A kutatók eredményeit február 24-én közölte a Science folyóirat, amelyben a lovak evolúciójának vizsgálata során korrelációt találtak azok testméretének változása és a hőmérsékleti visszonyok ingadozása között. A kutatást nyolc intézmény tudósai végezték a Floridai és a Nebraskai Egyetem vezetésével.

Azzal korábban is tisztában voltak, hogy az vizsgált periódusban élt emlősök kis testmérettel rendelkeztek és tudták, hogy a környezet meleg volt, de azt nem értették, hogy a hőmérséklet kifejezetten a testméret evolúciójához vezet. A kutatók elemezték azt is, hogy a szárazság és a szén-dioxid szint befolyásolják-e az állatok termetének alakulását. Azt találták, hogy ennek inkább a hőmérséklet a legnyilvánvalóbb kiváltó tényezője.

A tanulmány társszerzője, Jonathan Block, a Floridai Természettudományi Múzeum gerinces őslénytan kurátora szerint a lovak elvolúciójuk kezdetén nagyjából akkorák voltak, mint egy Törpe schnauzer. Később, megjelenésük után először még kisebbek lettek, aztán drámaian megnőtt a testméretük. Ez a mintázat pontosan megfelel az akkoriban jellemző globális éghajlat-ingadozásokéval.

A legkorábbról ismert ló maradványt a Sifrhippus-t Észak-Amerikában találták, és a paleocén-eocén termális maximum (PETM) idejéből származik. Ezen 56 millió évvel ezelőtti klímaesemény során (mely mintegy 175 ezer évet tartott) az atmoszféra és az óceánok szén-dioxid koncentrációja megemelkedett, aminek következtében a hőmérséklet 10-20 fokkal megnőtt. A fossziliákat a Wyoming Bighorn-medencéből gyűjtötték, megmérték és izotópos elemzésnek vetették alá, így végigkísérhették a Sifrhippus evolúcióját. Megállapították, hogy kb. 5,5 kg-ról 130 ezer év alatt mintegy 30%-al csökkent a súlyuk, kb. 4 kg-ra zsugorodtak, ami megfelel egy kisebb házimacska súlyának. Majd ezt követően mindössze 45 ezer év alatt mintegy 7 kg-nyit nőttek.
 

Ugyanis jelenleg úgy tűnik, hogy az emlősök egyharmada egyre kisebb méretű. Azonban a tudósok tisztában vannak azzal, hogy a paleocén-eocén termális maximum idején a felmelegedés sokkal lassabban történt, mint napjainkban, így az akkor élt állatoknak sokkal több idejük volt arra, hogy a hőmérsékletnek megfelelően alakítsák a testméretüket.

Philip Gingerich, Michigan Egyetem kutatója és az Őslénytani Múzeum igazgatója is egyetért ezzel a feltételezéssel. Ő volt az, aki 1989-ben először igazolta egyértelműen a kapcsolatot a testméret és a hőmérséklet között a PETM idején. Szerinte az a legfontosabb kérdés, hogy mely állatok tudnak a leginkább alkalmazkodni a változó környezeti feltételekhez.
 

A PETM földtörténeti szempontból egy nagyon fontos időszak, ugyanis ekkor jelent meg a legtöbb nagy emlőscsoport, beleértve a főemlősöket, valamint az első páros-és páratlan ujjú patásokat. Ennek az időszaknak az eredménye az állatok jelenlegi diverzitása. Tudva, hogy a testméret kulcsfontosságú az emlősök ökológiáját és élettani működéseit tekintve, előfordulhat, de nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az emlősök ugyanilyen evolúciós választ adnak majd a jövőbeni globális felmelegedésre.