2018. január 23. kedd
Zelma, Rajmund
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
Interjú Báldi Andrással - 2011-05-05 18:44:00 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
Interjú Báldi Andrással

Név: Báldi András;
Születési idõ, hely: 1965 október 11., Budapest;
Végzettség: okleveles biológus, 1989, ELTE TTK;
Tudományos fokozat: egyetemi doktori, 1995, ELTE; Ph.D. környezettudomány tudományág, 1996, ELTE


Miért lett biológus és milyen fontos állomások voltak a pályafutásában?

Tulajdonképpen ez elég egyszerűen megválaszolható. Érdeklődésem már kiskoromban a természet felé fordult. Ennek az általános iskolai biológia-kémia tanárnőm volt az egyik oka. A másik pedig az, hogy nagyon megszerettem Fekete István regényeit, annak ellenére, hogy kötelező olvasmányok voltak.  A könyveiben megrajzolt békés, nyugodt hangulat nagy hatással volt rám. Sokszor olvastam a Tüskevárat, a Téli berket meg a többi könyvét.
Visszaemlékezve, nagy hatással volt rám még a Gyöngyvirágtól lombhullásig című film is. Ez idilli képet fest a gemenci erdőről, bemutatva hogyan él ott egy erdész.
Sokáig nem is biológus, hanem erdész akartam lenni. Azután amikor megtudtam, hogy az erdészethez a biológia, az élet tudománya, nem felvételi tárgy, akkor rájöttem, hogy mégsem ez az én jövőmnek megfelelő szakterület, ezért biológus lettem. Úgy tűnt, legjobban ez illett bele a kiskoromban megálmodott életbe.
Úgy érzem, szerencsés vagyok, hiszen sokan, akik a természet szeretete révén kerülnek az egyetemre biológusnak, végül laboratóriumban végzik kutatásaikat. Én maradtam a kezdeti irányban, és ökológus lettem.

Mi alapján választott kutatási témákat?

Valójában két fő útja van egy fiatal kutatói karrier beindulásának. Az egyik, hogy az ember csatlakozik egy nagy projekthez, vagy egy futó kutatási programba, és akkor megmondják, hogy mi a kutatási témád, mit kell csinálni. Nekem a másik út jutott. Kaptam egy állást és kutató lettem, hogy kutassak. Innentől kezdve arrafelé haladtam, ami érdekelt, mégpedig az élőhelyek foltossága, összetettsége, és a bennük előforduló biológiai sokféleség összefüggését. Erre sikerült támogatást kapni, és így beindult a kutatói pályám. A Magyar Természettudományi Múzeumban dolgoztam sokáig. Helyileg még mindig ott, de most már az Akadémiához tartozó, MTA-MTM Állatökológiai Kutatócsoportban dolgozom.

Két zoológiai expedíción vett részt Mongóliában és Észak –Koreában. Mesélne ezekről?

Ezek nagyon izgalmas és érdekes utak voltak, de valójában szerepem csekély volt. Egy múzeumban, amely gyűjteményekkel foglalkozik, azokat gondozza, feldolgozza, bővíti, ott az expedíciók, a gyűjtemények gyarapítása központi helyet foglal el. Én, fiatal kutatóként inkább csak elkísértem a múzeumi kollégákat, akik a komoly gyűjtőmunkát végezték. Az említett Mongólia vagy Észak-Korea igen nagy élményt jelentettek, mert nagyon-nagyon más világokat ismerhettem meg mind a természetben, mind a társadalmi-politikai környezetben. Mongóliába sikerült pont 1990-ben, a változások éveiben utazni, amely tervezhetetlenné tette az utat, nem minden a terv szerint alakult, de azért eljutottunk a keleti sztyeppékre és a Góbi sivatagba is. Ezeken a helyeken a lepkékkel és emlősökkel foglalkozó kollégákkal voltam, akik anyagokat gyűjtöttek. Például éjszaka kiraktak egy szép, fehér lepedőt, amit aggregátorról hajtott lámpával megvilágítottak. A rá összegyűlő rovarokat, elsősorban lepkéket gyűjtötték.

Magyarországon milyen fontosabb példák vannak az emberi beavatkozásra visszavezethető fajkihalásra? És ez minek tudható be?

Ez egy összetett probléma. Például a ragadozó emlősök és a ragadozómadarak állománya általában növekszik, elsősorban a védelmi intézkedések hatására. Jelenleg nálunk nem az ilyen látványos fajok kihalása a legnagyobb probléma, hanem az, hogy kevés természetes vagy természetközeli élőhely maradt, és az is folyamatosan pusztul. Amire nagyon büszkék vagyunk például – és joggal – az a nagy magyar puszta, mely a legeltetés során alakult ki. Ezekre a nyílt élőhelyekre, területekre nagy igény van a mezőgazdaság részéről. Egyszerűen termelni akarnak, amiből profitot lehet nyerni. Egy füves pusztából alig lehet „pénzt kinyerni”, szemben egy intenzíven művelt szántóval. Ha megnézzük a nyugat-európai példákat, ahol a II. világháború után önellátásra törekedtek, mert féltek, hogy jön a hidegháború, ott hihetetlenül intenzív lett a mezőgazdaság. Eltűntek a kis gazdaságok, hatalmas táblák alakultak ki, és iszonyú mennyiségű kemikáliát – műtrágyát, kártevő irtót – szórtak ki. Nem véletlenül már a 60-as években megjelent Rachel Carson: Néma tavasz című könyve, amelyben már akkor azt vizionálta, hogyha ennyi vegyszert kiszórunk a természetbe, akkor ott nem marad semmi, ami él.  Ez a 20. század második felére már kezdett is valamennyire látszani, például Angliában a mezei pacsirta és a mezei veréb az állományának 80-90%-a eltűnt, egyszerűen kipusztult a 20. század második felében. Magyarországon még általánosan elterjedt a két faj, szerencsére. Nyugat-Európában, így Angliában is, erősen műtrágyázzák ezeket a gyepeket, hogy minél produktívabbak legyenek, ennek következtében esetenként olyan sűrű a vegetáció, hogy egy szerencsétlen pacsirta nem tud leszállni bele. Most például olyan kezelési formát vezettek be, hogy néhány négyzetméteres kis csupasz talaj foltot hagynak és akkor ott tud táplálkozni, mozogni a madár. Igazából nálunk, Magyarországon az a kérdés, hogy a rendszerváltás után, csatlakoztva az unióhoz, hogyan alakul a mezőgazdálkodásunk, mert hogyha nálunk is beindul ez a hihetetlen mennyiségű kemikália, műtárgya, herbicidek, peszticidek ész nélküli alkalmazása, akkor itt is bekövetkezik a mezőgazdasághoz kötődő fajok populációinak összeomlása.

Miért fontos a biológiai sokféleség?

Ez egy remek kérdés. A filozófiától egészen a forintokig, a közgazdaságig rengeteg magyarázata van.  A legegyszerűbb talán, ha úgy közelítjük meg, a mai pénz-orientált világunkban, hogy milyen értéke van a biodiverzitásnak, és milyen szolgáltatásokat kapunk az élővilágtól. Az elmúlt néhány évben teljesedett ki ez a megközelítés, mely során ökoszisztéma szolgáltatásoknak nevezzük az élővilágtól kapott „szolgáltatásokat”. Erre a megközelítésre azért volt szükség, mert hiába magyarázzuk az emberiségnek, hogy a biológiai sokféleség szép, ezt nem szabad elpusztítani, mert a gyermekeinktől kaptuk kölcsön, meg kéne óvni, stb. Sajnos amikor döntéshelyzetbe kerül bármilyen közösség vagy egyén, miután nincs kézzel fogható értéke a természetes élővilágnak, egy vízerőművel vagy egy új áruházzal szemben nem igazán lehetett ezeket az érveket felsorakoztatni. Ez az „ökoszisztéma szolgáltatás” megközelítés pont azt mondja, hogy nézzük meg, hogy mik azok a szolgáltatások, amiket kapunk az élővilágtól, az ökoszisztémáktól, a minket körülvevő rendszerektől. A szolgáltatásnak pedig van értéke, pl. ha rendelek egy pizzát, az egy szolgáltatás amiért fizetek. Senki nem döbben meg ezen. De bizony megdöbbentő, hogy mennyi ökoszisztéma szolgáltatás van, melyekért nem fizetünk, és nem is törődünk vele. Az ökoszisztéma szolgáltatások egyik leggyakoribb példája a beporzás, a pollináció. Repkednek a méhecskék, a lepkék, trópusokon a kolibrik és hozzájárulnak ahhoz, hogy termése legyen a növényeknek, például a zöldségeknek és a gyümölcsöknek. Azért ez a fő példa, mert egyrészt a legfontosabb termények 75%-a függ a beporzástól, másrészt ez nem egy gondolatjáték, hanem a keserű valóság a beprozó szervezetek, elsősorban a méhek pusztulása miatt. Amerikában készítettek egy felmérést arról, hogy milyen gazdasági hatása van annak, hogy eltűntek a beporzók, és redukálódott ez az ökoszisztéma szolgáltatás. Úgy emlékszem, hogy 2007-ben ez 5 milliárd dollár veszteséget jelentett az USA mezőgazdaságának. Tehát ennek az „ökoszisztéma szolgáltatás” megközelítésnek az a lényege, hogy a döntéshozók, meg az emberek többsége képes legyen megérteni és jobban magáévá tenni azt, hogy az élővilág milyen alapvető értékeket „szolgáltat” számunkra. A döntéshozók számára az nehezen kezelhető érv, hogy azért legyen magas a biológiai sokféleség, mert az jó nekünk. Viszont az, hogy legyenek hatékony ökoszisztéma szolgáltatások – például beporzás – amelyek viszont összefüggenek a biológiai sokféleséggel, már elfogadható, és használható érv. Az ökoszisztéma szolgáltatások egy részének legalább meg lehet mondani a pontos pénzbeli értékét.


Melyek a legfontosabb biodiverzitást csökkentő emberi tevékenységek hazánkban?

Elsősorban a különböző földhasználati változások. Egyrészt a természetes, féltermészetes élőhelyek eltűnnek, a már többször említett gyepek területe az elmúlt 150 évben folyamatosan csökken, és ezzel eltűnik a bennük élő biológiai sokféleség, a fajok kavalkádja. Ide tartozik a mezőgazdasági termelés mikéntje, melyről már volt szó.
Másrészt az urbanizáció. Ne felejtsük el, hogy Budapest lakosainak 10-15 %-a a rendszerváltás óta kiköltözött az agglomerációba, ami azt jelentette, hogy nagymértékben eltűntek a Budapest környéki erdős, természetes területek. Ha megnézünk egy 20. század elején készült térképet, akkor még inkább más képet látunk, hiszen a Déli pályaudvar még a perifériára épült, a Városliget is még a város szélén volt stb. Az elmúlt 100-150 évben egész brutális rombolást végzett a természettel ez a terjeszkedő nagyváros. Nyilván nem lehet teljesen elkerülni az ilyet, de úgy tűnik, hogy még mindig nincs semmi korlát, terv elképzelés. Nem messze, egy faluban lakom Budapest mellett és nem látom, hogy bármi akadálya lenne, hogy újabb és újabb területeket parcellázzanak föl.
Harmadrészt az erdők használata. Az erdő egyrészt egy nagyon fontos ültetvény, ami faanyagot, tüzelőt, építőanyagot stb. termel. Egy ökológus szemével nézve, azonban egy rendes erdőben legyen többféle fafaj, eltérő életkorúak és legyenek cserjék, és a mindezekkel együttjáró gazdag élővilág, a madárdaltól hangos szép erdő. Amennyiben a közvetlen profit szerzés irányítja az erdőgazdálkodást, akkor ott a biológiai sokféleség veszélyeztetve van, pusztul. Sok erdő került magánkézbe a rendszerváltáskor, és sokszor olyan emberek kezébe, akik még csak a Városligetbe kirándultak, így nem tudtak jó gazdák lenni. A rendszerváltás a mezőgazdálkodásba is rendesen beleszólt. Tulajdonképpen részben kedvező hatással a biológiai sokféleségre, mert például a kemikália felhasználás Magyarországon töredékére esett vissza. Ennek köszönhető – többek között – hogy a Balaton vize tiszta, hiszen a vízgyűjtőjén lecsökkent a vegyszer használat. Ugyanakkor problémákat okozott, hogy a rendszerváltás során felhagytak hatalmas területeken a gazdálkodással. A gyepterületeken ez kifejezett gond, mert ezek igénylik, hogy folyamatosan marhák, birkák, lovak járják és legeljék. Ha nincs legeltetve, akkor a szép magyar puszta egyszerűen elkezd cserjésedni, és egy nem túl szép és nem túl hasznos, kevés értékes és ritka fajjal bíró élőhellyé alakul át.

 Mi lenne a megfelelő gazdálkodási forma?

Beszéltünk róla, hogy a II. világháború után Nyugat-Európában, de a szocialista országokban is, az volt a lényeg, hogy önellátóak legyünk és hihetetlen mennyiségű élelmiszert termeljünk. Nyugaton már a 20. század második felében- bár nem környezet és természetvédelmi okokból, hanem mert túltermelés volt, és ezt a piac nem bírta - oda jutottak, hogy csökkenteni kell a termelést. Létrejöttek az úgynevezett agrár-környezetvédelmi vagy agrár-környezetgazdálkodási programok, amelyekben a gazdálkodóknak fizetnek azért, azt támogatják, hogy olyan gazdálkodást folytasson, amely környezetbarát. Például, hogy ne használjon annyi műtrágyát a gyepeken. Ekkor nem tud annyi szénát termelni, csökken a bevétele, de hát azért van a támogatás, hogy ha nem tud szénát háromszor eladni, csak egyszer, akkor a kieső bevételét ez a támogatás fedezze. Persze az kérdés, hogy melyik gazdálkodási formákat kellene támogatni a mezőgazdálkodás hihetetlenül széles palettáján. Ez elméletben nagyon könnyen megválaszolható, de a valóságban nem. Egy kedves, holland kollégámnak jelent meg egy cikke 2001-ben a Nature-ben, aki összehasonlította Hollandiában azokat a mezőgazdasági táblákat, amelyek agrár-környezetgazdálkodási támogatást kaptak, tehát környezetbarátok voltak, a szokásos, igen intenzív kezelés alatt levőkkel. Lényegében nem talált különbséget a kétféle kezelés között élővilág tekintetében, ami hát egy igen nagy pofon volt ennek az egész rendszernek. Gondoljunk bele, micsoda felelőtlenség volt, hogy évente sok milliárd eurót költöttek a környezetbarát gazdálkodás támogatására, ám nem követték nyomon hogy hatékonyan használódik-e fel ez az összeg. Ez szerencsére azóta nagyot változott, számos monitorozó program, tanulmány született. Tehát visszatérve arra, hogy milyen mezőgazdasági kezelés lenne jó a biológiai sokféleségnek. Nos, nem tudjuk pontosan megmondani. Sok vizsgálat folyt már az utóbbi években Angliában, vagy Hollandiában, meg ezekben a tudományt erősebben finanszírozó országokban, de ott egész más mezőgazdálkodás folyik mint nálunk, tehát az eredményeket nem lehet adaptálni Magyarországra. Itt is évek óta folyik az agrár-környezetgazdálkodás, évi sok 10 milliárdos kifizetésekkel, viszont a támogatási formák nincsenek tesztelve nálunk. Ez egy nagy hiányosság. Tehát arra a kérdésre, hogy pontosan hogyan kéne kezelni, milyen hatása várható egyes kezeléseknek, nem nagyon lehet választ adni, mert nem tudjuk. Bonyolítja a problémát, hogy nem csak a külföldön, például az Angliában tapasztaltakat nem lehet 100 %-ban alkalmazni az országban, de még az országon belül is, a gyepek esetében, egész más egy szikes puszta kezelése a Duna-Tisza közén, mint a maradék löszgyepek kezelésének a problémája a Mezőföldön. Pontos útmutatókat tehát csak részletes kutatások birtokában lehet adni.

Melyek az agrár-környezetvédelem legfontosabb feladatai?

Úgy gazdálkodjunk, hogy ne felejtsük el, Magyarország kétharmada mezőgazdálkodási terület, és hihetetlen biológiai érték van rajta. Például a túzok, a fokozottan védett madarunk, vagy a haris, és sok más ritka és védett állat- és növényfaj. Egy csodálatos élővilágnak adnak otthont, nemcsak a gyepek, a puszták, hanem az egyéb szántóföldi területek is. Ezek mind kezelve vannak, és évi sok milliárd forint van arra, hogy úgy kezeljék, ahogy a biológiai sokféleség megőrzése érdekében kell. Ez egy hihetetlen lehetőség, csak még finoman szólva csiszolni kell a rendszert és meg kéne tudni, hogy milyen irányba csiszoljuk.
Az van a szakmai köztudatban, hogy ha növeljük az élőhely heterogenitását, a térbeli sokféleségét, mozaikosságát, akkor ott több faj fog előfordulni. Ez egy általános összefüggés, ami az agrár-környezetgazdálkodásba már dogmaszerűen beépült. Viszont a következő példán látszik, hogy miért nem lehet Angliából Magyarországra, egy az egyben vakon idemásolni a dolgokat. A mi pusztánk például egy olyan mezőgazdasági forma vagy terület, ami kiemelt jelentőséggel bír a biológiai sokféleség megőrzésében, és pont, hogy nem jó, ha növeljük a heterogenitást. A magyar puszta, gondoljunk a Hortobágyra, az egy szép, nagy végeláthatatlan terület. Nem jó, ha elkezdünk sövényeket telepíteni, meg csatornákat vágni, melyeket pedig javasolnak a nyugat-európai környezetgazdálkodási módszerek. A legutóbb Hortobágyon például nagy programok voltak arra, hogy ezeket a kis csatornákat mind betemessék, amelyeket valamikor a 20. században létrehoztak, hogy levezessék a vizet, nehogy víz álljon a pusztán. Pedig az a természetes dinamikája, hogy hatalmas területeket víz borít be rövid időszakokra. Tehát visszatérve, a heterogenitás általában jó, de mondjuk a magyar puszta egy féltermészetes gyep, azt ne kezdjük el, mondjuk, sövényekkel pláne idegenhonos fafajokkal beültetni. Azoknak, amiket ott meg szeretnénk őrizni, annyira ez nem jó, kerülni kell a táj feldarabolását, heterogenitásának növelését.

Ön szerint milyen képzésre van szüksége egy természetvédelmi szakembernek?

Sok mindent meg kéne tanulni, nagyon tág alapozás kéne. Én például biológiai, ökológiai háttérrel jövök, de a mezőgazdálkodáshoz, pláne az agrártámogatások pénzügyi részéhez muszáj némileg értenem, hogy megfelelő kontextusban láthassam eredményeimet. Tulajdonképpen ökológiai, agrár, erdészeti ismeretekre lenne szükség, kéne egy kis közgazdasági tudás is. Továbbá mivel sok ember sorsához közvetlenül kapcsolódik a természetvédelem, még szociológusnak is kell(ene) lenni. Tudni kell megszólítani a gazdálkodókat, hogy mik az ő érdekeik, tudni kell beszélni velük. A társadalmi részvétel elengedhetetlen ezeknél a folyamatoknál. Ilyen ember nem is létezik, aki mindenhez ért. De ettől még igen alapos tudás szükséges, és mrá az is jó, ha tudjuk mennyi mindent nem tudunk. Ha valaki hübelebalázs módjára nekilát a biodiverzitás védelmében tevékenykedni, például figyelmen kívül hagyja a helyi emberek érdekeit, azzal lehet, hogy több kárt okoz, mint hasznot. Ugyanez igaz a tisztán közgazdasági megközelítésre, aki csak forintokkal számol a természetvédelemben, az biztos nem fog segíteni. Tehát meglehetősen széles látókörű emberekre van szükség.

Mit tanácsolna a frissen végzett ökológusnak, aki természetvédelemmel akar foglalkozni?

Én általában olyanokkal találkozom, akik szeretnének valami praktikus dolgot tenni, kézzelfogató eredményét látni a kutatásuknak. Azt szeretnék, hogy legyen hatásuk, és ne csak a tudományos világban, hanem a való világban is. Tehát valami jót akarnak tenni a biológiai sokféleség megőrzése érdekében. Azt mondom, tovább kell képezniük magukat, tágítani kell a látásmódjukat, hogy megértsék a biológiai sokféleséget, és az ezt kialakító mechanizmusokat globális, európai és hazai léptékben, illetve társadalmi és gazdasági összefüggésekben is. Mindenképpen érdemes bekapcsolódni vezető nemzetközi tudományos műhelyek munkájába. Érdemes nem ökológiai műhelyektől is tanulni, például amelyek azzal foglalkoznak, hogy hogyan lehet bevonni a helyi embereket a területek megőrzésébe, vagy, hogy hogyan lehet őket érdekelté tenni, hogy magukénak érezzék a biológiai sokféleséget. Ugyanígy a biológiai sokféleség pénzbeli értékelésének is nagyon jó iskolái vannak Magyarországon is. Tehát mindenképp érdemes széleskörben tájékozódni, hogy utána a saját kutatási téma megértése és interpretálása már jól menjen.

Mi a véleménye a nonprofit szervezetekről?

 Nyilván vegyes a kép, mert bárki alakíthat nonprofit szervezetet. A lelkesedés alapvető dolog, ám ha valaki nagyon akar valamit tenni, összefog másokkal és elkezdenek tevékenykedni, akkor nem baj, ha csatlakozik hozzá egy kis tájékozottság. A lelkesedés önmagában nem elég a biológiai sokféleség megőrzéséhez, akár még egy kis helyi probléma esetében sem. A társadalmi szervezetknek hihetetlenül fontos szerepük van, hiszen ők jelentik a kapcsolatot a társadalom és a döntéshozók között. Ezekben a szervezetekben összegyűlik, akkumulálódik az az akarat, ami az emberekben megvan a biológiai sokféleség megőrzése tekintetében. Ez még nem túl erős a döntéshozók világában Magyarországon. De példának fel lehet hozni az Egyesült Királyságot, ahol a Királyi Madárvédelmi Egyesületnek (RSPB) egymillió tagja van! Igazi „nagyhatalom”, van hatezer alkalmazottja, számos nagyhírű kutatóval, és jelentős befolyása van mind az Egyesült Királyságon belül, mind ezen keresztül a brüsszeli uniós politikára. Tehát a cél ott lebeg előttünk, olyan elkötelezett, tudományosan megalapozott irányvonalat felvállaló társadalmi szervezetek kellenek, melyeknek már jelentős befolyása van a döntéshozatalra. E szervezetek összefogása az egyetemi és akadémiai világgal már talán tényleg elérheti a biológiai sokféleség megőrzését Magyarországon.

      
Feid Judit
Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 9, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés