2018. október 18. csütörtök
Lukács, Ambrus
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
Intuitív út tudományos problémákhoz. Beszélgetés Dr. Vellai Tiborral 2. rész - 2011-01-25 14:27:19 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
Intuitív út tudományos problémákhoz. Beszélgetás Dr. Vellai Tiborral 2. rész

Az interjú első részét itt olvashatja.
 

Ön szerint egy kutatót mindig a felfedezés öröme hajtja?


Új dolgok megismerése kétségtelenül öröm forrása, és ez fontos hajtóerő. Sokszor azonban belső kényszer eredményeként történnek felfedezések. Az erre való képesség amolyan egyéni „rendellenesség”. Nehéz mással magyarázni, hogy miért kell föl valaki éjjel és megy le az utcára tudományos problémákon agyalva, vagy miért tölt naponta 15-18 órát a laboratóriumban kísérletezéssel. Az emberek többségéből nem lesz kutató. Ők feltehetően nem „szenvednek” ettől a kórtól, ettől a motivációs erőtől. Emellett a kutatást sokféle kényszer is hajtja. Van például a publikációs kényszer, ami az eredmények szaklapokban történő közlésére sarkall. A publikálás egyfajta értékmérője a tudományos aktivitásnak, ennek függvényében lehet kutatást támogató, finanszírozó pénzekre pályázni. Amikor elindítunk például egy doktori (Ph.D.) projektet, akkor meg kell felelnünk annak az elvárásnak, hogy a program végén – 3 éven belül – a hallgató eredményeit 2-3 nemzetközi cikkben közöljük. Ez a publikációs verseny teszi részben iparszerűvé a mai tudományt. Ezt nem lehet negligálni a felfedezés irányába hajtó faktorok közül.

De ez Ön szerint sem tett túl jót a tudománynak?!

Véleményem szerint nem. De ma ez van, ennek kell megfelelni. Ehhez kell adaptálódni a kutatónak Ha valakit ez nem érdekel, könnyen előfordulhat, hogy nem fog forrásokhoz jutni, nem tud laboratóriumot működtetni vagy Ph.D. hallgatók képzésében részt venni. Ma ez elvárás. Hadd éljek egy hasonlattal. Számos olyan ember van, akik úgy tudnak dekázni, hogy egy futballpályán tízszer körbeviszik a labdát anélkül, hogy az leesne. Igazi labdazsonglőrök. Mégsem látni őket a tévében, hallani róluk a hírekben. A futballban az számít, aki gólt lő a BL döntőben. A tudomány is ilyen! Ki publikál először, ki publikál magas minőségű szaklapban. Akárcsak a futball, ez is egy kompetitív pálya. A fejlett társadalmi rendszerek egyik, ha nem a legfontosabb hajtóereje a tudomány és a technikai innováció. Ez iparosodási irányba tereli a kutatást, amit a kutatóknak tudomásul kell venniük. A kettő együtt, tehát az egyéni adottság és a kihívásoknak való megfelelés kombinációja viszi előre ezt a területet.

Az ELTE Genetika Tanszékének kutatásaiban a klasszikus és molekuláris genetikai analízisek integrálódnak genomikai megközelítésekkel! Van-e olyan technika/módszer, amit itthon csak az Ön/Önök laboratóriumában lehet elvégezni?

Első körben azt mondom, hogy nem! Második körben azt mondom, hogy talán. Tanszékünk unikális olyan szempontból, hogy jelenleg két olyan genetikai modellorganizmussal dolgozunk, amelyeket más magyarországi laboratóriumban nem nagyon lehet fellelni. Ezek egyike a Caenorhabditis elegans fonálféreg faj, amelyet először Dr. Fodor András vezetett be a hazai genetikai kutatásokba. C. elegans-on végzett kutatásokat az elmúlt évtizedben kétszer orvosbiológiai (2002 és 2006), egyszer pedig kémiai (2008) Nobel díjjal jutalmazták. Gyanítom, hogy ez a sorozat folytatódni fog; éppen az öregedési kutatások, a neuron pusztulásra vonatkozó felfedezések, vagy az autofágiára vonatkozó eredmények szolgáltathatnak alapot. A másik modell organizmus a zebrahal, amely egy bonyolultabb (gerinces) eukarióta rendszer. A zebrahalon folyó kutatásainkat egy tehetséges fiatal munkatársunk vezeti, akit jelenleg pályázat keretében alkalmazunk, de reményeim szerint hosszú távon oktatói állásba tudunk venni. Talán van még egy unikális adottságunk. Egy biológiai probléma megközelítésében először mindig genetikai aspektusból vizsgáljuk meg a kérdést. Néhány egyszerű genetikai kísérlettel eldönthető a feltett kérdés biológiai relevanciája. Miután az irányt kijelöltük genetikai eszközökkel, viszonylag könnyen és gyorsan tudunk előrehaladni, hiszen mindkét modellrendszer látványos mutáns gyűjteménnyel, genetikai kezelhetőséggel rendelkezik. Ettől a ponttól egyszerre alkalmazunk biokémiai (in vitro), sejtbiológiai, biostatisztikai és evolúciós megközelítéseket. Így a feltett kutatási kérdésünket komplex kontextusban próbáljuk megérteni. Részben ennek köszönhető, hogy az elmúlt években látványosan tudtunk javítani a Tanszék publikációs kimenetén.

A tanszékén két fejlődésgenetikai kutatócsoport működik. Elmondható-e, hogy az utóbbi években a magyarországi fejlődésgenetikai kutatások központjává vált az Ön által vezetett tanszék?

Semmiképpen nem a központjává. Itthon - az ország méretéhez és anyagi potenciáljához képest - szerencsére sok tehetséges kutató dolgozik, és ezek között számos jeles fejlődésgenetikus van. Mi most egy olyan csoportot és tanszéket képviselünk, amely ott van az aktív fejlődésgenetikai műhelyek között.  Bízom benne, hogy tudunk olyat mondani, ami a magyar biológusok, a magyar genetikusok számára értékes és izgalmas lehet. Ambiciózus kérdésekkel foglalkozunk, amelyekre adott válaszaink némelyike reményeink szerint a legrangosabb tudományos szaklapokban is közölhető majd.

Milyen együttműködések vannak más magyar laborokkal?

A kollaboráció híve vagyok. Hitem szerint az együttműködés, a diszkutáció, az információcsere viszi előre igazán a tudományt.. Vannak csoportok az ELTE Biológiai Intézetében, az MTA Enzimológiai Intézetében, a Semmelweis Egyetemen, Szegeden a Biológiai Központban, a gödöllői Mezőgazdasági Biológiai Kutatóközpontban és a Pécsi Tudományegyetemen, amelyekkel együtt dolgozunk különböző kutatási programokon. Az elmúlt években sikerült kitárni Tanszékünk ajtaját. Ennek a nyitásnak éppen az együttműködés volt a hajtóereje.

Melyik kísérletére emlékezik vissza a legszívesebben? Elmondaná részletesen?

Elmondhatok egy olyan kísérletet, amelyet még nem fejeztünk be, csupán az alapjait raktuk le?

Természetesen!

Van egy probléma, amely régóta foglalkoztat, és amelynek egyszerre van molekuláris biológiai, neurobiológiai, genetika és evolúcióbiológiai aspektusa. A C. elegans fonalféreg egy hormon hatására –  ez a hormon nagy egyedsűrűség következtében ér el egy bizonyos kritikus koncentrációt a környezetben – az állat megszakítja normális életciklusát (amely 4 lárvastádiumon keresztül fejlődik felnőtt állapotba) és úgynevezett kitartó (dauer) lárvaként fejlődik. A dauer lárva nem táplálkozik, nem mozog, ellenálló a környezeti stresszel szemben, és hússzor hosszabb ideig él, mint a normálisan kifejlődő felnőtt állat. Tehát egy nem-öregedő fejlődési forma, ami egy öregedés kutató számára nagyon izgalmas. A dauer lárva kedvező körülmények közé kerülve visszaalakul L4 lárvává, és az állat folytatja a normális reproduktív egyedfejlődési programját. A dauer fejlődés egy részletesen tanulmányozott genetikai paradigma. Szabályozásában neuroendokrin faktorok játszanak alapvető szerepet. Az állatnak van 2 darab speciális neuronja, az ASI neuronok, amelyekben hormonálisan dől el a dauer versus mormális egyedfejlődési program kiválasztása. 26-27oC-on a C. elegans magától átmegy dauer lárva stádiumba (az állat normálisan 15-25°C között él). Ezen a hőmérsékleten nem kell a dauer fejlődéshez indukáló hormon vagy éhezési stressz.  Érdekes módon a közel rokon Caenorhabditis fajok ezt nem tudják megcsinálni. Noha bennük is működik a dauer fejlődési program, de ez csak hormonális hatásra tud indukálódni, a magas hőmérséklet nem befolyásolja. Nemrégiben sikerült azonosítanunk egy új gént a C. elegans genomban, amiről kiderítettük, hogy hőmérsékletet érzékelő faktorként működik. Kimutattuk, hogy ez a gén az ASI neuronokban működik, és a dauer egyedfejlődést szabályozza. A gén aktivitásának hiányában mutáns C. elegans állatok nem tudnak dauer lárvaként fejlődni 26-27oC-on. Jelenleg ezt a C. elegans gént szeretnénk átjuttatni közel rokon fajokba, hogy bennük hőmérséklet-függő dauer fejlődést indukáljunk. Ezzel molekuláris magyarázatot tudnánk adni az idegrendszer által szabályozott egyedfejlődési plaszticitás egy érdekes példájára.

Mit jelent a „kutatva oktass” elv?

Egyetemen dolgozom, alapvetően oktatónak tartom magam, és csak „másodállásban” kutatónak. Az oktató-kutató funkciókat persze nehéz – nem is érdemes – szétválasztani. Nagyon szeretek diákokkal együtt dolgozni. Ahogy korábban is említettem, meggyőződésem, hogy a tudományt diákok ”csinálják”. Eredeti megfigyeléseik, naív rákérdezéseik, motívációjuk alapvető jelentőségű legtöbb tudományos projektünk sikerében. Kiemelkedő szerepük van abban is, hogy általuk egyre pontosabban érthetjük meg az oktatott diszciplínát. Egyik legfontosabb víziómnak éppen azt tartom, hogy Tanszékünk oktatását a jövőben a legjobb nyugat-európai mércével lehessen összevetni. Bízom benne, hogy az elmúlt néhány év erőfeszítései ebbe az irányba vitték a Tanszéket. Ennek alappillére a „kutatva oktass” elv megszilárdítása! Ez azt jelenti, hogy igazán magas színvonalú, mindent kielégítő előadást csak olyan oktató tud tartani, aki a saját szakterületén kiemelkedő a kutatásban is. A tudományt nem lehet sterilen oktatni. Nem lehet egy diszciplínát kihámozni a tankönyvekből, mások nyelvezetét lefordítani és azt elmondani a diákoknak, mert az mindig tele lesz megválaszolatlan kérdésekkel. És a diákok ösztönösen rákérdeznek a homályos pontokra. A diákok megtérítése tudományunk – szűkebb értelemben a genetika – felé azon alapul, hogy a terület aktuális kulcskérdéseit kutatási tapasztalatokkal felvértezve („nyúltvelőből”) tudjuk elmagyarázni. Csak így lehet meglátni a kulcspontokat, kulcskérdéseket, a mai genetika frontvonalait. Azt gondolom, hogy egyetemen releváns oktatást csak jó minőségű kutatókkal lehet tartani. Tehát az az oktató, aki nem kutat, az idővel nem lesz alkalmas az oktatásra.

Mit tart a legfontosabbnak, amit egy oktatónak feltétlenül át kell adnia a fiatalabb kutatóknak?

A legfontosabb a motiváció! Ez nem konkrét tananyag, tudás átadása, hanem annak az érzetnek a kialakítása, hogy a kutatás valami nagyon csodálatos, szép dolog. A másik fontos dolog, hogy meg kell tanítani a diáknak azt, hogy a tudomány hosszú távon „gondolkodik”. Néhány hónapon belül nem lehet jelentős dolgokat felfedezni és leírni, ehhez sok éves építkezésre, eltökélt munkára van szükség. Amikor tanszéki perspektívában gondolkodunk, szintén nem lehet 1-2 éven belül „világot váltani”. A kinevelt hallgató először külföldön szerez további tapasztalatokat, majd legalább 5-10 év, mire kialakul önálló szemlélete tudományának frontvonalairól. Csak ezután válhat önálló, húzó oktatójává a tanszéknek. Tehát 5-10 évnyi építkezést kell befektetni, hogy a kívánt szintre eljuthassunk. Rombolni sokkal könnyebben és gyorsabban lehet, mint építkezni. Jól építkezni, olyan bástyákat emelni, amelyek húsz év múltán is szilárdan állnak – ez az oktatás és tudomány egyedüliként hatékony perspektívája.

Milyen lehetőségeket illetve nehézségeket lát, amikkel egy pályakezdő találkozhat a szakmában?

Erről csak röviden szeretnék beszélni. Általánosságban a mai világban komoly nehézséget látok. Az oktatás színvonala csökken, és nagyon sok fiatal szinte menekül külföldre. Már a doktori képzést is külföldön kezdik el. Ráadásul pont a legjobbak mennek el, első körben ők kerülnek ki a magyar felsőoktatási rendszerből. Ebben a mai helyzetben lehet, hogy fiatalként én is ezt tenném. Azt gondolom, azonban, hogy aki itthon marad, annak is van lehetősége, hogy perspektivikus karriert, hosszú távon építkező tudományos pályát fusson be. Ehhez pedig csak egy dolgot kell tenni: megfelelő mestert kell választani. Olyan tudományos közösséghez kell csatlakozni, ahol a motiváltság, a tudományszeretet, a tanulási igény a mindennapi élet természetes része. Ilyen szempontból a mai magyar fiataloknak van még perspektívájuk. Látva az ország tudományos potenciálját, van lehetőségük a választásra.

Mi a véleménye az mRNS.hu-ról?

Keveset tudok erről mondani. Akkor találkoztam először ezzel a fórummal, amikor ön megkeresett. Rákattintottam és nagyon örülök neki, hogy már ilyen kommunkációs csatornák léteznek Magyarországon. Bízom benne, hogy a magyar kutatókat közelebb hozza egymáshoz. Úgy tűnik, ez egy önszerveződő, a fiatalok által és a fiatalokért létező kezdeményezés. És ezt nagy örömmel üdvözlöm.

Jani Péter Károly
Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 11, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés