2017. november 23. csütörtök
Kelemen, Klementina
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
„Teher alatt nő a pálma” avagy Beszélgetés tankönyvekről, oktatásról - Interjú dr. Franyó Istvánnal 1. rész - 2012-09-20 23:41:26 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
„Teher alatt nő a pálma” avagy Beszélgetés tankönyvekről, oktatásról - Interjú dr. Franyó Istvánnal    1. rész
Dr. Franyó István - pedagógus, természettudományi doktor  – Tanulói vizsgálatok az általános iskolai biológiaórákon – 1978.

Születési év: 1947.

ELTE TTK Biológia-kémia szak – 1970.
Marxista-Leninista Esti Egyetem Filozófia szakosító – 1977.

Arany János Általános Iskola és Gimnázium Budapest – 1970.
Országos Pedagógiai Intézet – 1973.
Országos Közoktatási Intézet – 1990.
Egyéni vállalkozó – 2005.
Nyugdíjas vállalkozó – 2007.
Fra Oktatási és Szolgáltató Kft. ügyvezető – 2011.


Meséljen az életútjáról! Mely élményei voltak meghatározóak a pályaválasztásában?
 
Elég nehéz kérdés, hiszen több mint fél évszázados benyomásokra, szemléletformáló eseményekre, kapcsolatokra kell visszaemlékeznem. Budapesten, a belvárosban születtem, ott is éltem le életem első 25 évét. Vagy egy bérház 4. emeletén, 20 korombeli gyerekkel a gangon bújócskázva, kártyázva, vagy a poros játszótéren, a grundon töltöttük a nyarat. Ez az, ami biztosan nem terelt a természet szeretete felé. Ellenben szüleimmel főleg a szabad természetben pihentünk. Nem voltak nagy természetismerők, de szívesen időztek az erdőben, vagy a vízparton. Ez utóbbi volt a gyakoribb, hiszen a horgászat fontos esemény volt a családban. Alkalmanként, egy-két hetes vadkemping is belefért ebbe a szórakozásba. Emellett az iskolai úttörőcsapat által szervezett nyári táborokban is részt vettem, ami bizonyára tovább erősítette kötődésemet a természethez. Persze az út nem volt ilyen egyszerű és egyenes.

Az eddig említettekkel párhuzamosan, a családban oly népszerű barkácsolás is a kedvenc időtöltéseim közé tartozott. Éppen ezért, egy időben jelentkeztem az úttörő házban szervezett ezermester és rádióépítő szakkörre is. Mindkettőt nagyon élveztem, de talán a rádióépítő szakkör nagyobb hatással volt rám. Karizmatikus vezetője, Gobbi István, a fizika tudománya felé terelte érdeklődésemet, és az ő példája irányított a pedagógus munka felé.


Folyópart


Később ifivezető lettem az V. kerületi Kelli László úttörőházban. Gobbi István bevont a szakkör vezetésébe, és technikai, módszertani cikkek írásában is társszerzője lehettem. Így már korán belekóstolhattam az írás gyötrelmeibe, hogy miként kell átadnom a tudásomat, miként lehet a másik ember tudásához illesztenem az enyémet.

A gimnáziumban (budapesti Eötvös József Gimnázium), tanáraim és osztálytársaim úgy gondolták, hogy valamiféle fizikával foglakozó pályát fogok választani, de nem így történt. Mivel Gobbi István ismerte az élő természethez való kötődésemet, bemutatott ifjúkori barátjának, az akkor már országosan ismert az orvos-biológus pedagógus dr. Kontra Györgynek. A mai napig nem tudom hogyan csinálta, de olyan hatással volt rám, hogy a fizika mellett a biológia is a legkedvesebb tantárgyammá vált. Szinte tanulás nélkül ragadt rám a tananyag legkisebb részlete is. Azonban ebben biztosan szerepe volt ebben Vida Gáborné biológiatanáromnak is. Amikor eljött az egyetemi jelentkezések ideje, úgy gondoltam, jobb, ha a fizikához értő biológus, mint ha a biológiát amatőr szinten szerető fizikus leszek. Az, hogy tanár leszek, nem volt kétséges, azonban biológia-fizika szakos tanári szak akkoriban még nem létezett. Így lettem biológia-kémia szakos középiskolai tanár – bár a kémiával mindig is hadilábon álltam. A pedagógiát Kontra György – ő egyébként Karácsony Sándor, a nagyhírű pedagógiaprofesszor tanítványa volt – körében tanultam, aki (talán nem véletlenül) kezdetben a mentorom volt, majd később munkatársául választott.


Milyen jelentősebb állomásokat, fordulópontokat emelne ki a pályafutásából?

Pályámat a budapesti 12 évfolyamos, Arany János Általános Iskola és Gimnázium sashegyi épületében kezdtem. Taníthattam majd minden évfolyamon ötödiktől a gimnázium negyedik osztályáig. Kezdőként néha azt sem tudtam, hol áll a fejem. A nehézségek leküzdésében kollégáim sokat segítettek, a mentorom viszont azon a véleményen volt, hogy „teher alatt nő a pálma”. Sok munkát adott, a megoldáshoz vezető út kidolgozását rám hagyta, és csupán az eredményre volt kíváncsi. Természetesen lehetett tőle kérdezni, de leginkább csak a válaszhoz vezető utat mutatta meg.
Ilyen munka volt az is, amikor bevont „A természettudományok összehangolt tanítása az általános iskolában”  munkacímű, az Országos Pedagógiai Intézet által irányított pedagógiai kutatásba. Ebben a négy éves munkafolyamatban, egy osztályban az általános iskolai természettudományos tantárgyak mindegyikét (biológiát, fizikát és kémiát) tanítottam, az ötödik osztályban pedig gyakorlati foglalkozást is tartottam. Úgy kellett a munkámat megszerveznem, hogy mindegyik tantárgy követelményeit az adott évfolyam végére teljesítsük. Minden évfolyamon belül akképpen csoportosíthattam át a tananyagot, hogy a különböző tantárgyak egyes ismeretelemei szoros kapcsolatba kerülhessenek egymással, elősegítve ezzel egy egységes természettudományos kép kialakulását a tanulókban. Törekedtem arra, hogy a tanulók a legtöbb ismeretet biológiai, fizikai, kémiai vizsgálatokat végezve szerezzék meg. Így némi jártasságra is szert tehettek a természettudományos kutatás módszereinek alkalmazásában. E négy éves munka folyamatáról és eredményeiről készült kutatási beszámolóm lett alapja a doktori disszertációmnak.

Pályám kezdetén igen aktívan működött a Magyar Biológiai Társaság Didaktikai Szekciója, melynek már egyetemistaként tagja voltam. Kontra egyszer említette, hogy egy bizonyos témában elő kellene adnom. Nemigen volt hozzá kedvem, de főleg bátorságom, így hát eleresztettem a fülem mellett ezt a – utólag már tudom – nem kérést, hanem felszólítást. Azonban, nemsokára megkaptam a szekcióülésre szóló meghívót, melyben előadóként ott állt a nevem. Innen már nem volt visszaút. Mentorom, a 15-20 perces előadás minden részletét megterveztette velem, kis cédulákra felíratta a kulcsmondatokat, gondolatokat, majd sorrendbe állíttatta. Végül végigelemezte velem a cédulahalmazt, és közösen végleges formába öntöttük az előadást. Egész pályafutásom alatt ezt a módszert követtem egyre nagyobb önállósággal.

„A természettudományok összehangolt tanításának vizsgálata” a vége felé közeledett, amikor az OPI-ban a Biológia tanszéken egy tanársegédi státusz felszabadult. Kontrát, aki tanszékvezető volt ott, főigazgatóhelyettesnek nevezték ki, így módjában állt a volt tanszékére munkatársnak meghívni. Hezitáltam, mert igencsak szerettem az iskolában lenni, de végül elfogadtam az állást. Valójában ekkor kezdődött a valódi pedagógiai kutatói tevékenységem. Megtanultam a tananyagtervezést, a tantervkészítést, a hatékonyságmérést és a feladatszerkesztést. Ezen kívül a tankönyv- és munkafüzet írást, a biológiatanítás módszertanának legapróbb részleteit, a taneszköztervezést és a taneszközök bírálatát, a pedagógiai továbbképzést, a cikkírást és még felsorolni is lehetetlen, hogy mi mindent. Nagyon jó és együttműködő kollégákkal dolgozhattam azokban az években. Volt koncepciónk, volt értelme akár egy évtizedre előre gondolkodva tervezni, és sokáig lehetőségünk is volt ezeket megvalósítani. Objektív vizsgálatokkal tudtuk elemezni a ’63/65-ös tantervek és a ’78/79-es tantervek alapján tanulók biológiai tudását, melynek alapján ki tudtuk jelölni a továbbképzések legfontosabb témáit. Kár, hogy a gazdasági és politikai összeomlás szinte értéktelenné tette addigi munkánkat.

A rendszerváltás utáni első évek a Nemzeti Alaptanterv (NAT) koncepciójának kialakításával és a részletek kidolgozásával teltek. Kezdetben alig, később igen erősen igénybe vették a szerkesztők a tantárgyi kutatásban szerzett tapasztalataimat. Bár sok mindenben másként gondolkodtam, de nagyon szívesen dolgoztam ebben a csapatban, mert örömmel gondoltam arra, hogy a kevés önállóságot engedélyező szabályozás helyére lépő liberalizmus fellendíti az oktatást. Bíztam abban, hogy a helyi lehetőségek, adottságok kihasználásának szabadsága inspirálja a pedagógusokat, és az alkalmazott módszerek változatossága hatékony iskolai munkát eredményez. Tévedtem. A tantervírás szakma. Még a helyi tantervek készítése is az, nem lehet másra képzett emberekre bízni. Joggal követelték tehát bizonyos csoportok, hogy az úgynevezett központi kerettantervek kiadásával segítsék, irányítsák a helyi tantervek készítését. Véleményem szerint azt a pénzt és energiát inkább a tantervkészítés rejtelmeibe vezető továbbképzésre lett volna érdemes fordítani. A politikai irányváltás újra a központosítás felé vette az irányt és a kerettantervek többsége – tapasztalataim szerint – retrográd nézetekkel teletömve lépett vissza a NAT előtti időkre.


Mit gondol a hazai oktatásról és a tankönyvekről? Milyen volt régen és milyen most?

Az öregek mindig azt mondják, hogy a régi jobb volt. Legalább háromféle iskolát ismerek személyesen, és még ugyanannyit a pedagógiatörténet közelmúltjából. Ezért, hogy mit nevezünk a réginek, az nagyon szubjektív. Arra emlékszem, hogy az ötvenes években váltakozó tanítás volt, egyik héten délelőtt, a másik héten délután jártunk iskolába és meglehetősen sötét volt mire hazaértünk. Arra is emlékszem, hogy mind
két alsó tagozatos tanító nénink verekedős volt. Az egyik pofont adott, a másik körmöst. Az iskolaigazgató, Kulcsár Sándor magas, szikár ember volt iszonyú tekintéllyel. A tantárgyrendszerben az alsó tagozatban az egyik tantárgy a „Beszélgetés” volt, az ötödik osztályban „Élettelen természetet” tanultunk és a „Kémia” csak a 8. osztályban lett tananyag. Szemléltető eszközöket igen keveset használtak tanáraim, gondolom nemcsak eszközhiány miatt.  

Gimnáziumi éveim a hatvanas évek elejére estek. Az volt akkor az oktatáspolitikai jelszó, hogy mindenki valamilyen középiskolát végezzen el. Így a gimnáziumunkban évfolyamonként nyolc osztály volt, osztályonként átlag 50 tanulóval. Akkoriban az 5+1-es oktatás dívott. Ez azt jelentette, hogy a 6 napos munkahét öt napján az iskolában tanultuk a közismereti tantárgyakat, és egy napot valamelyik gyárban, szövetkezetben vagy iskolai tanműhelyben töltöttünk, részben az üzem profiljától függő szakmai elméletet tanulva, részben az adott szakmához kapcsolódó gyakorlatot végezve. Például én elméletileg géplakatosi képzésen vettem részt, de valójában a Csepel Művek kerékpár, illetve motorkerékpár üzemében dolgoztam a szalagon, a munkások mellett vagy helyett. Így volt ez a többi iskolánál is. A rendszer hibája nemcsak az volt, hogy szakmai képzést nem adott, hanem, hogy a 6 napra tervezett közismereti tantárgyak anyagát 5 napban kellett elvégezni. Ennek ellenére nem volt 7. óránk, sem 0. Nem éreztük túlterheltnek magunkat, az iskola után hetente legalább háromszor elmentünk moziba, este egyéb programjaink voltak, és a kettő között fel tudtunk készülni a következő napra.




Hogy jó volt-e az akkori oktatás? Nekem jó, mert jól éreztem magam benne, annak ellenére, hogy igencsak meggyötörtek egy-egy felelésnél. Rengeteg verset kellett megtanulnunk és sok regényt elolvasnunk. Kívülről kellett megtanulnunk az orosz vagy német olvasmányt, ha nem készültünk rendesen az órára. Több száz matek-, fizika-, kémiapéldát oldottunk meg. Emellett volt énekóránk, logikaóránk, tanultunk ábrázoló geometriát, sőt a műszaki rajz elemeibe is betekinthettünk. Minimum négy, de többnyire öt tantárgyból érettségiztünk.

Pályám kezdetén az 1963-as általános iskolai és a ’65-ös gimnáziumi tanterv volt érvényben. Ekkor már, mint tanár, a „másik oldalon álltam”. A tantervek elvileg megmondták, hogy mit kell tanítani – ez a gyakorlatban a tankönyvek közvetítette ismeretanyagban nyilvánult meg. A tantárgyak többségénél ez még órákra is fel volt bontva. Tanmenetet kellett készítenünk, melyben évfolyamonként és osztályonként meg kellett tervezni az éves munka menetét: témák szerint az új anyagot tárgyaló órák, az ismétlő-rendszerező, az ismétlő-ellenőrző, a tanulókísérleti illetve munkáltató órák sorrendjét, témáját, az adott órához kapcsolódó oktatási és nevelési feladatokat, a felhasználandó szemléltető anyagokat. Minden órára óravázlattal kellett készülni, mely az adott osztály pillanatnyi állapotához igazodva rögzíti a számonkérés formáját, kérdéseit, „szenvedő alanyait”, az óra menetében a főbb logikai lépéseket, az összefoglalás szempontjait, sőt a tábla képét is.   Ha szigorú volt a szakfelügyelő, ezeket mind ellenőrizte és összevetette az általa meglátogatott órával, majd minősítette az igazgató jelenlétében az órai munkát.

Hogy milyen volt az akkori oktatás? Jó volt? Nem volt jó? Attól függ, honnan nézzük. Egyénieskedésre nem sok esély volt, azonban a tervszerűség és a folyamatos ellenőrzés némi színvonalat biztosított. A segédkönyvek a rászorulóknak támaszt adtak, a jól képzett tanárokat nem gátolták. A tantárgyak ismeretanyagának korszerűségében igen nagy különbségek voltak. A politikai hátterű tantárgyak természetesen az adott kurzus ideológiáját kellett, hogy kiszolgálják. Világnézeti semlegességről semelyik tárgynál sem lehetett szó. A természettudományos tárgyak anyaga alig 50 évvel maradt el az éppen aktuális tudományos ismeretektől, ami Európában általános volt. Matematikából például csak algebrát, trigonometriát és koordinátageometriát tanítottunk. Fizikából szó sem volt a relativitáselméletről, de az atomfizika elemei már tananyagként szerepelt. Kémiából a Bohr-féle modell alapján magyaráztuk a kémiai elemek különbözőségét és a vegyülést. A biológia egy kissé modernebb tantárgy volt, mert a környezetvédelmi, ökológiai szemlélet és a molekuláris genetika elemei már benne voltak a tananyagban. Az azonban tagadhatatlan tény, hogy akik jelenlegi tudományos életünk első sorát alkotják, abban az időben voltak középiskolások. 

 
 
 

Az 1978-79-es tantervek igen nagyot léptek előre a tantárgyak anyagának szakmai színvonalában. Sajnos a tananyagok összeállítói a legmodernebb ismeretek mellől nem tudták elhagyni vagy nem tudták azokba az ismeretekbe integrálni a korábbi tananyag már kevésbé fontos részleteit, ezért a tananyag megnövekedett. Így bizonyos tantárgyak új tantervének életbelépése előtt már tananyagcsökkentést kellett végrehajtani. A felduzzadt elméleti ismeretek nem hagytak elegendő időt a tananyag igazi feldolgozásához, a kísérletezéshez, a fejlesztő értékeléshez. Ennek is köszönhető, hogy a természettudományi tantárgyak többsége iránt a tanulók elvesztették érdeklődésüket, az attitűdskálán a fizika és a kémia az utolsók között van. A nyolcvanas évek közepétől a szakfelügyeleti rendszer is átalakult, a szaktanácsadóknak megszűnt az ellenőrzési feladatuk. Ettől kezdve nem volt és ma sincs a tanároknak mihez igazodniuk, hiszen a szaktanácsadó csak akkor mehet az iskolába, ha hívják, és a költségeket (szaktanácsadói díj, helyettesítési díj, utazási költség stb.) az iskolának kell állnia. Már 20 évvel ezelőtt sem volt rá pénz. Ha nincs ellenőrzés, általában a teljesítmény is romlik.

Az 1995-től politikai kurzustól függően folyamatosan változó nemzeti tantervek igen nagy bizonytalanságot hoztak az oktatásba. Véleményem szerint ma nincs egyetlen olyan pedagógiai program, helyi tanterv, mely követni tudná az oktatási törvények, rendeletek, változásait. Éppen ezért a korábbi egységesítési törekvések, melyek a túlzottnak mondott liberalizmust próbálták kompenzálni, zsákutcába vezettek és a káosz alakult ki. Mivel a pedagógia az egyik legkonzervatívabb, legnehezebben változó társadalmi tevékenység, természetes úton csak nagyon hosszú, esetleg több nemzedéknyi idő alatt lehet egy hatékony, a társadalomnak és az egyénnek is jó rendszert működésbe hozni. Főleg, ha nem természetes fejlődésről van szó, hanem egy szétzilált rendszer újraépítéséről.

A tankönyvek hűen követik mind külcsínyükben, mind belbecsükben az ország gazdasági-társadalmi állapotát, a politikának az oktatáshoz való viszonyulását és a módszertani kultúra változását. Igaz ez mindegyik iskolatípus összes tantárgyának nyomtatott tanulói segédeszközére. De hadd maradjak csak a biológiakönyveknél. 50 évvel ezelőttig a biológia tantárgy – bárhogy is nevezték: természetrajz; növény- és állattan, egészségtan, általános biológia – nyomtatott tanulói segédeszköze csak egy puha fedelű, fekete fehér rajzos ábrákat tartalmazó könyv volt. A vastagságát/oldalszámát a tananyag mennyisége határozta meg. Benne a tananyagegységek leckékre osztottan, több-kevesebb didaktikai, módszertani fogással, az esetek többségében száraz tudományossággal, nem a gyerekek nyelvén fogalmazva volt olvasható. Áttörést az általános iskolában a ’60-as évek közepén megjelenő színes vagy színes mellékleteket tartalmazó Élővilág könyvek hoztak. Nagy tudású és igencsak nagy gyakorlattal rendelkező pedagógus, Stolmár László írta a szöveget úgy, hogy a nyelvezetét még a szépírók is dicsérték.  Az otthoni tanulást segítő lecke végi lényegkiemelő összefoglalás mellett számos kérdés, érdekesség emelte a könyv színvonalát. Biztosan közrejátszott ez is abban, hogy az Élővilág tantárgy két évtizeden keresztül a legkedveltebb tantárgy volt. Később az összes tantárgy tankönyvei legalább kétszínnyomásúak lettek, és a középiskolai tankönyvek is egyre használhatóbbá váltak. Ma már alapkövetelmény, hogy a tankönyv színes, sok ábrát tartalmazó, nyelvtanilag és szaktudományi szempontból hibátlan, didaktikailag jól felépített segédeszköz legyen. A fogalmazás közvetlensége, szépsége – mivel elég szubjektív jellemző – nincs az elvárások között.      

Az elmúlt húsz évben a Tankönyvkiadó hegemóniája megszűnt és több kiadó is próbálkozott tankönyvek előállításával, megjelentetésével. Manapság 4-5 kiadó könyveiből válogathatnak a tanárok, ami jó. Ez a verseny minden tekintetben emeli a tankönyvek színvonalát, de néha az üzleti élet árnyoldalai is megjelennek a tankönyvterjesztésben, amit a szigorú minisztériumi kontroll sem tud kiszűrni. Hogy a következő évektől a beharangozott választékszűkítés és uniformizálás milyen hatással lesz a tankönyvekre, azt elég nehezen lehet megjósolni, de a múlt század második felében ennek a rendszernek az előnyeit és hátulütőit már megtapasztalhattuk. Igaz, akkor egy kissé más körülmények voltak.  

Folytatás következik...

2012. szeptember 14.

Ferenczi Tímea

Kapcsolódó cikkünk: „Teher alatt nő a pálma” avagy Beszélgetés tankönyvekről, oktatásról Interjú dr. Franyó Istvánnal    2. rész

Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 7, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés