2018. október 17. szerda
Hedvig, Rudolf
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
Meglepő géncsere: emlős és rovar között - 2010-05-01 13:08:54 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
Meglepő géncsere: emlős és rovar között

A génátadás az élet egyik alapvető mozgatórugója. Vitathatatlan, hogy szülői tulajdonságokat hordozó gének kombinációja az utódnemzésen túl az evolúció hajtóereje is. Egyes élőlények, mint például a baktériumok arra is képesek, hogy az egyedek egymás közt cseréljenek géneket utódnemzés nélkül. Ám arra eddig még senki nem gondolt, hogy bizonyos vérszívó rovarfajok az emlősök felé nem csak kórokozókat, hanem géneket is átadhatnak.


A génátadásnak alapvetően két típusa létezik. Amikor a szülők az utódoknak adják át, vertikális géntranszferről beszélünk, azaz a kódolt információ generációról generációra vándorol. Létezik azonban egy horizontális típusú génáramlás is, amelyet eddig főleg baktériumok esetében figyeltek meg. Ennek során az egy generáción belüli mikrobák bizonyos génjei cserélnek gazdát: mint amikor két ember megajándékozza egymást, csak amíg mi színes papírba csomagolt ajándékot adunk át, addig a baktériumok bizonyos génszakaszokat cserélnek ki egymás közt. Ez a típusú génáramlás nagyban felelőssé tehető egyébként az antibiotikum rezisztencia kialakulásáért: ha egy egyed szert tesz rá, az ilyen típusú génátadás során több ezer másik baktérium is rezisztenssé válhat.

Az UTA kutatója, Cédric Feschotte és kollégái a horizontális géntranszfer egyik igen meglepő formájával szembesültek kutatásik során: egyes vérszívó paraziták, közelebbről a dél amerikai rablópoloskák (Rhodinus prolixus) képesek génszakaszokat közvetíteni egyik gazdájuk, a mocsári csiga (Lymnaea stagnalis) felé. Az átadott DNS darabok nem mások, mint a vérszívó transzpozonjai, vagy „ugráló génjei”. A transzpozonok majdnem minden genomban megtalálhatóak. Különös tulajdonságuk, hogy nem lehet őket a DNS egy adott pontján fellelni, ugyanis folyamatosan vándorolnak: egyik pillanatban egy adott helyen vannak, a következőben pedig egy másik szakaszba illesztik be magukat. A transzpozonok így igen veszélyes elemei a genomnak, hiszen mutációkat is képesek okozni, ha például egy fontos gén közepébe illeszkednek be, ám fékentartásukat külön rendszer képes szabályozni. Egyes kutatók megkockáztatják, hogy a vírusok is a transzpozonokból eredeztethetők.
 
A texasi kutatók meglepő felfedezését még érdekesebbé teszi, hogy a rablópoloskák nem csupán csigákból táplálkoznak: az emlősök vérét is örömmel szívják. Bebizonyították, hogy a poloska vérszívás közben a mókusmajom és az oposszum felé is közvetít transzpozonokat, csakúgy, mint a mocsári csiga esetében. Ám mivel a poloska az ember vérével is táplálkozik, sőt, a Chagas kór parazitáját is neki köszönhetjük, a horizontális géntranszfer a rovar – ember kapcsolat során is kell, hogy működjön.

Az ilyen típusú génátadás joggal vetheti fel  annak a lehetőségét, hogy az evolúciónak a horizontális géntranszfer sokkal erősebb mozgatórugója lehet, mint azt korábban gondolták. Ahhoz azonban, hogy az ember esetében ezt bizonyítsák, a lakosság azon részét kellene vizsgálni, akik az elmúlt évszázadokban folyamatosan ki voltak téve a poloska támadásainak. Ha ugyanis az ő genomjukat, és a poloskával kevésbé érintkező civilizált emberek genomját összehasonlítják, létező géntranszfer esetében szignifikáns eltéréseket kellene találni a két csoport genetikai állománya között. Ez a feltételezés egyébként bármely élőlényre igaz lehet, amelyik folyamatosan ki van téve annak, hogy egy másik élőlénytől valamilyen módon transzpozonokat kapjon.

Azt már az emberi genom szekvenáláskor tudták, hogy a DNS-ünk közel fele ilyen ugráló génekből épül fel. Arra azonban korábban még nem szolgált senki bizonyítékkal, hogy ez a mai napig működő jelenség lenne.

A kutatók – mivel az evolúciót laboratóriumi körülmények között modellezni nem lehet – arra készülnek, hogy bioinformatikai módszerekkel összehasonlítják az eddig ismert 102 élőlény teljes genomját, hogy megbecsüljék a vertikális és horizontális géntranszfer együttes hatását az evolúció menetére.

Eddigi eredményeiket a Nature április 29.-i számában publikálták.

ScienceDaily, 2010. 04. 30


Szlávik Attila





Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 7, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés