2017. november 23. csütörtök
Kelemen, Klementina
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
„Teher alatt nő a pálma” avagy Beszélgetés tankönyvekről, oktatásról Interjú dr. Franyó Istvánnal 2. rész - 2012-09-20 23:40:04 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
„Teher alatt nő a pálma” avagy Beszélgetés tankönyvekről, oktatásról Interjú dr. Franyó Istvánnal    2. rész


Dr. Franyó István - pedagógus, természettudományi doktor  – Tanulói vizsgálatok az általános iskolai biológiaórákon –1978.

Születési év: 1947.

ELTE TTK Biológia-kémia szak – 1970.
Marxista-Leninista Esti Egyetem Filozófia szakosító – 1977.
Arany János Általános Iskola és Gimnázium Budapest – 1970.
Országos Pedagógiai Intézet – 1973.
Országos Közoktatási Intézet – 1990.
Egyéni vállalkozó – 2005.
Nyugdíjas vállalkozó – 2007.
                                                                                          Fra Oktatási és Szolgáltató Kft. ügyvezető – 2011.

Ön szerint milyen egy jó tankönyv?

Mint biológiai tantárgygondozó, hivatalból kellett a tankönyvekkel is foglalkoznom.  Sok és sokféle tankönyv bírálójaként, jóváhagyásra felterjesztőjeként hosszú évek múlva jutottam el oda, hogy vegyem a bátorságot és magam is beálljak a tankönyvszerzők közé. Akkorra már kikristályosodtak bennem egy számomra elfogadható könyv körvonalai, és ezeket egy módszertani lapban meg is jelentettem. Mivel a véleményem lényegében azóta sem változott, az általam jónak gondolt tankönyv jellemzőit az akkori írásom egy részletével mutatom be:

„Közismert, sőt lassan közhely számba megy, hogy a tanulás a tanár és a tanuló közös munkája.  Pedig bármennyire is elcsépeltnek tűnik, ez a lényeg.  Én, mint tanár - mert a világ egy részének dolgairól tájékozottabb vagyok a diáknál - segítek a tanulóknak - akik nem feltétlenül koruknál fogva tájékozatlanabbak nálam - felfedezni szűkebb és tágabb életterük jellegzetességeit, feltárni ezek működésének törvényeit, bepillantani környezetük múltjába, megismerni a mai állapothoz vezető utat. Az órákon a minket körülvevő élet egy-egy kis darabjával, egy élőlénnyel, egy jelenséggel, egy folyamattal foglalkozunk a tanterv, a tanulók emocionális, mentális és szomatikus fejlettsége valamint az időnk által határolt keretek között. Együtt dolgozunk, én és a tanulók, pontosabban nem is a tanulók, hanem Józsi, Márta, Pista, Panka és a többi, akik mind-mind külön személyiségek, önálló individuumok, nem átlagtanulók. (Az a gyanúm, hogy átlagtanulók pedig nincsenek is.) Ezekkel az autonóm, más-más előismeretekkel, képességekkel, attitűddel, motivációval rendelkező diákokkal kedden a második órában a 213-as teremben meg nem ismételhető módon dolgozzuk fel, vesszük birtokba az előírt művelődési anyag egy részét. Meg nem ismételhető sem az idő, sem a mód, szigorúan véve a hely sem. Minden pedagógus már kis gyakorlat után is tudja, hogy nincs két egyforma évfolyam, nincs két egyforma osztály, nincs két egyforma diák, de két egyforma tanár sincs. Tanítványaink és mi magunk is változunk, gazdagodunk egy-egy óra megtartása során. Ebben a végtelen változatosságban és folyamatos változásban egy a közös és az állandó: a rendelkezésünkre álló helyen, a számunkra kimért időben együtt dolgozunk, azaz ember és ezen belül pedagógus és diák voltunkból következően társas viszony van közöttünk, nem parancsuralmi rendszer és drill. 



 
Eddigi eszmefuttatásomnak első megközelítésben semmi köze a tankönyvekhez. Ez azonban csak látszat, hiszen ez az alapja és egyben magyarázata is a tankönyvekről kialakult álláspontomnak. Mint említettem egy érdemi pedagógiai folyamatban a tanár és tanítványai mindenkor a pillanatnyi helyzethez és egymáshoz mellérendelten viszonyulva dolgoznak az órákon. Ebben a dinamikus, önmagát soha meg nem ismételhető rendszerben rendszeridegen egy statikus elem. A tankönyv pedig az, mert nem lehet más. Nem gondolkodhat a tanár helyett, nem igazodhat a fent említett gyerekek pillanatnyi emocionális, mentális és szomatikus igényeihez, és csak nagy ritkán lehet munkaeszköze a közös tevékenységnek. Hosszú időn át ugyanolyan, pedig ha "tan" akkor a pillanatnyi igényeket kellene, hogy szolgálja, akkor lenne valódi partner, úgy lehetne igazán hatékony. A tanár - szemben a tankönyvvel - mindig az adott körülményeket figyelembe véve foglalkozik a tanítványaival, tehát tevékenysége dinamikus, ezért hatékony. Ez a magyarázata annak, hogy a legsikerültebbnek mondott tankönyvek sem pótolják az önállóan dolgozó tanárt, mint ahogy a hajdanvolt Iskolatelevízió kiváló képernyő-pedagógusai is csak az órákon, személyes kapcsolatokban tudtak valódi eredményeket elérni.

Nézzünk egy másikat is a tankönyvekkel kapcsolatos problémák közül. A tankönyvszerzők a tantervben körvonalazott, vagy pontosan előirt művelődési anyagot saját gondolatmenetük, saját pedagógiai praxisuk tapasztalatai alapján saját stílusukban dolgozzák fel. Ha a jelenlegi viszonyaink között 4-5 párhuzamos tankönyvvel számolunk, akkor is egy-egy szerzőre átlagosan 6-800 pedagógus és mintegy 20-30 ezer diák jut. Elvárható egy szerzőtől, hogy ennyi mindenkihez próbáljon egyidejűleg viszonyulni? Ki tud-e elégíteni ennyi féle igényt egy segédeszköz? Mivel biztos, hogy nem, ebből ered az a többször is hallható sommás vélemény: ezt vagy azt a tankönyvet nem lehet tanítani. Ebben a kijelentésben több szörnyűség is rejlik. Az egyik a megfellebbezhetetlen ítéletet kimondó autokrata magabiztossága. Nem azt mondja, hogy ennek vagy annak a tankönyvnek a koncepciójával, metodikájával, stílusával nem ért egyet, hanem hogy nem tanítható. Lehet, hogy nem is vizsgálta meg alaposan, de kijelenti, hogy senki sem fogja eredményesen használni. Ő már csak tudja, hiszen már néhány éve a pályán van. A másik szörnyűség - legalábbis számomra - az, hogy aki ilyen kijelentést tesz, az önállóan nem is akar dolgozni, hiszen csak a tankönyvben leírtakat akarja elismételni. Nem kívánja a tananyagot személyre, osztályra szabottan feldolgozni, neki kész, saját észjárásának és ismereteinek megfelelő szöveg kell. Leadja az órát, és ha a gyerekanyag jó, akkor a számonkérésnél jó jegyeket ad, ha nem, akkor elmarasztal. Az ilyen hozzáállásból nem származik közös munka, nem élményszerű, hanem kényszerű kötelesség lesz az ismeretszerzés. Az ilyen mentalitású zenészekre szokták mondani, hogy a kottában van a feje, szemben a művészekkel, akiknek a fejében van a kotta.



Az eddigiekben a pedagógiai folyamat és a tanár oldaláról tettem észrevételeket a tankönyvről. A tankönyvszerző és a diákok oldaláról, mint akik szintén részesei ennek a problémakörnek, még nem. Sok olyan tankönyvvel találkozhatunk, melyben a szerző az előszóban, vagy a bevezetőben köszönti a tanulókat és elmondja, hogy az ő általa írt tankönyvből hogyan kell tanulni. Mintha a tanulásnak csak egyetlen formája, egyetlen útja-módja lenne. Erre is igaz, hogy ahány felhasználó van, annyiféleképpen fogja ezt a nyomtatott segédeszközt használni. A hivatalos szóhasználatban is így van: segédeszköz. Tudomásul kell vennie minden szerzőnek, hogy nem lehet a tanár helyett tanár, nem vezérelheti a tankönyvön keresztül mindenkinek a munkáját. Aki erre törekedik, az éppolyan tévúton jár, mint aki a tankönyvet akarja tanítani (és nem a tanítványait). Végül a diákok szempontjából két probléma szokott felmerülni. Egyik sem az ő hibájukból, de az ostor rajtuk csattan. Ha az órán feldolgoztak mindent, megértették az összefüggéseket, rögzítették a tudnivalókat és az új ismereteiket beillesztették a régiek közé, akkor miért nem ad a tankönyv mást is, mint amiről az órán szó volt.  A másik probléma az előző ellentétje. Nem folyik igazi munka az órán, ezért otthon kell dolgozni. A diák számára ekkor az a kérdés, hogy miért van ugyanabban a könyvben olyan sok tanulnivaló? Joggal kérdezi, hiszen nem azért van 5-6 órát a munkahelyén, hogy utána, otthon, az egészséges fejlődése érdekében másra fordítandó időt azzal töltse, amit a munkahelyén megtehetett volna. Milyen vicces lenne, ha az esztergályos a munkahelyén lógatná a lábát és a munkaidő lejártával hazavinné a napi esztergálnivalóját. A diákokkal kapcsolatban viszont sokszor eszünkbe sem jut, hogy ez egy képtelen helyzet.

A felsorolt sok negatívum ellenére mégis, minek a tankönyv nézetem szerint? Mert, hogy kell, azt egy pillanatig sem vontam kétségbe. Kell a diáknak és kell a tanárnak egyaránt. A diáknak röviden összefoglalja, könnyen áttekinthető rendbe szedi mindazt, amivel az órákon foglalkoztak. Nem feltétlenül olyan sorrendben, olyan kapcsolatrendszerben, mint ahogyan az az órán történt, hiszen a jó összefoglalásnak épp az a lényege, hogy nem megismétli, hanem a már megismert, megértett anyagot más, de az ilyen előzmények után követhető rendszerben a szó szoros értelmében foglalja össze. A tanár számára - legalábbis szerintem - a tankönyv egy emlékeztető segédeszköz. Nem ez az ismereteinek forrása, hiszen ennél sokkal többet kell tudnia. Abban segít, hogy a témával kapcsolatos rengeteg ismerete közül melyiket, milyen súllyal kell az órán mozgósítania. Kell továbbá a pedagógiai folyamat segédeszközeként is, ha éppen arról van szó, miként lehet a nyomtatott információhordozókból új ismeretekhez jutni, milyen módon kell feldolgozni egy tudományos szöveget, folyamatábrát, hogyan kell értelmezni táblázatok, függvények adatait. Természetesen ezeken kívül még számos olyan funkciója is van a tankönyveknek melyek nem kötődnek szorosan az iskolai tanítási-tanulási folyamathoz.

Utoljára, csak az maradt, hogy lehet-e olyan tankönyvet készíteni, amelyik mindenkinek az igényét kielégíti. Meggyőződésem, hogy lehet, ha a tankönyvek azt tartalmazzák, amire valók, és nem kérünk számon tőlük semmi olyat, amit elvileg sem teljesíthet.”


Mi volt a legmeglepőbb élménye munkájával kapcsolatban?

Egyszer kaptam egy meghívót egy gombakiállításra. A meghívóhoz mellékelt levélben a feladó leírta, hogy ki ő, és hogy még az általános iskolában tanítottam. Ha nem emlékeznék rá, akkor biztosan emlékszem egyik igen jól tanuló osztálytársára, akinek a nevét meg is említette. Bár a névmemóriám igencsak csapnivaló az akkor már középkorú hölgy gyerekkori képe, a fekete, hosszú hajú visszahúzódó, átlagosnál nem jobban tanuló kislány azonnal megjelent előttem. Akire hivatkozott, azt nem tudtam az óta sem magam elé idézni. Mi volt ebben a megdöbbentő számomra? Nem önmagát mutatta be, hanem egy jó tanulóval akart emlékeztetni magára. Tehát már kora ifjúságában belévésődött, hogy vannak az értékes emberek, akikre emlékeznek és vannak a szürkék, akik említésre sem méltók. Pedig, ha jól emlékszem, az egyik egyetemi tanszék munkatársa lett, azaz ő is vitte valamire.
Az a tanerő, aki csak a kiemelkedőket veszi észre és ezzel igen sok gyerek lelkében életre szóló sebet ejt, talán nem is nevezhető pedagógusnak.
  

Önnek mi a legnagyobb kihívás?

Elviselni azt, hogy amit nagynevű elődeim alkottak és legjobb tudásom szerint továbbvittem, a napi politika játékszerévé válik, és elsilányul.


Mivel foglalkozik jelenleg? Mik a tervei? 

Mivel foglalkozik egy nyugdíjas? Lót-fut egész nap és megpróbálja hasznosnak tudni magát. Ha van lektorálnivaló, szakértői munka szívesen elvállalom, hogy még mentsem azt az értékrendet, amihez egész pályafutásom alatt igazodtam. Legutóbb például Természetismeret munkafüzeteket, feladatlapokat lektoráltam, és egy természettudományi labor fejlesztésének szakmai ellenőrzésében vettem részt. Egy-egy cikket is írok, ha felkérnek, vagy eszembe jut egy megírásra érdemes téma. Éppen a munkafüzetek lektorálásakor gondoltam arra, hogy meg kellene írni a munkafüzetek széleskörű elterjedésének okait és következményeit, a valóban fejlesztő munkafüzetek ismérveit. Pedig a cikkek megjelenésének esélye akkora, mint a kóbor kutya vacsorájának. Sajnos a pedagógiai folyóiratok haldoklanak. Pénzhiány miatt alig jelennek meg és a szerzőtől előre kérik azt a nyilatkozatot, hogy honoráriumra nem tart igényt.



Famanó

Régen 10-15 éves terveim voltak, most már a 10-15 naposak is ritkák. Gondoltam, csinálok egy honlapot, melyen a futó tankönyveim, munkafüzeteim, feladatlapjaim feladatainak megoldása volna bemutatható, esetleg egy ingyenesen letölthető feladatgyűjteményt is feltennék rá. De ebben a kiszámíthatatlan, folyton változó oktatási rendszerben nem vagyok biztos abban, hogy naprakészen tudnám tartani a honlap információit. Tudnék még jó tankönyvet, munkafüzetet is írni, nemcsak a régieket toldozni-foldozni, de a kiadók óvatosak, nem ölnek pénzt olyanba, aminek kétes a kimenetele. Jártam már úgy, hogy egy négy évfolyamra tervezett tankönyvsorozat utolsó, megszerkesztett, kinyomtatás előtt álló kötete azért nem jelent meg, mert abban az évben megváltozott a tanterv. Ezért jelenleg a mának élek és igyekszem minél több szépséget észrevenni benne, főleg a folyton változó, és mégis állandó természetben. Szeretem lefotózni a tájat, a növényeket, az állatokat, az érdekes természeti jelenségeket. Szívesen készítenék fotókat megrendelésre is.

 
Kökörcsin


Mi a véleménye a fiatalok helyzetéről? Tudna valamilyen tanáccsal szolgálni számukra?

A fiatalok helyzete sohasem volt könnyű. Mindig összeütközésbe kerültek az előző nemzedék számukra nem értékes hagyományaival. A harcuk addig tart, amíg ők nem lesznek a saját hagyományaik őrzői. Ez így természetes, de csak akkor, ha vannak olyan értékrendek, amik ellen lehet és vannak olyanok, amikért érdemes harcolni. Mindig az előző nemzedék feladata, hogy létrehozzon egy olyan értékrendet, amellyel a fiatalok megküzdhetnek, majd képesek legyenek a régin újat alkotni. Nem tudom, hogy a mi nemzedékünknek sikerült-e ezt a feladatot teljesítenie.
Tanácsokat elvből nem adok. Fiataloknak pláne nem, mert egy ilyen elvont fogalommal, alaktalan csoporttal – mint „a fiatalok” – nem lehet beszélgetni. Mindenkinek az élete egyéni, még ha nagyon hasonlónak látszik is egy-egy esemény. Régóta tudjuk, hogy panta rhei (a világon minden állandó és örökös mozgásban van), ugyanabba a folyóba kétszer nem lehet belelépni. Más és más az egyes emberek előélete, tapasztalata, gondolkodása és a két esemény körülményei sem lehetnek azonosak, tehát az én véleményem az én esetemről szól, nem a másikéról. Azt elmondom annak, aki tanácsot kér, hogy mi mindenre érdemes tekintettel lenni, amikor a problémáját meg akarja oldani. Azonban a megoldás módját, menetét mindenkinek magának kell kialakítania. Gondolni kell egy merészet és nagyot, majd rátenni az életet, ahogy Keserű pohár című versében Vörösmarty írta.    


Mi a véleménye az mRNS.hu-ról?


Azt hiszem az alapító minden szándéka megvalósul az igen sok és friss információt tartalmazó honlapon. Élvezet rajta böngészni.

2012. szeptember 20.

Ferenczi Tímea

Kapcsolódó cikkünk:  „Teher alatt nő a pálma” avagy Beszélgetés tankönyvekről, oktatásról - Interjú dr. Franyó Istvánnal    1. rész
Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 4, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés