztunk, ahol potyogott a vakolat. Mikroszkopikus szemcséi belehullottak a kémcsöveimbe. Így minden mintámba cinkionok kerültek, amelyeknek semmi keresnivalójuk nem volt ott. Rájöttem, hogy a cink ionjai mikro-mennyiségben is gátolják azt a reakciót, aminek az alapján a sejten belüli kalcium koncentrációját Amerikában olyan gyönyörűen megmértem. Amikor ez kiderült, nem keseredtem el, és nem éreztem úgy, hogy ez egy istencsapás. Éppen ellenkezőleg. Fellelkesedtem. Egy új világ rajzolódott ki előttem, a cinkionok világa. Végül négy-öt cikket is írtam arról, hogy a cinkionok hogyan befolyásolják az élő szervezetek működését, és ebből a témából írtam meg a kandidátusi disszertációmat is a második év végére. Amikor 1986 és 1988 között a cinkionjaimmal megjelentem a nemzetközi konferenciákon, a kutatótársak furcsán néztek rám. Habókosnak tartottak kicsit. Akkoriban még a cink élettani hatásairól nem tudtunk sokat. Ma már nyilvánvaló, hogy a hippokampuszban, az agy nagyon fontos központi régiójában a cinkalapú jelátvitel kulcsfontosságú folyamat. Ma már jól tudjuk, hogy az immunrendszer, a limfociták cink nélkül nem aktiválódnak. Ma már nyilvánvaló, hogy a Béres-csepp azért is hatékony, mert többek között cink van benne. De húsz éve ez a téma még senkit sem érdekelt.

Nem akartam vakolat-tudós maradni, így keresnem kellett egy új területet. Így kerültem ki Ronald C. Kahn-hoz, az inzulin-receptor tirozin kináz aktivitásának felfedezőjéhez Bostonba, ahol azt volt itt az első feladatom, hogy végigjárjam a kutatókat, és megismerkedjek a munkájukkal. Ha választanom kellett, mindig azt az utat választottam, amelyik a legújabb és a legnehezebb volt, mert ezzel fejleszthettem a legjobban magam. Így választottam új kutatási területemnek a stresszfehérjéket, azért, mert nagyon új és fontosan új volt, azért, mert nem akartam egy másik témában másodhegedűs lenni, és azért is, mert a feladat lehetetlennek tűnt. Giacomo Zoppini barátom ugyanis már jó ideje azzal küzdött, hogy kiderítse, miért kap kísérletei során minden páros napon egy bizonyos eredményt, és minden páratlan napon ezzel homlokegyenest ellenkezőt. A stresszfehérjék már a kutatás elején igazi kihívásnak tűntek. Mai fejjel, azt hiszem, nem tudtam, hogy mire vállalkozom. Tíz évem elment a stresszfehérjék vizsgálatára, mire kiderült, hogy minden kísérletben így viselkednek, néha ilyen eredményt adva, néha meg olyant, mert nagyon gyenge kölcsönhatásokat alakítanak ki a többi fehérjével. Ráadásul rengeteggel. Ez vezetett el a legújabb, a mostani témámhoz, a hálózatkutatáshoz.

•    Mely eredményeire a legbüszkébb?


A stresszfehérjék egyik legfontosabb képviselőjének, a Hsp90-nek nevezett javító fehérjének Sőti Csaba barátommal két ATP-kötőhelyét is felfedeztük. Erre a mondatra egy nem szakmabeli azt mondhatja – joggal –, hogy „Na és? Nagy cucc!” De ha úgy fogalmazom, hogy ez az eredmény nyitotta meg az utat abba az irányba, hogy egy csomó ezen a támadásponton ható rák-ellenes gyógyszert kifejlesszenek, az már többet mond az eredmény jelentőségéről. A hálózatkutatásban számos olyan eredményt értünk el már az első néhány évben, amelyre büszke vagyok. Annak a felismerése, hogy gyenge kölcsönhatások stabilizálnak minden komplex rendszert, vagy annak az indoklása, hogy az öregedés tulajdonképpen a komplexitás ára, azaz öregedés nélkül nem fejlődhettünk volna ki, komoly elméleti eredmények. Ezeket jelenleg a munkacsoportom nagyon komoly „gyakorlati” hálózatos eredményekkel támasztja alá.

•    Kérem, röviden mutassa be az ön által vezetett kutatócsoportot!

A kutatócsoport, a LINK-ek (amely nem a munkamorálra, hanem a hálózatos kapcsolatokra utal) 2003-ban alakult meg. Sőti Csaba barátom vezeti azóta a régebbi, kísérletes, az öregedéssel és a stresszel foglalkozó csoportomat. A LINK-csoport nagyon fiatal és nagyon nyitott tagokból áll. A résztvevők között számos középiskolás van, és számosan (magyarok és nem magyarok egyaránt) külföldről (Cambridge, NIH, Kína, stb.) dolgoznak össze az itthon lévőkkel. A csoport legtágabb körének a létszáma 101, ennyien vannak most a levelező listán. A konkrétabb munkát végző tagok száma jelenleg 38.

•    Milyen irányú kutatások folynak jelenleg?

A hálózatokon belül leginkább a fehérje-fehérje kölcsönhatási hálózatokra és a fehérjék szerkezetét leíró hálózatokra specializálódtunk. Ez a két hálózat nemcsak azért fontos a számunka, mert rengeteg tapasztalattal rendelkezünk ezekben a fajta hálózatokban, hanem azért is, mert a gyógyszerkutatásban ezt a két hálózatot lehet kiválóan alkalmazni új targetek keresésére. E hálózatoknak a stresszét és öregedését vizsgáljuk leginkább.

•    Milyen más csoportokkal állnak munkakapcsolatban?

A csoport szorosan együttműködik a Korcsmáros Tamás barátom és tanítványom által az ELTE-n alapított Cellular Network Biology Group-pal, amelynek a jelátviteli hálózatok kutatása az egyik központi témája. Nagyon szoros az együttműködésünk Pál Csaba és Papp Balázs szegedi csoportjával, valamint a nagy magyar hálózatkutatókkal, így mások mellett Barabási Lászlóval, Kertész Jánossal és Vicsek Tamással. Mérhetetlenül kitüntető a számomra Lovász László barátsága is. Hálózatos témában együttműködünk Ritoók Zsigmonddal is, aki a homéroszi állandó jelzők hálózatát tárja fel éppen, vagy Guba András atyával a piarista rendből, aki a katolikus honlapok hálózatát kutatja.

•    Mely szakmákból kerülnek ki jelenlegi munkatársai?

A LINK csoportban vannak vegyészek, fizikusok, informatikusok, biológusok, orvosok, de villamosmérnökök, szociológusok és pszichológusok is. És mindez a nagyon sokféle ember megérti, és egyben stimulálja is egymást. Sokszor előfordul, hogy egy olyan kérdést, amelyben valaki megakad, a csoport egy másik tagja egy teljesen más tudományterület szavait használva újrafogalmaz, és így hirtelen mindenki közelebb kerül a megoldáshoz. A szavaink szinte mindig a kontextus, a körülöttes értelem béklyójába kötözik le a gondolkodásunkat. A multidiszciplináris megközelítés, amelyre a hálózatok rendkívül jó példák, egy olyan közlekedő felületet adnak, amely pontosan ezektől a „kontextuális” kötöttségektől mentesít.

•    A csoport mely eredményeit tudná kiemelni?

A csoport az elmúlt négy évben a hálózatoknak mind a szerkezete, mind a dinamikája vizsgálatára új adatbázisok és hatékony módszerek sokaságát fejlesztette ki. Ezek közül eddig kettőt közöltünk, egy új elveken nyugvó hálózatos csoport-meghatározási módszert, és egy átfogó jelátviteli adatbázist. A közeli jövőben fogunk közölni egy tetszés szerinti hálózatokon szociális dilemma (pl. fogolydilemma) típusú játékokat játszani képes NetworGame programot, a hálózatok tetszés szerinti peturbációját elemző Turbine programot és a kétszintű (hierarchikus) hálózatok evolúcióját szimuláló programot. Igen fontosnak tartom azt a Mihalik Ágostonnal elért eredményünket, amely szerint a hálózatok csoportjainak átfedése stresszben csökken. Ez ugyanis a bonyolult rendszerek átalakulási (tanulási, adaptációs) mechanizmusainak általános modelljét adja meg.


•    Mik a távlati tervei, milyen eredményeket kíván elérni az elkövetkezendő években?

A távlatokban változatlanul olyan hálózatos viselkedési formákra szeretnék koncentrálni, amelyek általánosak, azaz amelyek mindenfajta hálózatra egészen jól jellemzőek. A jelenlegi kezdeti eredményeink közül ilyen az, amelyik a hálózatok kialakulásához szükséges együttműködés kialakulását írja le – és ebben sorra veszi azokat az önerősítő köröket, amelyek ezt a nagyon valószínűtlen eseményt mégis annyira valószínűsíteni tudták, hogy a földi élet bonyolultabb formái, beleértve az embert, kialakulhattak.

•    Hogy látja a pályakezdő fiatalok jelenlegi helyzetét? Tud valamilyen jó tanáccsal szolgálni az állást kereső fiatal kutatóknak?

Sajnos a tudományos kutatás támogatottsága jelenleg az országban nem éri el azt a szintet, amelyet az ország gazdasági fejlődése elé tűzött célok, illetve az ország szellemi potenciáljában rejlő kapacitások és hagyományok indokolnának. Ez rossz hír mindenkinek, de különösen a tudományos pályára készülő fiataloknak, mert átmenetileg többüknek kell szerencsét próbálnia külföldön, semmint az indokolt lenne. Csak remélni tudom, hogy a helyzet változik, és azon fiatalok legjobbjai, akik mostanában külföldre mennek, vissza fognak tudni térni záros időn belül. Erre szolgál a Pálinkás József MTA elnök által kezdeményezett Lendület Program, és ezt is tartalmazó tehetséggondozási tervet nyújtott be a kormánynak az általam vezetett Nemzeti Tehetségsegítő Tanács. Azonban van jó hírem is. Az igazán jó magyar műhelyek a nemzetközi élvonalban vannak, nemzetközi grantokat nyernek el, és az elmúlt két évtized bebizonyította, hogy a nemzetközi versenyben is hosszú távon életképesek. Ez az, ami élteti jelenleg a magyar tudományt. Rájuk kell kiemelkedően vigyáznunk.

•    Hogyan látja az élettudományok jelenlegi helyzetét/jövőjét Magyarországon?

Az élettudományok a XXI. század egyik legfontosabb tudományterülete. Hihetetlenül sok felfedezni való van még, amelyek zöme éppen most nyílik meg a szemünk előtt. Különösen kiemelném a „systems biology”-jellegű, azaz az élettudományi tudást rendszerbe foglaló tudományszakok jelentőségét. Ez nemcsak azért van, mert ezek egyik részét, a hálózatkutatást művelem, hanem azért is, mert ezeknek a tudományterületeknek az elméleti ágai, így pl. a hálózatkutatás elképesztően olcsóak és elképesztően produktívak. Egy kevés ráfordítással rendelkező ország, így Magyarország számára ez kitörési pont lehet. Ráadásul az ország hagyományosan jó matematikában és informatikában, és a hálózatkutatási magyar jelenlét is kiemelkedőnek mondható. Érdemes erre építeni.

•    Hogyan jellemezné közéleti/politikai szerepvállalását?

Elsősorban, másodsorban és harmadsorban is tudományos kutatónak, valamint a tudomány szeretetét és Emberséget átadó tanárnak tartom magamat. Ettől nem is szeretnék eltáncolni hosszú ideig. Közel húsz éve hobbiként segítettem olyan tehetséggondozó civil szervezetek megalakulását, mint amilyen a Kutató Diák Mozgalom, avagy a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács. Sólyom László volt köztársasági elnök felkérésére szerepet vállaltam a Bölcsek Tanácsában is. Ez a munka azonban 2010 elején véget ért, letettük az asztalra a Szárny és Teher című összefoglalást, amelynek az oktatással foglalkozó részeit egy soktagú munkacsoport és rengeteg más tanács segítségével én írtam. További oktatáspolitikai szerepet nem kívánok vállalni, mert az túlhaladna már azon a mértéken, amelyet a rendkívül sikeres hálózatkutatási kutatómunkám elbír.

A tanári, az embernemesítő szándékaim által hajtva 2010 októberében megalapítottam a Liliomos Mozgalmat, amely egy jobb Magyarországért küzd – oly módon, hogy bátorítja minden egyes tagjának a mindennapi becsületes, az embereket szerető és segítő munkáját. A liliom azért lett a mozgalom jelképe, mert attól a mocsoktól való megtisztulást jelképezi, amely jelenleg nagyon sokunk napjaiban trehány, felelőtlen munka és mások megbántása képében jelen van, és amelynek kisebb-nagyobb hibái összegződve olyan tragédiákhoz vezetnek el, mint amilyen a kolontári tragédia volt. Ilyen tragédiák tucatjait készítettük elő a saját felelőtlen munkánkkal az elmúlt évtizedek alatt. Ezek a katasztrófák itt ketyegnek a lábunk alatt, mint egy-egy időzített bomba, és ha nem változtatjuk meg alapvetően a viselkedésünket, nem válunk sokkal együttműködőbbé ebben az országban, akkor e katasztrófák sorra a saját fejünkre fognak visszahullani. A Liliomos Mozgalomhoz itt lehet csatlakozni.

•    Mi a véleménye az mRNS.hu-ról?

Az mRNS.hu-t egy igen jó kezdeményezésnek tartom. Fontos benne az élettudományi multidiszciplináris jelleg, és a portál jó ötlete – mások mellett – a géncsere és a kémiai kalkulátor. Sok sikert kívánok annak a helyes eltalálásában, hogy milyen mélyek legyenek a hírek, azaz mennyire legyenek érdekesek a szó mai, celeb értelmében és mennyire legyenek hitelesek a szó tudományos értelmében. Egy ilyen jellegű portálnak azt hiszem ez a legfontosabb dilemmája, amelyet ha helyesen talál el, akkor egy megfelelő számú, de stabil közönséget vonz. Bár a hirdetési logika a „növeljük a kattintásokat a csillagos égig” irányba húz, a több sokszor bizony nem jobbat jelent, különösen a mai, igénytelen világban. Azaz celeb-tudomány helyett (ami az mRNS.hu-ra nem jellemző jelenleg, ahogyan látom), a hiteles, igényes tudomány irányában való megmaradásra buzdítanám a portált – ezzel akár az olvasónyerés kisebb, de igényesebb ütemét is vállalva. Ennek „gazdasági haszna” is van, mert minden véleményformáló (opinion-leader) olvasó száz, ha nem ezer másik olvasóval is felér. A maradék olvasók (Tisztelet a kivételnek! És aki idáig eljutott ebben a hosszú szövegben, az már mind kivétel ) ugyanis nem olvasnak, csak betűt látnak, de leginkább azt sem, csak képeket.

Az interjút Veres Dániel készítette.

Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 20, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés