2018. április 21. szombat
Konrád, Zsombor
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
Interjú Dr. Kovács Péterrel az elhízásról - 2010-12-11 11:44:09 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
Interjú Dr. Kovács Péterrel az elhízásról

Kovács Péter PhD, neurobiológus
biológia-kémia tanár, Pécs, 2001
1976. Dombóvár

Miért lettél kutató?

A biológia alapvetően érdekelt mindig, gyerekkorom óta. Falusiasnak számító környezetben nőttem föl Dombóváron, és én folyamatosan a szabadban voltam, anyám ritkán látott. A biológia szeretete innen jön. A kutatás számomra a titkok megfejtéséről szól, de nekem fontos az is, hogy az emberek gyógyításáról lehet szó. Van azonban egy alapvető különbség az orvos és a kutató közt: az orvosi pályán mindenképpen segíteni fogsz az embereken. A kutató viszont kockáztat: vagy elkölti az adófizetők pénzét egész életében, és végül semmi hasznosat nem alkot, de tehet egy jó felfedezést is, ami által milliók életén segíthet akár évtizedeken keresztül. Nekem tetszett ez a kis kockázat - legyen egy nagy dobás vagy semmi. A másik dolog a kíváncsiság, és az az érzés, amikor beleborzong az ember, hogy esetleg olyan dologra jött rá, amire eddig még senki. Igaz eleinte elég gyakran hittem azt, hogy olyan dologra jöttem rá, amire eddig még senki, de aztán megismertem a PubMed-et, és akkor rájöttem, hogy túl sokszor azért nincsenek újszerű gondolatai az embernek. Viszont új kísérleti eredményei elég sokszor lehetnek, hiszen a kutatás még gyerekcipőben jár, nagyon könnyű olyan egyszerű kutatási kérdéseket feltenni, amiket addig még senki sem vizsgált.

Manapság népszerű téma az elhízás, de mekkora jelentősége van Magyarországon?

Az USA-ban híresen, de Európában is igen magas az elhízottak aránya. Tulajdonképpen világviszonylatban Magyarország nincs igazán messze az Egyesült Államoktól. Mivel megfigyelhető egy fordított korreláció a dohányzók és elhízottak száma között, ezért hazánkban is várható, hogy a dohányzás visszaszorításával párhuzamosan még tovább fog emelkedni számuk.

Érdemes-e ehhez a témához tudományos szempontból közelíteni? Nem pusztán arról van-e szó, hogy míg a táplálkozásunk nem változott, addig az életvitelünkből hiányzik a megfelelő mennyiségű mozgás?

A WHO adatai szerint az elhízás járványszerű méreteket öltött, amihez a mozgásszegény életmód önmagában kevés. A táplálkozásunk pedig véleményem szerint igenis megváltozott: az élelmiszeripar célja hogy minél többet együnk, ezért a három varázslatos szerből, a zsírból a cukorból és a sóból megpróbálnak minél többet belerejteni ételeinkbe. Ez a három anyag erősen palatábilis, azaz ha az egyed már ismeri ezeket az ízeket, akkor jóllakott állapotban is keresi, fogyasztja őket, mert extra jutalmat jelentenek. Ezek az anyagok egy idő után függőséget alakítanak ki, melynek idegi háttere hasonlít a drogfüggőségben beálló változásokkal, és amely az elhízással egyre fokozódik. Egyik tünete ennek a "craving", azaz a sóvárgás, és elvonás-szerű tünetek, amikor étkezések között a palatábilis anyagok után vágyakoznak az egyének. Állatkísérletekben kimutatták, hogy a cukros folyadékhoz szoktatott jóllakott állatok hasonlóan sokat dolgoznak ezért a jutalomért, mint a kokainfüggő állatok a drogért.

Az elhízásnak nincsen általánosan elfogadott definíciója, de a VHO, illetve egyéb amerikai és magyar orvosi elhízástudományi társaságok szerint egy krónikus betegségről van szó. Nagyon fontos, hogy ezt így lássuk, és hogy definiálva legyen, mert így lehetőség van az elhízottak „destigmatizálására”, ugyanis a megvetés, amely jellemzi egyesek hozzáállását, nagyon komolyan visszaveti a gyógyítás lehetőségét. A TB nem támogatja a terápiát, egyrészt, mert jelenleg nincs hosszú távon alkalmazható igazán hatékony farmakoterápiás szer, másrészt mert az általános elképzelés az, hogy gyakran a saját hibájukból híznak el az emberek, és így az elhízott állapot egyszerűen kevesebb kalóriabevitellel és mozgással kezelhető. Pedig vannak olyan egyének is, akik akár csak napi 100 kcal-val, azaz egy Sport szelettel esznek többet, mint amennyi energiát felhasználnak, és az évek során mégis súlyosan elhíznak. Ráadásul a szégyen miatt nincs is olyan mértékű összefogás a betegek közt, mint például a szívbetegek, vagy a cukorbetegek közt. A bűntudat miatt fokozódhat a betegben a rossz közérzet, és ennek következményeként az elhízás, így a kör bezárul.


Vajon ez a függőség kialakulhat-e mindenkiben, vagy vannak fogékony és rezisztens egyének? Mekkora lehet a genetikai háttér szerepe?

Biztos, hogy szerepe van egy genetikai háttérnek is, a környezetnek is, és vannak fogékonyabb és rezisztens egyedek is. A vita javában folyik, és nehéz volna megmondani, melyik tényező milyen súllyal esik a latba, hiszen sem a környezeti, sem a genetikai oldal nincsen teljesen feltárva. Nagyon fontos, hogy észben tartsuk azt is, hogy pándémia van. Márpedig ilyen sebességgel genetikai változások szerintem nem zajlanak le. A környezeti hatásokra aktiválódó géneknek szintén lehet szerepe, melyek hatása csak egy elhízásra hajlamosító közegben nyilvánul meg, ezt még nem tudjuk.

Az elhízás negatívan korrelál az élelmiszeripar változásával és a mozgásszegény életmóddal, és pozitívan a táplálék elérhetőségével és minőségével. Bizonyára szerepet játszanak genetikai faktorok is, de ami biztos, hogy ebben az "obezogén" környezetben az elhízásra fogékonyak biztosan, de szerintem egy jó része azoknak is el fog hízni, aki egyáltalán nem fogékony rá, talán csak a rezisztensek nem. Azt azonban, hogy a rezisztensek aránya mekkora társadalomban, azt majd az fogja megmutatni, hogy hol áll meg ez az egész folyamat. Jelenleg 30%-nál tartunk, remélem, nem fogunk eljutni 50-70-80%-ig, hogy kiderüljön az, hogy mennyi rezisztens van a populációban, de véleményem szerint ezt egyenlőre a környezeti faktorok hajtják fölfelé.

Van-e létjogosultsága annak az elméletnek, hogy ha rendelkezésre áll a táplálék, akkor abból annyit kell felvenni, amennyit csak lehet, mert ki tudja, mit hoz a holnap?

A populációgenetikai elméletek éppen most dőlnek meg. A "thrifty gene" – „takarékos gén” elmélet azt mondja, hogy az evolúciós előny, ha valaki hatékonyabban raktározza a zsírt, mert akkor az éhezést nagyobb eséllyel éli túl. Ha viszont túl sok a rendelkezésre álló táplálék, akkor ezek hízásra hajlamosítanak. Akik ezt az elméletet cáfoljak, azok viszont azt mondják, hogy ilyen szelekcióra nem volt idő az elmúlt néhány tízezer évben. Ezen idő alatt ugyanis nem volt elég számú és mértékű éhezés ahhoz, hogy ez egy irányított szelekciót jelenthetett volna. Ráadásul arra sincs szilárd bizonyíték, hogy bármiféle előnyt nyújtana az elhízás az éhezéssel szemben.

A testsúlyt alapvetően két tényező szabályozza: alulról az éhezés, tehát kell egy minimális tápanyagtartalék (zsír), amivel túl lehet élni egy-egy éhezést, fölülről pedig egy potenciális predátor, mert egy túlsúlyos egyed nehezen menekül el a ragadozó elől. Ez a predátor azonban eltűnt, egyesek szerint már a Homo erectus óta nincs jelentős ragadozó általi szelekció. Ugyanakkor a társadalom szerepe az elhízásban nem ismert. Például azok a földrajzi rasszok, akik már nagyon régóta társadalomban élnek, nem igazán hajlamosak az elhízásra. Ilyenek bizonyos, a mongolid rasszhoz tartozó népcsoportok. Más csoportok, amelyek néhány generációval ezelőtt még törzsekben éltek, azok a jelenlegi jóléti társadalmakban extrém módon hajlamosak elhízni. Ám ez sem igaz minden népcsoportra, ezért nem lehet egyértelműen kiállni e mellett az elmélet mellett - a kép az elhízásról a kultúra, civilizáció és társadalom tekintetében teljesen kaotikus.

Okoz-e idegrendszeri változásokat az elhízás?

Az elhízás bizonyítottan okoz idegi változásokat, akárcsak más addikciók. Például a nucleus accumbens-ben az elhízottaknál a D2-receptorok száma lecsökken. Ez fordítva is működik, ha valaki veleszületetten kevesebb D2-receptort hordoz, az hajlamosabb sokféle függőségre, és az elhízásra is. Hasonló változások állnak be a nucleus accumbens-ben a dopamin-transzporterben (DAT), ami pre-szinaptikusan veszik fel a dopamint. A hipotalamusz szintjén - ami az éhség- és jóllakottság érzésen keresztül a tápanyagfelvételt szabályozza – szintén károsodik a rendszer, és az evésből adódó jutalmazás felülírja a normális működést. A leptin és inzulin olyan szignálok az agyban, melyek jóllakottság-érzetet okozva leállítják az evést. Az elhízás folyamán ellenük rezisztencia alakul ki a központi idegrendszerben is, így többé nem tudják betölteni regulátor szerepüket. Ezért aztán az elhízott nem azért eszik, mert fiziológiai értelemben éhes, hanem mert a függőségből eredő sóvárgás erre ösztönzi, tehát "túlevés"-ről van szó. A jó hír, hogy ezek a változások könnyen visszafordulnak a fogyással, persze maga az addikció egy más kérdés.

Milyen terápiák állnak rendelkezésre jelenleg?

Jelenleg az elhízás kezelése a diéta és életmódváltás kombinációja. Ez a fő terápia, azonban ez nem igazán működik, mert ugyan a legtöbben képesek lefogyni, viszont nem képesek megtartani a súlyukat. A jojó-effektus pedig nem csak azt jelenti, hogy visszatér a túlsúly, hanem hogy több tér vissza, mint előtte, és ezzel párhuzamosan a testzsír/izom arány is romlik. A terápia sikere nagyban múlik egy harmadik személytől – egy edzőtől, egy orvostól -, és az azzal való találkozások gyakoriságától.

Aki lefogy, annak mindig kicsivel több mozgásra és kicsivel kevesebb kalóriabevitelre lesz szüksége egész élete során ahhoz, hogy megtartsa súlyát, mint annak az egyénnek, aki soha nem volt elhízva. De a legtöbb elhízással beálló fiziológiai változás reverzibilis, kivéve például egy előrehaladott II. típusú diabéteszt. Az elhízás függőségi aspektusa, ami valószínűleg a jojó-effektus hátterében is áll, nagyon megnehezíti a gyógyítást, ugyanis amikor az ember elérte a célját, és lefogyott, akkor a sóvárgás még mindig ott van.

Emiatt sajnos a terápia az elhízás esetében kicsit ahhoz hasonlítható, mintha egy dohányos bemenne az orvos, és segítséget kérne, hogy le szeretne szokni, majd erre az orvos széttárva karjait azt válaszolná: - Kérem, holnaptól ne gyújtson rá! - Ez természetesen nem működhet.

A farmakoterápia az elhízás ellen két csoportra oszlik. Első a gyógytermékek, melyek tulajdonképpen megbuktak, vagy nem vettek részt klinikai teszteken. Ez azt jelenti, hogy egyes egyénekben lehetnek hatásosak, de egy populációban a hatásuk elhanyagolható. Ráadásul sok ezek közül serkentő anyagokat tartalmaz, melyek fogyasztása egy elhízott egyénben, ahol a szív- és érrendszeri problémák gyakoriak, kifejezetten káros lehet. A második lehetőség, a receptköteles gyógyszerek, melyek egy része a periférián, másik részük az agyban a viselkedésre hat. Ezek közül alig van a piacon gyógyszer, különösen olyan, ami hosszú távon szedhető. A legtöbb szert visszahívták a mellékhatások miatt, vagy be sem vezették a piacra. Tulajdonképpen a hatásosság és biztonságosság tekintetében eddig sajnos az volt a tendencia, hogy minél biztonságosabb egy terápia, annál kevésbé hatékony. Ezzel szemben nagyon hatékony kezelések a sebészeti beavatkozások, mint például a különböző gyomorműtétek, de ezek csak olyan esetben alkalmazhatóak, amikor a páciens életét fenyegeti az elhízás és annak szövődményei, mert viszonylag magas a halálozási ráta az ilyen beavatkozásokkor, sok a mellékhatás és a kialakított állapot irreverzibilis.

Azt is meg kell érteni, hogy olyan szert nem lehet készíteni, melyet hogyha a hamburger mellé beveszünk, akkor le fogunk fogyni. Akkor fogy az ember, ha kevesebb energiát visz be, mint amennyit felhasznál.

Te mit gondolsz, milyen lenne a hatékony elhízás elleni gyógyszer?

Az ok elsősorban az addikció, tehát először is kell motiváció az egyén számára, hogy a hipokalóriás diétát el tudja viselni, másodsorban a sóvárgást kell csökkentenie. A pozitív szemléletű farmakoterápia tehát azt célozza, hogy a gyógyszernek segítenie kell elviselni sóvárgást és megtartani ezt az új életvitelt. Ez magában rejti persze a veszélyt, hogy az illető rászokik a gyógyszerre. A negatív megközelítés azt mondja, hogy ne legyen többé ízletes egy étel, ne éljen át túlzott jutalmat az illető. Itt a gond nem az újabb addikció, hanem esetlegesen a depresszió, az extra jutalom megvonása miatt.

A farmakoterápia céljának nem feltétlenül annak kell lennie, hogy meggyógyítsa ezt a nagyon összetett betegséget, amit egyébként egyetlen szerrel valószínűleg nem is lehet, vagy nagyon nehéz. A hipotalamuszra ható anyagok nagyon jól működhetnek, melyek megpróbálják kijavítani az elromlott feedback-szabályozást és visszaállítják a perifériás szignálok hatékonyságát. Azok a szerek is számításban jöhetnek, melyek mellet csak egy kicsit kell visszafogni a kalóriabevitelt, míg a gyógyszer ezzel párhuzamosan egy kicsit felpörgeti az anyagcserét, és így egy kis extra motivációhoz juthat az egyén. Ugyancsak egy lehetőség az ízérzékelés szabályozását befolyásolni, mely agytörzsi szabályozás alatt van. Minden hatásmechanizmus esetén nagyon kell figyelni azonban a mellékhatásokra és a terápia esetleges veszélyeire. Én nem szeretném letenni egy mellett a voksomat, mert szerintem mind működhet, és jó lenne, ha végre legalább egy már igazán hatásos volna.

Egy tanulmány szerint stresszérzékeny emberekben a megnövekedett kortikoszteroid szint összefüggésben állhat az abdominális elhízással.

Nem nagyon értjük még, hogy a stressz és az elhízás milyen kapcsolatban van egymással, hiszen a kortizol önmagában inkább a zsírlebontó folyamatok irányába tolja el az anyagcserét. Az biztos, hogy a stressz kiválthat túlevést, is, de kiválthat fogyást is. Hogy konkrétan mikor melyik embernél melyik következik be, azt nehéz megjósolni. Depressziósoknál megfigyelték, hogy az öngyógyítás egy része a palatábilis ételek fogyasztása, melyek jutalmat adnak, és így csökkentik a stresszt is.

Bonyolult állatkísérleteken keresztül próbálják megérteni, milyen összefüggések vannak. Erre egy jó példa, amikor egy labirintusban van egy öreg és egy fiatal hím patkány és egy nőstény. Az öreg hím lesz ebben az esetben domináns, és a fiatal hím elbújik. Mindkét hímnek megemelkedik a kortizol-szintje, de az alárendelt fiatal hímnek sokkal jobban. Ekkor a fiatal hím nagyon gyorsan elkezd fogyni. Amikor azonban kiveszik a nőstényt, a fiatal hím azonnal elkezd óriási tempóban hízni, miközben a kortizol szintje még mindig nagyon magas. Elképzelhető, hogy az számít tehát, hogy jelen van-e a stresszor. Ha már nincs jelen, akkor az öngyógyító viselkedés keretében próbálja jutalmazni magát az állat.

Mit tartasz pályád legjelentősebb eseményének?

Amikor az USA-ban dolgoztam, mi bizonyítottuk először patkány modellen, hogy az elhízás során az agytörzsi szinten is megváltozhat az ízérzékelés idegi jeleinek továbbítása. Eddig erre semmilyen elektrofiziológiai bizonyíték nem volt. Mi fogtunk egy csoport kövér és egy csoport sovány állatot, elvezettük a nucleus parabrachialis jeleit– ami a második átkapcsoló állomás az ízérzékelésben - , és megvizsgáltuk a két csoportot, hogy hogyan reagálnak a neuronok a nyelvükre csöpögtetett íz-oldatokra. Az édes íz kódolásában szignifikáns különbségeket találtunk, és ez volt az első bizonyíték, hogy nem csak hipotalamikusan és a jutalmazó rendszerben következnek be változások, hanem nagyon mélyen gyökerező, akár az agytörzsi mélységű változások is beállhatnak. Ez magyarázhat egy sor magatartási jellegzetességet, ahogy például egyre magasabbra tolódik a kedvelt cukorkoncentráció az elhízás során.

Mit gondolsz az mRNS.hu-ról?

Az mRNS.hu-t nem régóta ismerem, de szerintem nagyon hasznos lehet kutatóknak és a tudomány iránt érdeklődőknek. Tetszik a sok hasznos link, és hogy az oldal használható munka közben és „kikapcsolódásra” is. Bizonyára közösségépítő hatása is van. Ajánlanám az oldalt mindenkinek, aki hasonló beállítottságú, mint én.

Lózsa Rita
Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 15, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés