2018. január 24. szerda
Tádé, Timót
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
Interjú Dr. Gyulai Iván ökológussal - 2011-07-10 20:47:14 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
Interjú Dr. Gyulai Iván ökológussal

Dr. Gyulai Iván ökológus


A fenntartható fejlődés, a fenntarthatóság egyik legjelentősebb magyar gondolkodója.

Az Ökológiai Intézet A Fenntartható Fejlődésért Alapítvány igazgatója, a Közép-Kelet-Európai Biodiverzitás Munkacsoport, valamint a Magyar Természetvédők Szövetségének társelnöke.
Munkásságáért 2005. március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.



Természettudományos muzeológusként kezdte a pályáját. Mivel foglalkozott akkor és aztán miért fordult a környezetvédelem felé?
 
Egészen pontosan tanárként kezdtem a pályámat, aztán lettem természettudományos muzeológus. Nem bántam meg, nagyon érdekes volt, mert vidéki muzeológusként sok mindennel foglalkozik az ember. Állatokkal, növényekkel, sőt még őslényekkel is. És ebből nagyon sokat lehetett tanulni. Egy idő után úgy gondoltam, hogy nem gyűjteni kellene a növényeket és az állatokat, hanem megvédeni őket, mert láttam, hogy milyen hihetetlen a pusztulás. Gyerekkoromban, az 50-es években, lepkéket gyűjtöttem,  és ha összehasonlítom a mostani lehetőségekkel, akkor azt látom, hogy az elmúlt 60 évben  hihetetlen nagy pusztulás  következett be a lepkék, és más fajok vonatkozásában.   Aki ma megszületik, az ezt nem láthatja. Annak idején, a 60-as években egy-egy lámpa körül tobzódtak az éjjeli lepkék. Ma, ha valaki éjszaka felnéz egy utcai lámpára, ritka, hogy valamilyen keringő rovart lásson a fénykörben. 


Mi célból jött létre az Ökológiai Intézet?  Mik a főbb tevékenységei?  Országos vagy térségi szinten működik?

Országos szinten működik, sőt ezen túl is. Vannak olyan munkáink is, amivel az európai környezetpolitikát próbáljuk befolyásolni. A Múzeum után, sőt már a Múzeumban is elkezdtem társadalmi szerveket, egyesületeket létrehozni. Egy egyesületnek általában sok tagja van, sokféle akarat érvényesül. Nem annyira professzionális. Én azért kötöttem ki egy ilyen intézet létrehozásánál, mert azt gondoltam, hogy ezt lehet olyan szakmai alappal létrehozni, ami hitelesen tud megszólalni az emberek felé, és partnere lehet az önkormányzatnak és más szakmai intézményeknek.
 Két dolog érdekelt bennünket. Az egyik az, hogy a fenntarthatóság fogalmát közelebb vigyük az emberekhez, mert a mai napig egyfajta zavarosság övezi ezt a kifejezést. Megfelelő értelmezésére van szükség a különböző szakterületen, mert ez egy szakterületeket átfogó holisztikus fogalom. A mai napig széttagolódó területeket össze kellene fogni. Tehát van egy elméleti oldala ennek a munkának. A másik, hogy szerettük volna megmutatni, hogy hogyan lehet ezt a nagyon szép elvet átvinni a gyakorlatba, hogy úgy éljünk ma, hogy a jövőnek is maradjon valami.


Ön szerint napjainkban a civil szervezetek milyen szerepet töltenek be a társadalom működésében, a politikai döntéshozatalokban? Más országokhoz képest Magyarország hol áll ebben? A jövőben ez hogy változhat?

Azt gondolom, hogy nem annyira fejlett Magyarországon a civil szféra, mint amennyi civil szervezet van. Ennek az az oka, - lehet hogy jószándékkal, lehet, hogy akarattal - hogy mindig volt egy olyan kormányzati taktika, hogy a civil szervezeteket kézből kell etetni. Minden közpénzből eredő támogatás felhasználása meglehetősen irányított. Nem a civil szervezetek szükségletének megfelelően, hanem a politikai döntéshozók ötletei szerint kell felhasználni. Ezt nem tartom jónak. Sokkal erősebb lenne a civil szféra, ha nem lennének ezek a támogatások.
Valószínűleg ez változni fog, mert nagyon sok civil szervezet jött létre, a támogatási keret pedig csökkent. Tehát egyre többen vadásszák az egyre kevesebb forrást. Azt gondolom, hogy éppen mostanában válaszút elé érkezett nagyon sok szervezet, hogy fenn tudja e tartani a létét.


Esetleg más forrásokat keresni?

Az emberek, cégek adományozó kedve, különösen a válság idején, minimális, de mindig is az  volt. Nincs Magyarországon adományozási kultúra. Azért is próbálta az állam ezt a támogatási formát létrehozni. Nem egészséges, ami van, ez biztos.


Más országokban ez működik?

A nagy nemzetközi szervezeteket ismerem elsősorban, és néhány szomszédos európai országban ismerek civil szervezeteket, és azt látom, hogy Európában is van egyfajta hasonló negatív tendencia. Meggyengült a civil szféra. Nincs olyan nagy kedv az emberekben az összefogásra. Individualizálódik még mindig a társadalom. Még mindig nem jöttünk rá arra, növekvő problémáink ellenére, hogy valamit együtt kéne tennünk. Egy dolog a finanszírozás kérdése, de a legnagyobb baj, hogy az emberekben az együttműködési képesség csekély.


Az önkéntesség mennyire népszerű Magyarországon?

Az önkéntesség éve van, és próbálják felülről is népszerűsíteni. Nekünk elég sok önkéntesünk van. Hála Istennek! Köszönjük is nekik a segítséget. Sokkal nagyobb lehetőség van az önkéntességben, mint gondolják. Eleinte az állam próbált mindenről gondoskodni, de most látványosan dől össze ez a program. Ahogy egyre több probléma van, úgy egyre inkább képtelen az állam ezeket a feladatokat ellátni. Tehát az már nem működik, ahogy eddig működött, de az önkéntesség még nincs azon a szinten, hogy át tudja venni ezeket a kieső funkciókat. Nincs is jól összehangolva a két dolog.


Az Ön nevéhez fűződik a gömörszőlősi faluprogram megvalósulása. Sikerült e megvalósítani az eredeti elképzeléseket?

Még a rendszerváltás előtti időkbe nyúlik vissza ennek a programnak a gondolati magva, és amikor 1992-ben létrehoztuk az Intézetet, akkor mi előre magunknak megfogalmaztunk célokat, programokat. Akkor nem egy száz fős falura gondoltunk. Azt gondoltunk, hogy legalább Közép-Kelet Európát elindítjuk a fenntarthatóság irányába, egy harmadik utat választva. Ha már keletre nem nézünk, ne nézzünk nyugatra sem, hanem nézzünk előre.
Ez nyilvánvalóan nem sikerült. Lokálisan sem sikerült, országos, megyei szinten sem. Maradt nekünk, azt szoktam mondani, ez a kis homokozó. Itt próbálgattuk, hogy vajon ezek a fenntarthatósági elvek hogyan működnek azon a marginalizálódott vidéken, ami elvesztette önmeghatározó képességét, saját magát nem tudja finanszírozni, piacai összedőltek, minden veszteséget elszenvedett, ami csak létezik.
Ez egy meglehetősen nagy kihívás volt. Nem is sikerült neki megfelelni. Olyan demográfiai tendenciák vannak ebben a térségben, annyira meghatározó a külvilág, hogy ez ellen tenni helyben, az nagyon nehéz. Nem azt akarom mondani, hogy ez egy teljesen kudarcra ítélt dolog, mert azt gondolom, hogy ilyen kísérletek nem a mának szólnak, hanem a jövőnek. Azért nem tartom fölöslegesnek, mert ha lesz egy globális összeomlás (félő, hogy lesz), akkor lesznek olyan helyi minták, amik életképesek tudnak maradni.


Több ilyen ökofalu is van Magyarországon……


Mi ezt nem nevezzük ökofalunak. Ez nem jó kifejezés. Gömörszőlőst úgy nevezzük, hogy a fenntartható falu, vagy szoktuk úgy mondani, hogy a szerves kultúra szigete. Igazából egyik sem igaz. Mégis ez azért jobb kifejezés, mert igazából a fenntarthatóság, az egy kultúra. A kultúra tág értelemben viszonyrendszer az ember és a környezete között. A fenntarthatóságnak egy olyan viszonyrendszer felel meg, amiben én harmonikusan viselkedem az emberekkel és a környezetemmel. Ez a viselkedési mód nem fogja tönkretenni a természetes környezetemet, és az emberi kapcsolataimat. Ettől fenntartható egy társadalom.
Ebben a faluban, - igaz, hogy a szegénység okán,- sokkal jobban megmaradtak ezek a típusú viselkedési mintázatok. Akár a termelés, akár a fogyasztást nézem, még mindig sokkal környezetbarátabb módon nyúl a környezetéhez. Az emberek között valamelyest még mindig működik a kölcsönös nagylelkűség. Ez is számos sebből vérzik természetesen. Másrészt a szerves kultúra része, mert megmaradtak a környezettel a szerves kapcsolatok. Ezek a fenntartható falu kritériumai.


Készített egy ismeretterjesztő filmet Zsigerbeszéd címmel, a fenntartható fejlődésről. Kiknek szánta és mi volt a célja?

Ha tényleg szeretnénk egy fenntartható társadalmat, akkor nagyon-nagyon el kéne rugaszkodni azoktól a kiirthatatlan, mindennapi megfontolásoktól, amik ma teljesen belénk ivódtak. Amikor mi átestünk a szocializáción, amikor bekerültünk az óvodába, iskolába, aztán a munkahelyre, szórta ránk a média a rengeteg információt, és értelmezte számunkra a világot.
Gondolkodási képleteket, paneleket kaptunk és elveszítettük azt a képességünket, hogy önmagunk végiggondoljuk azokat a dolgokat, amikről fel se tételeztük, hogy nem úgy van, ahogy mondták nekünk. A film, arról szól, hogy ezek a hétköznapi vélekedések, ezek nem egészen úgy vannak, ahogy. Ez lenne az alfája a változtatásoknak. Itt kell kezdeni. Legyünk képesek átgondolni saját sorsunkat, és hogy mi ez a világ körülöttünk.


A biomasszáról, mint vitatott energiahordozóról, mi a véleménye?

Ez most jól jön az előző kérdéshez, mert tulajdonképpen ez is egy zsigerbeszéd. A környezetvédők indították el valahol Hollandiában, a világnak a boldogabbik felén.
Mondták, hogy minek égetni a sok fosszilis tüzelőanyagot, ha itt vannak a megújulók. Itt van a biomassza. Addig mondogatták, hogy meghallotta a politika is, mivel kezd nyilvánvalóvá válni, hogy elfogynak lassan a fosszilis tüzelőanyagok. Nem növelhető tovább a kitermelés. És eljött az az idő, hogy kapkodunk fűhöz-fához. Szó szerint is. És ebből lett a „biomassza láz”. Ez egy teljesen végiggondolatlan, buta ügy. A biomasszát rengetegféleképpen lehet használni. Először is megesszük ősidők óta. Valamint energianyerésre is nagyon régóta használjuk. Hiszen tüzet raktunk belőle. Odáig jutott a dolog, hogy most már nem tudunk energia nélkül megélni.
Egy olyan struktúrával vettük magunkat körül, amiben házat kell építenünk, fűtenünk kell, ruhát kell vennünk. Minden módon helyettesíteni akartuk a környezethez való alkalmazkodóképességünket: a biológiait, egy úgynevezett kulturális adaptációs készséggel.
Ha izomerővel kellene helyettesíteni, azt az energiát, amit egy nap felhasználunk, akkor 80-100 másik embernek kellene ránk dolgoznia. Amerikában ez a duplája. Elfogyott a fosszilis energia jelentős, könnyen kitermelhető része, nem elég az egyre növekvő népesség számára. Úgyhogy egy kulturális csapdába kerültünk. A jéghegy csúcsa az, biomassza vonatkozásban, hogy mivel az olajat akarják először helyettesíteni, ezért kezdtek el bio-, helyesen mondva agroüzemanyagot gyártani. Látható, már egy szelíd helyettesítésnél is, ami Európában 5 % körül van, megjelenik az élelmiszerárak drágulása a nagyobb kereslet miatt. Egyre több tényező van napjainkban, ami nyomja felfelé az élelmiszerárakat. Egy hektár szántó tart el egy embert. Ez borzasztó kevés. És ahogy növekszik a népesség létszáma, úgy csökken ez a terület. Számtalan ügyben a végére értünk ennek a játszmának. És ezek akkumulálódtak. Ezek a problémák most összekapcsolódtak.
Ezért van elérhető közelségben az összeomlás.


Ön szerint a környezetvédelmi és gazdasági érdekek egymásnak feszülését hogyan lehetne enyhíteni?


Világosan látni kell, hogy a növekedés határa a környezet eltartóképessége.  Mai technikai tudásunk birtokában sincs arra lehetőség, hogy ez a bolygó 7 milliárd embert eltartson úgy, hogy közben ne lépnénk túl ökológiai lehetőségeink határát.  Talán erre akkor lenne lehetőségünk, ha mindenki megelégedne az alapvető szükségletekkel, de azt hiszem naivitás feltételezni, hogy bárki önként lemondjon anyagi jólétéről. 

A növekedést végső soron két hajtóerő idézi elő. Az egyik a kapzsiság, amely összekötődik a minél nagyobb haszonszerzéssel, a profit maximalizálásával. Ha valaki egyszer pénzt gyűjtött, azt újra szeretné kamatoztatni, és ezért kölcsönadja, vagy maga fekteti be. Mindkettőből újabb és újabb befektetések jönnek létre, amelyek környezeti erőforrásokat emésztenek fel. Vagyis a gazdagok a befektetéseik révén a növekedésben érdekeltek. A másik oldalon, azok, akik kölcsönt vettek fel, hogy többet fogyasszanak, vagy éppen beruházzanak, ők az előzők adósai lesznek, és a kölcsönöket csak úgy tudják visszatéríteni, ha többet termelnek, vagy összehúzzák a nadrágszíjukat. A többlet termelés persze újra a természet erőforrásainak rovására valósul meg. Ennek a játéknak az igazi mozgatója a pénz intézményrendszere, a kamatos kamattal működő pénz. A kamat, mint látjuk növekedésre ösztönöz, miközben a munkával szerzett jövedelmeket elveszi azok tulajdonosaitól, és átadja azoknak, akik pénzük kamatozásával, akár munka nélkül is, gazdagodnak.

Talán hihetetlen, de a világon átlagban az emberek minden harmadik bankjegyüket az árban rejtett kamat visszafizetésére fordítják, és ez nálunk, vagy az eladósodott országokban, könnyen lehet a minden második bankjegy.


Magyarország egy eladósodott  állam, ahhoz, hogy meg tudja adni az adósságot ahhoz a gazdaságnak növekednie kell. Ezért aztán minden kormány a növekedésben érdekelt, és azt fogja mondani, hogy élénkítsük a gazdaságot, hogy megadhassuk az államadósságot. 
A kérdésre adott válasz tehát a pénz intézményrendszerének megváltoztatásában rejlik, de ehhez persze újra a mi tudatosságunkra, és a jövő iránt érzett felelősségünkre van szükség.


Feid Judit


Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 27, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés