2018. október 16. kedd
Gál, Bedő
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
Örömmel és kellő kíváncsisággal kutatni – Interjú Dr. Erdei Anna immunológussal - 2013-01-07 11:03:30 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 

Örömmel és kellő kíváncsisággal kutatni – Interjú Dr. Erdei Anna immunológussal

Dr. Erdei Anna

ELTE – TTK - Immunológiai Tanszék – egyetemi tanár

http://immunologia.elte.hu/

 

Kutatási terület: Az immunválasz kialakulása, immunfolyamatok szabályozása; a veleszületett immunrendszer elemeinek szerepe; kapcsolódás az adaptív immunrendszerrel

 

Elérhetőség: anna.erdei@freemail.hu


Születési idõ: 1951. január 15.

1974 – ELTE-TTK, Budapest, biológia-kémia szakos tanár
1984 – PhD, MTA, Budapest
2004 – MTA levelező tagja
2010 – MTA rendes tagja




Milyen út vezetett az immunológiáig?

Családomtól eleve nem állt távol a biológia; bátyám állatorvos lett, édesapám - bár eredetileg szobrásznak készült, később újságíróként, szerkesztőként dolgozott -, szerette a földdel, növényekkel, állatokkal kapcsolatos munkát, és amikor tehette kertészkedett. Édesanyám pedig laboratóriumi asszisztens volt, és ezt a fajta munkát én is mindig vonzónak és izgalmasnak tartottam. Ráadásul Édesanyám „izotóp-laborban” dolgozott, úgyhogy Marie Curie élete már csak ezért is mindig közel állt hozzám.

Én biológia-kémia tanári szakra jelentkeztem érettségi után. Harmadéves voltam, amikor elkezdődött az immunológia oktatása az ELTE-n  (a 70-es évek elején). Gergely János tanár úr tanította először az országban az immunológiát önálló tárgyként, és ő hozta létre az ország első immunológiai tanszékét is. Ez a kurzus akkor még ún. speciális kollégium keretein belül folyt, nem tartozott a kötelező tárgyak közé. Természetesen engem is felvillanyozott a sok új és izgalmas ismeret, amelyekről korábban nem hallottunk, és nagy élmény volt Gergely tanár úr magával ragadó előadásait hallgatni. Nemzetközileg is ebben az időben indultak az immunológiai kutatások, és nekem olyan szerencsém volt, hogy Gergely tanár úr vezetésével bekapcsolódhattam a kutatómunkába, és Nála írhattam a szakdolgozatomat. Az egyetem elvégzése után az akkor alakuló immunológiai tanszékre kerültem, és - hosszabb-rövidebb külföldi utaktól eltekintve -  azóta is „ELTÉ-s” is vagyok.


Mi a legvonzóbb része ennek a munkának?

A laboratóriumi munkának van egy külön varázsa. Mindig nagyon szerettem kísérleteket végezni, laborban dolgozni. Nagyon izgalmas, amikor az embernek van egy ötlete, aztán kipróbálja, hogy működik-e a dolog -  pl. sejteket inkubál különböző anyagokkal, aminek a hatását meg akarja ismerni, aztán mér valamit – pl. a sejtek osztódását, differenciálódását, a sejtek által termelt faktorokat, és így tovább. Kézzel foghatóvá, jobban érthetővé válnak különböző folyamatok, ha az ember kísérletezik, és közvetlenül látja a reakciókat. És persze aztán sokmindenre lehet következtetni egy-egy kísérlet eredményéből. Például arra, hogy milyen mértékű, vagy milyen jellegű az immunválasz, ami egy adott antigén vagy kórokozó hatására kialakul, milyen molekulák, sejtek vesznek részt a folyamatban, hogyan befolyásolható egy-egy reakció. Még mindig nagyon sok mindent nem tudunk, és megismerve valamit mindig újabb és újabb „fehér foltok” kerülnek elő, amiből kiderül, hogy bőven van még kutatni, illetve tennivaló.

A labormunka mellet tanítani is mindig szerettem. Vonzott az, hogy miképp lehet érdeklődést felkeltően elmondani komplex dolgokat, bemutatni, hogyan működik az immunrendszer, és persze nem utolsó sorban az is nagyon jó érzés, ha látja az ember az érdeklődést a hallgatók szemében. Szerencsére úgy alakult, hogy egyszerre tudok kutatni és tanítani, szerintem ugyanis csak így, a kettő együtt működik jól. Kutatás nélkül nem lehet igazán jól tanítani, mert fontos, hogy az előadó közelről is ismerje a folyamatokat, a résztvevő sejteket, mechanizmusokat, mert ezáltal sokkal jobban tudja láttatni a lényeget, és persze ismernie kell a legújabb eredményeket. Meg lehet persze tanulni könyvekből is sok mindent, de ha csak ezt adja tovább az ember, az egyfajta „steril” tudás -  a közvetlen, labor-szintű kapcsolat közelebb hozza a hallgatókat is az adott tárgyhoz.  

Bár magam már – az adminisztratív munka elhatalmasodása miatt - sajnos a laboratóriumban nem dolgozom, a diákjaim révén természetesen benne vagyok a kutatómunka apró részleteiben is. Közösen tervezzük a kísérleteket, együtt gondoljuk át, hogy milyen módszer a legcélravezetőbb és persze közösen értékeljük az eredményeket is.


Hogyan születnek az ötletek? Hogyan folyik a kutatás?

Előfordul, hogy az éjszaka közepén jut eszembe egy ötlet, hogyan lehetne megválaszolni egy kérdést, de talán a legjobb gondolatok akkor támadnak, amikor a szakirodalmat olvassa az ember, és a saját eredményeit ennek tükrében nézi. Nagyon fontos az is, amikor a tanszéken egymással beszélünk meg egy-egy munkát. Ilyenkor sok mindenre hirtelen fény derülhet, beugrik egy-egy ötlet, megvilágosodik egy korábban nem látott kapcsolat különböző jelenségek között.

Mi a tanszéken döntően alapkutatást végzünk, ami manapság nem nagyon divatos, - és sajnos kevéssé támogatott -, mert mindenki azt várja, hogy már holnapra valami hasznos (úgy értem: pénzt hozó) lesz abból, amit ma csinálunk - például születik egy kézzel fogható gyógyszer vagy valamlyen hatóanyag, amivel azonnal gyógyítható – mondjuk a rák. Az alapkutatás azonban nagyon fontos dolog, mert enélkül nincs fejlesztés, nincs továbblépési lehetőség. Minket elsősorban az érdekel, hogy hogyan zajlanak a különböző immunfolyamatok fiziológiás, normál körülmények között. Ha ezt megfejtjük, akkor könnyebben tudjuk megmondani, hogy hol van a hiba, ami egy adott kórkép kialakulásához vezet. Autoimmun betegség, vagy allergiás reakció esetében pl. így lehet azonosítani azokat a pontokat, ahol érdemes beavatkozni a gyógyítás szándékával.

Tanszékünk nem túl nagy, de az egyetemi oktatók hat fős gárdája mellett szerencsére van egy akadémiai kutatócsoportunk is, ami nagyon fontos a kutatás színvonalának megtartása és emelése szempontjából is. Az effektív manuális munkát persze jórészt a doktoranduszok  végzik – általában 12-15 doktorandusz dolgozik a tanszéken, és e mellett van 10-15 TDK-s hallgató is. A rendszeres hétfői munkabeszámolókon, amikor mindenki jelen van, 35-40-en is összejövünk. Félévente kerül sor egy-egy doktorandusz előadására, amikor részletesen beszámol a munkájáról. Ezek a megbeszélések nagyon kritikus szűrői egy-egy kísérletes munkának, amiből aztán publikáció és dolgozat születik. Fontos az is, hogy a hallgató így megtanulja azt is, hogyan kell előadást tartani, netán megvédeni az eredményeit és a – sokszor nagyon kemény - kérdésekre válaszolni. Évente egyszer – az éppen végzős doktoranduszok – angolul is tartanak előadást az ún. Ph.D.- Day rendezvényünkre, ahova neves külföldi kutatókat is meghívunk.


Mi az Ön kutatási területe és melyik eredményére a legbüszkébb?

Én elsősorban a veleszületett immunrendszer működését vizsgálom, vagyis azt, hogy milyen mechanizmusok lépnek működésbe azonnal, amikor bejut a szervezetbe egy kórokozó, hogyan aktiválódik ez a rendszer. Nagyon érdekel, hogyan befolyásolják az idegen érzékelését követően azonnal aktiválódó ún. veleszületett immunitás elemei az ún. szerzett (vagy adaptív) immunrendszer működését, amely az immunológiai memóriát és a nagyfokú fajlagosságot biztosítja. Fontos tudni, hogy ez a két egymásra épülő rendszer hogyan beszélget egymással, hogyan befolyásolják egymás működését az immunhomeosztázis fenntartása érdekében. Mindebben számos elem, molekula illetve sejt vesz részt – mi ezek kölcsönhatásait vizsgáljuk. Úgy gondolom, hogy az évek során tettünk néhány lényeges felfedezést ezen a téren. Így pl. bizonyítottuk, hogy egy bizonyos szérumfehérje döntő módon befolyásolja az ún. B-limfociták ellenanyagtermelő képességét, egy másik, szintén a vérben is előforduló molekuláról kimutattuk, hogy jelentős mértékben befolyásolja az immunválasz megindulását, vagyis az ún. dendritikus sejtek aktiválását. Mukáinkat rangos nemzetközi szaklapokban publikáljuk, rendszeresen.  
A tudományos eredmények mellett nagyon fontos a hallgatók visszajelzése az oktatással kapcsolatban is. Büszke vagyok arra, hogy 2007-ben a hallgatók nekem ítélték a Kar Kiváló Oktatója címre, de arra is, hogy kétszer lettem Aranyérmes Mestertanár az OTDK-n.


Nemrégiben tudományos munkájáért Széchenyi díjat kapott. Mit jelent Önnek ez a kitüntetés?

A díj további inspirációt ad. De mindenképp szeretném hangsúlyozni, hogy e mögött az elismerés mögött komoly csapatmunka áll – az ilyen jellegű kutatást lehetetlen egyedül végezni. Őszintén szólva, sohasem gondoltam arra, hogy azért csináljak valamit, hogy majd egyszer kitüntetést kapjak érte. Erre készülni szerintem nem lehet – az a fontos, hogy az ember örömmel és kellő kíváncsisággal csinálja azt, amit éppen választott – esetemben az immunológiával kapcsolatos kutató- és oktatómunkát – másképp nem érdemes. Az nagy megtiszteltetés és öröm, hogy érdemesnek tartottak a díjra, és ez az elismerés megerősíti az embert abban, hogy érdemes így csinálni és folytatni a munkát.


Van ebben valami női fűszer?

Igen, én úgy tapasztalom, hogy ahol női vezető van, ott más a hangulat; kellemesebb, oldottabb a légkör – anélkül persze, hogy ez veszélyeztetné a szakmai színvonalat. Talán jobban megértjük a finomabb részleteket, ami, bár nem kapcsolódik közvetlenül a szakmai kérdésekhez, de döntően befolyásolja valakinek a hozzáállását, munkakedvét. Én úgy látom – persze tisztelet a kivételnek! -, hogy a nők általában több dologra képesek egyszerre figyelni, és ettől sokszínűbb és mozgalmasabb körülöttük az élet. Ezt a hozzáállást nem nagyon lehet megtanulni, és nyilván abból is adódik, hogy otthon is párhuzamosan csinálunk többféle dolgot egyszerre, és persze mindeközben sok „társas tapasztalatot” lehet szerezni. A férfiak sokszor talán nem is gondolnak arra, hogy aprónak tűnő dolgok is lehetnek  fontosak. Szerintem többre lehet jutni kellemes légkörben dolgozva, mint ha az ember csak keményen követel, nem törődve a részletekkel, az emberi problémákkal. A tanszékünkön nagyon jó a hangulat – sokan irigykednek is ezért – kiváló emberekből álló, jó  közösség alakult ki, és tudom, hogy nem csak én, hanem a kollégáim is örömmel töltik itt a napjaikat.


Hogyan tudta összehangolni a családi életet és ezt a gazdag tudományos munkát?

Szerencsém volt, mert annak idején a férjem mellett az édesanyám és az anyósom is nagyon sokat segített a gyerekek körüli az otthoni teendőkben, és így nem volt hosszabb kihagyás a szakmai életemben. Férjem is kutató, így pontosan tudta, hogy mi az, ami fontos nekem is, és egyenlően megosztva csináltunk minden házimukát. Ezen kívül hosszabb időt tudtunk együtt külföldön tölteni, és ez is nagyon jó volt – szakmailag és a család szempontjából egyaránt. Az életben természetesen vannak hullámok, és előfordult, hogy amikor rosszul ment valami otthon, akkor a tudomány ment jobban, és persze fordítva is – a családi háttér mindig biztonságot adott. Ezt a fajta egyensúlyt én nagyon fontosnak tartom.


Mennyire nagy kihívás manapság női kutatónak lenni?

Nem gondoltam rá sosem, hogy nehézséget okozna nőként kutatni. Azt gondolom, hogy az esélyt éppúgy meg kell teremteni a nők, mint a férfiak számára. Persze fontos a megfelelő  családi háttér, és úgy látom ez az, ami ma sokaknak másképp, a nőknél jóval később alakul ki mint akkor, amikor én kezdtem a pályát. Abban, hogy manapság általában kevesebben érdeklődnek a kutatás iránt – fiúk és lányok egyaránt -, nyilván az is szerepet játszik, hogy anyagilag nem kellően támogatottak a kezdő kutatók, és egy egyedülálló nő nem teheti meg, hogy „hobbijának” él. Akik végül mégis ezt a pályát választják, azok között ugyanannyi tehetséges, megfelelő képzettségű nő van, mint férfi, és egyre több kíváló kutató-nő munkáját ismerik el és tartják számon most már itthon is.


Mi okoz Önnek kikapcsolódást?

Amióta unokáim vannak, azóta ők jelentik a legteljesebb kikapcsolódást, velük lenni a legnagyobb öröm. E mellett hétvégeken szeretek kicsit a kertben tevékenykedni, zenét hallgatni és persze olvasni.


Mi a véleménye a fiatal biológusok jelenlegi helyzetéről?

Úgy látom, hogy nem könnyű a helyzetük – még a jobbaknak sem. A pár év óta zajló tömeges képzésben valahogy könnyebben elvesznek. Véleményem szerint a 3+2-es rendszer a biológusképzésben nem előnyös. Még nincs sok erre vonatkozó adat, ill. tapasztalat, de  úgy tudom, hogy biológus BSc-vel nem nagyon tudnak elhelyezkedni a szakmában a végzettek. Aki  pedig „komolyan” biológus akar lenni, és MSc-fokozatot kíván szerezni, annak a BSc-vel kicsit megtörik a képzése – fölöslegesen. A rendszer miatt a laboratóriumi kísérletes munkát (ideértve persze a TDK-t) is csak később tudják elkezdeni a hallgatók ebben a rendszerben, és ez sem teszi könnyebbé a helyzetüket.


Mi a véleménye az mRNS.hu-ról?
Tetszik, jó ötlet. Több helyen kellene hirdetni ezt a honlapot.


Bárány Annamária

Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 15, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés