Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.

Szabadtüdős merülés teknős módra - 2010-11-16 22:33:00	0 hozzászólás
Szabadtüdős merülés teknős módra Az állatok általában azért merülnek le mélyre a tengerbe, hogy elkerüljék a ragadozókat, a trópusi hőséget, hogy táplálékot keressenek. A lélegzet visszatartással véghezvitt mély merülések komoly fizikai és fiziológiai kihívást jelentenek, így a tengeri gerincesek különböző merülési stratégiákat fejlesztettek ki. Bár a tengeri emlősök és tengeri madarak viselkedési stratégiáit részletesen vizsgálták, de keveset tudunk a legmélyebbre merülő hüllőről, a kérgesteknősről (Dermochelys coriacea). Ezek az óriási hüllők rutinszerűen merülnek több száz méteres mélységekbe, néha akár 1250 méterre is, azonban mindeddig nem volt világos, hogy tudják merülés közben szabályozni a lebegőképességüket. Sabrina Fossette, a Swansea University kutatója szerint senki sem tudta, hogyan ereszkednek le olyan mélyre: leúsznak, vagy negatívan lebegőképességűvé válnak és lesüllyednek, mint egy kő? Munkatársaival, Rory Wilsonnal és Molly Lutcavage-dzsel együtt a tojást rakó kérgesteknősök merülésére voltak kíváncsiak, ezért háromtengelyű gyorsulásmérőt tartalmazó adatgyűjtőket tettek a St Croix sziget partjain (Virgin-szigetek) fészkelő nőstények hátára. Vizsgálatuk alapján a kérgesteknősök valószínűleg úgy szabályozzák lebegőképességüket, hogy változtatják a merülés előtt belélegzett levegő mennyiségét. Eredményeiket a Journal of Experimental Biology folyóiratban jelentették meg. „Mikor először látsz egy kérgesteknőst kijönni a vízből, olyan, mint egy dinoszaurusz, nagyon hatásos,” mondja Fossette. Öt nőstény hátára erősítettek gyorsulásmérőt, mikor lerakták tojásaikat, majd 8-12 napot vártak a hüllőkre, hogy visszatérjenek a partra további tojásokat rakni. Az öt akcelerométer közül csak kettő tartalmazott használható adatokat, de ezek a működő adatgyűjtők 81 merülést mutattak, 64 métertől egészen 462 méteres mélységig. A kutatók elemezték a készülékek által rögzített hőmérséklet, nyomás és gyorsulás adatokat. Fossette szerint majdhogynem úszás közben látták az állatokat. Az adatok azonos viselkedési mintázatot mutattak a merüléseken belül az egyedek közt. A merülés kezdeti szakaszában a teknősök viszonylag meredek, körülbelül 40 fokos szögben aktívan úsztak, 0,32 Hz-es csapási gyakorisággal. Ahogy tovább merültek, egyre kevésbé erőteljesen úsztak, végül megálltak, lebegőképességük negatív lett, és kezdtek lefelé siklani. A felemelkedés kezdetekor aktívan úsztak 0,30 Hz-es csapás frekvenciával, de kis sebességgel (hozzávetőleg 0,40 ms-1) és alacsony szögben (körülbelül +26 fokban), míg a felszín közelében visszanyerték lebegőképességüket és újra siklani kezdtek. Azért, hogy kiderítsék, vajon a különböző mennyiségű belélegzett levegő szabályozza-e a lebegőképességet, a kutatók összehasonlították azokat a mélységeket, ahol a teknősök negatív lebegőképességet értek el maximális merülési mélységekkel. Azt találták, hogy a legmélyebbre merülők maradtak legtovább lebegőképesek és nagyobb mélységben kezdtek siklani. Tehát a teknősök valószínűleg már a merülés előtt szabályozzák a lebegésüket, úgy, hogy változtatják a belélegzett levegő mennyiségét. Emellett a merülés szöge és sebessége nagyobb volt a nagyobb maximális mélység esetén. Fossette szerint sok merülő állat kilélegez, mielőtt elhagyná a felszínt, hogy minimalizálja a dekompressziós betegség kockázatát, de a kérgesteknősök ehelyett levegővel teli tüdővel merülnek. A teknősök azáltal kerülhetik el a dekompressziós betegséget, hogy lassan emelkednek a felszínre. Továbbá, a kutatók gyanítják, hogy e tengeri ektoterm állatok az endotermekéhez viszonyított alacsony testhőmérséklete növelheti a nitrogén oldhatóságát a vérben, így segíthet csökkenteni annak a kockázatát, hogy buborékok képződjenek a vérben. Ez a fiziológiai előny számos viselkedési és fizikai adaptációval párosulva, magyarázattal szolgálhat arra a különleges ökológiai niche-re, melyet a kérgesteknősök elfoglalnak a tengeri hüllők közt. „A tojást rakó teknősök a merülés 80 százalékában siklanak, hogy optimalizálják az energia tartalékaikat, ami döntő fontosságú a tojásképzéshez” mondta Fossette. A kutatócsapat tovább vizsgálja kérgesteknősök merülési mintázatait táplálkozási területükön az Atlanti-óceán északi részén. Fossette szerint a tojást rakó teknősök veszítenek testtömegükből, míg a táplálkozók súlya gyarapszik, és ez befolyásolhatja a lebegőképességüket és merülésüket. Bár egy 400 kilós teknőst sokkal nehezebb az óceánban követni, mint a parton. Science Daily, 2010. november 15. Duleba Mónika
Cikk ajánlása » email:	Hozzászólás

Értékelések száma: 2, Cikk értéke (1-10):