2017. szeptember 24. vasárnap
Gellért, Mercédesz
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
Kiderült végre a rejtély: a galambok távoli infrahangok segítségével találnak haza - 2013-02-14 10:04:47 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
Kiderült végre a rejtély: a galambok távoli infrahangok segítségével találnak haza

1969. augusztus 13-án, miközben a világ másik fele az figyelte, hogy New York állam lakosai Neil Armstrong-ot és űrhajóstársait szerpentinnel borítják be, Bill Keeton madárbiológus az állam egy kietlenebb részéről, Jersey Hill-ről postagalambokat (háziasított szirti galamb, Columba livia) engedett szabadon. Ez a hegy 100 km-re nyugatra található Ithaca várostól, amely a Cornell Egyetemnek is otthont ad.

Az Apollo 11 felbocsájtóival ellentétben, ő nem várta, hogy a „szállítmányai” biztonságban visszatérjenek, ugyanis az állam ezen részét a madarak Bermuda-háromszögének is hívják. Az itt elengedett galambok úgy tűnt, szinte mind elvesznek, Keeton tudni akarta, mi lehet ennek az oka.

Ám ez az augusztus 13. az ő és a madarai szerencsenapja lett. Az összes madár visszatért Ithaca-i galambdúcába – most először fordult ez elő a sok éven át (1978 és 1987 között) tartó elengedéses kísérletek során, amelyeket Keeton és munkatársai végeztek Jersey Hill-en. Mintegy ezer madarat engedtek el, több mint 80 alkalommal. Még két másik helyszínen, Castor Hill-en és Weedsport-nál is engedtek el galambokat az évek során, amelyek viszont, érdekes módon ezekről a helyekről indulva általában nem random tévedtek el, hanem konzekvensen rossz irányba indultak, adott szögeltéréssel. Keeton, aki 1980-ban meghalt, soha nem derítette ki, mi volt olyan különleges azon a bizonyos szerdán.  


 
Az elengedéses kísérletek helyszínei


Utódja, Jonanthan Hagstrum azonban, aki az Egyesült Államok átfogó geológiai felmérésében részt vett, sikerrel járt, eredményével, amelyet a The Journal of Experimental Biology című folyóiratban közölt, megmagyarázza végre, hogyan navigálnak a postagalambok ilyen lenyűgözően. Keeton is úgy tudta, hogy a madarak, így valószínűleg a galambok is, a Napot és a Föld mágneses mezejét használják a tájékozódáshoz, az utóbbi 50 év intenzív kutatásának sok elengedéses kísérlete is erre utalt, valamint azt is tudjuk, hogy a csőrükben, módosult sejtekben, apró, mágnesezhető „vasszemcsék” vannak. Egy belső órájuk is lehet, amit úgy tűnik, a Nap állásához igazítanak. Egyes kutatások úgy vélik, hogy a szaglás és az égbolt polarizációs mintázata is segíti a galambok tájékozódását, és hogy a látás csak az úticél legvégén, a fészek közelében lényeges. Az sem biztos, hogy hozzánk hasonlóan földrajzi koordináta-rendszert, „két- vagy háromdimenziós” térképet használnak (földrajzi szélesség és hosszúság, avagy É-D, K-Ny szerint).

Nem volt megegyezés a kutatók között, hogy mi lehet a valódi pontos mechanizmus, mely érzékeiket használják a galambok, milyen távon. Ráadásul a Nap és a Föld mágneses mezejének segítségei ugyanúgy elérhetők New York állam északi részén is, mint bárhol máshol, így kell lennie egy harmadik faktornak is. Dr. Hagstrum célja volt, hogy felderítse, mi az. A galambokról ismert volt, hogy a nagyon alacsony frekvenciájú hanghullámokat, az infrahangokat is hallják (ezek 20 Hz-nél kisebb frekvenciájúak, az ember már nem hallja. A galambok a 0,05 Hz-es hangokat is képesek érzékelni). Ilyeneket hoznak létre az óceánok hullámai, amikor interferálnak egymással, vagy kölcsönhatásba lépnek a szárazföldekkel, illetve a szárazföldek szeizmikus mozgásai is, és sokszínű, folyamatos háttérzajt adnak a Földnek, az atmoszférában is terjedve. Hagstrum szerint itt keresendő a megoldás, hiszen az infrahangok a keletkezési helyüktől több ezer kilométerre képesek eljutni, mégpedig szinte változatlanul.

Egy olyan állat, amely képes érzékelni ezeket, rendelkezhet ezáltal egy belső, mentális infrahang-térképpel, amely segítségével navigálhat. Ezzel összecsengett az a tény, hogy mindig csak a helyi madarak vesztek el Jersey Hill-ről indulva Ithaca-ba. Amelyeket messziről vittek oda a galambrajongók, általában rendben hazataláltak. Hagstrum hipotézise az volt, hogy valami okból Jersey Hill elhelyezkedése olyan lehet, hogy hangárnyékban van, így a helyi madarak nem hallották, úticéljuk merre van. Kivéve a szokatlan eredménnyel záruló elengedéses kísérlet napján, 1969-ben. Hagstrum átnézte Keeton publikált és nem publikált feljegyzéseit, és összevetette ezeket a kísérletek napjainak időjárási körülményeivel, főként a szél és a hőmérséklet tekintetében. Egy, a meteorológiában és geológiában használatos számítógépes modellező programmal (Hamiltonian Acoustic Ray-tracing Program for the Atmosphere - HARPA) kiszámolta, hogyan az adott légköri viszonyok mellett hogyan terjedhettek az infrahangok a galambok Ithaca-i otthonából Jersey Hill és a többi helyszín felé.

Az eredményei azt mutatták, hogy minden egyes kísérleti napon, csak az Ithaca (Cornell Egyetem) irányából érkező infrahangok terelődtek el Jersey Hill-től – kivéve 1969. augusztus 13-án. Azon a napon egészen szokatlan légköri viszonyok voltak, és az infrahangok Jersey Hill irányába is terjedtek, így a Cornell Egyetem madarai is haza tudtak repülni.

A másik két helyszín (Castor Hill, Weedsport) eredményei nem voltak ilyen egyértelműek, ám azoknál kevesebb madárból állt a minta, és nyilván a HARPA is számolt, becsült értékeket ad meg az infrahangok terjedésére vonatkozóan, így nyilván előfordulhatott, hogy nem olyan körülmények között repültek a madarak, mint amilyeneket a modell valószínűsített. Valamint, léteznek olyan gyors, egy napon, pár órán belüli atmoszférikus változások is, amivel a program nem tud számolni.

A bizonyos szögben való (tehát nem véletlenszerű irányú) eltévedéseket pedig úgy tűnik, az okozhatta, hogy a madarak az otthon infrahang-jeleit érzékelték ugyan, de nem közvetlenül az otthon irányából, vagy nem csak onnan, hanem a domborzati és légköri viszonyok miatt más irányból (is), egyes völgyeken keresztül, és azért indultak el arra.

Az eredmények összefoglalásaként kijelenthető: a konzekvensen rossz irányba induló galambokat a légköri viszonyok becsapták, illetve adott napokon a Cornell Egyetem dúcaihoz tartozó „otthoni” infrahangok nem voltak hallhatóak az adott elengedési helyszíneken, így az állatok véletlenszerű irányokba indultak el, és nem találtak haza. Az is nagyon valószínű, hogy az atmoszférikus körülmények összessége egyfajta integráló tényező a galambok tájékozódásában és hogy a leggyakoribb, 0,2 Hz-es hullámokat használják.

Nem csak az otthon iránya és részben a távolsága, hanem a madarak kora (tapasztalata) is szerepet játszott a helyes út megtalálásában. Valószínűnek látszik tehát, hogy a tanulásnak is van jelentősége: a galambok, ha fokozatosan egyre messzebbről és több irányból sikerül hogy hazatalálniuk, idővel be tudják illeszteni a térképükbe a „fehér foltokat”.

Nagy kérdés még, hogy a galambok, melyeknek két füle között csak pár cm távolság van, hogy tudják bemérni az infrahangokat? Hiszen azok hullámhossza (0,2 Hz-nél) kb. 1,7 km. Ez még felderítésre vár, de azt már megfigyelték, hogy a hazainduló madarak felrepülve először egy nagy kört írnak le, vagy cikkcakkban mozognak, és csak utána indulnak el egy adott irányba – talán így „kapják el” a megfelelő hanghullámot. Az is lehet, hogy a Doppler-eltolódást használják segítségként ehhez. Ezek a tájékozódási viselkedések előfordulnak útközben is, így abban is lehet szerepük, hogy a madarak ellenőrizzék, helyes irányban haladnak-e, nem csak az infrahangok, hanem a Nap vagy a mágneses mező szerint is.

Dr Hagstrum nagyon nagy részt fejtett meg a kirakós játékból. A galambok sokkal részletesebb képet rajzolnak a világról, mint mi, emberek, három olyan érzékkel, amilyenek nekünk nincsenek. Ösztönösen képesek tájékozódni a Nap segítségével, használják a Föld mágneses mezejét beépített iránytűjükkel és az infrahangokat is hallják. Ám ha a helyi légköri viszonyok miatt nem tudják, hogy merre menjenek, ugyanúgy eltévedhetnek, mint egy sofőr, akinek hirtelen elromlik a GPS-e.

Forrás:
Economist.com

2013. február 14.

Kettinger Dóra

Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 8, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés