2017. november 21. kedd
Olivér
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
Hírösszefoglaló az élettudományok világából - 2014.04.01 - 2014. 05. 27. - 2014-06-04 11:56:09 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
Hírösszefoglaló az élettudományok világából - 2014.04.01 - 2014. 05. 27.



Zoológia, Természetvédelem

Az élőhelyek felmelegedésével csökken a szalamandrák testmérete
2

Az állatok az éghajlatváltozáshoz a legkülönfélébb módokon alkalmazkodnak. Ha körülmények kedvezőtlenre fordulnak számukra, átvándorolhatnak egy olyan élőhelyre, amely hasonló ahhoz, ahol korábban éltek, alkalmazkodnak élettanilag vagy viselkedésükben az új feltételekhez, de az is előfordulhat, hogy olyan drasztikus és gyors a változás, ami egy faj kihalásához vezethet.

Az Appalache-hegység déli részén élő szalamandrák (Plethodon sp.) a második lehetőséget választották - megváltoztatják a testméretüket és egyre kisebbek lesznek, - írta le Karen Lips és munkatársai (University of Maryland), a Global Change Biology-ban (
.

Az erdei szalamandrák Plethodon nemzetsége, tüdő nélküli szárazföldön élő állatok és csak nedves környezetben tudnak lélegezni a bőrükön át. Ezek a szalamandrák voltak Lips és csapata új kutatásának alanyai. Lips és munkatársai 2011- 2012 között gyűjtöttek be pár száz egyedet különböző populációkból 85 különböző helyről az Appalache-hegységből, majd összehasonlították ezeknek a szalamandrák a méretét a múzeumi példányokkal, amelyeket ugyanabban a régiókban 1950-1996 között gyűjtöttek. 55 év alatt a felnőtt szalamandrák mérete átlagosan 8 százalékkal csökkent, de a testméret változása nem volt egyenletes a fajok között. A Yonahlossee szalamandrák (Plethodon yonahlossee) 18 százalékkal lettek kisebbek. A piros pofájú szalamandra (Plethodon jordani) populációjának egyedei mindössze 3 százalékkal „zsugorodtak”. A Weller szalamandrák (Plethodon welleri) testmérete ezzel szemben 2 százalékkal nőtt.

A testméret változása a szalamandráknál a környezet változásával járt. Azokon a helyeken, ahol melegebb és szárazabb lett az élőhely a szalamandrák mérete többet csökkent. Ezek a területek általában az Appalache-hegység déli részei. A változás mértéke és sebessége olyan nagy és gyors volt, hogy a kutatók szerint "ezek a változások a valaha feljegyzett leggyorsabb válaszok a környezeti perturbációkra". Miért a meleg, száraz körülmények befolyásolják a szalamandrák méretét? A kétéltűek felgyorsítják az anyagcseréjüket amikor a testhőmérsékletük emelkedik. A kutatócsoport kiszámította, hogy a szalamandráknak ma 7-8 százalékkal több energiát kell elégetni, hogy elérjük ugyanazt a tevékenységszintet, mint az évtizedekkel ezelőtt élő szalamandrák .

A testméret változásának következményei még nem ismertek. De testméret kapcsolódik az élet számos jellemzőjéhez, beleértve a táplálkozást, aktivitás mintázatokat, a táplálkozási magatartást, növekedési ütemet, szaporodást, a kompeticíót és a predációt. A kisebb testméret segíthet a kétéltűeknek alkalmazkodni a melegebb, szárazabb világhoz vagy újabb, még ismeretlen problémákat állíthat fel számukra valamikor a jövőben.

Forrás: Sciencenews


 
Három új gerinces faj Ázsiából1

Egyetlen nap alatt hárommal nőtt az ismert hüllő- és kétéltűfajok listája. Srí Lankáról egy új agámát, Mianmarból egy új, csíkos lábatlan kétéltűt, Vietnamból pedig egy érdekes, fákon élő békát írt le három különböző kutatócsoport a Zootaxa legújabb számában. A béka leírása ingyenesen elérhető (open access).

 
A világ legmélyebb barlangjából került elő egy új bogárfaj1

Duvalius abyssimus - így nevezték el azt a vak bogárfajt, melyet az abháziai Krubera-Voronja barlangban fedeztek fel. A 2,2 kilométer mélységig feltérképezett barlang számos különleges állat otthona, egyebek közt a világ legmélyebben élő állatfajának, egy ugróvillásnak is.

Forrás: Zootaxa


Japán elfogadja a bíróság végzését, nincs több antarktiszi bálnavadászat2

Az ENSZ Nemzetközi Bírósága (ICJ) úgy döntött 12 szavazattal négy ellenében, hogy a japán kormánynak le kell állítania a bálnavadászati programot a déli-sakkörnél, és vissza kell vonni az összes engedélyt a bálnavadászatra és nem állíthat ki újakat. Japán már 2005 óta már több mint 3600 csukabálnát (Balaenoptera acutorostrata) ölt le, de ennek a tudományos haszna csekély volt. Japán 1986-ban bálnavadászati moratóriumot írt alá, de továbbra is folytatta a vadászatot az északi és a déli csendes-óceáni rendelkezései alapján, amely lehetővé tette a cetek vadászatát tudományos kutatási célból. Norvégia és Izland elutasította a rendelkezést és továbbra is folytatták a kereskedelmi célú bálnavadászatot.

Japán többször diplomáciai összetűzésbe került is Ausztráliával és néhány más nyugati országgal, amelyek erősen ellenezték a bálnavadászatot a természetvédelmi területen. Japán azt állította, hogy a csukabálnák és számos más faj nincs veszélyeztetve, és hogy a bálnavadászati tevékenység fenntartható a populációk veszélyeztetése nélkül. A bíróság döntésével egyetértett Ausztrália, aki a 2010-ben indította eljárást alapján a „program” nem egy tudományos kutatás”, ahogy korábban Tokió állította. Japán tiszteletben tartja a döntést, de hozzátette: "sajnálja, és mélységesen csalódott". Az ausztrál kormány azzal érvelt, hogy a program álcázott kereskedelmi bálnavadászat volt. Japán szerint Ausztrália ezzel a tettével a japán kulturális felfogás megváltoztatására törekszik.

A Greenpeace UK szóvivője, Willie MacKenzie , üdvözölte a ICJ döntését. " Ez egy mese, hogy létezik tudományos célú bálnavadászat, most és mindenkor ezt el kell utasítani " - mondta.

Forrás: BBC


Eltűnnek a gyönyörű ékszerszerű apró csigák2

Az átlagosan mindössze 1-3 milliméter hosszú, Plecostoma nemzetség tagjai apró trópusi csigák, gyönyörű ékszerszerű házzal majdnem olyan gyorsan halnak ki, mint ahogy a tudósok képesek felfedezni őket. A héjuk bonyolult felépítésű és szabálytalanul tekercselt, ellentétben a megszokott csigaházzal. A kutatók múzeumi példányokat, élő fajokat és még komputertomográf segítségét (héj alakja) is igénybe veszik a pontos fajmeghatározáshoz.

A Plectostoma nemzetség fajainak otthona a Maláj-félsziget, Szumátra és Thailand mészkő hegyei, ahol zuzmók és a moha között élnek; nem mozognak sokat, így nem ritka, hogy a különböző hegyek különböző fajt rejtenek. A „Zookeys” folyóiratban nemrég 31 fajról jelent meg egy publikáció, köztük 10 előzőleg ismeretlen fajt írtak le.

Sajnos, ezek a mészkőhegyek könnyű célpontjai a bányászatnak és a hegyek eltűnésével, a mészkő kibányászásával, amely a cementgyártás alapanyaga ezek a csodálatos csigák is örökre eltűnnek. A kihalások nagyon gyorsan történnek, az egyik új faj, a Plectostoma tenggekensis valószínűleg már 2014 végén a kihalt fajok listájára kerül.

Forrás: Wired


 
 A méhcsípések okozta fájdalom a csípés helyétől függ - bizonyítja egy új kutatás1

Az ún. Schmidt Rovarcsípési Fájdalomindex 78 különféle hártyásszárnyú által okozott fájdalomérzetet számszerűsít, ehhez pedig a háziméh csípését használja referenciapontként. Egy kutató azonban rávilágított, hogy a csípés helye nagyban befolyásolja a megtapasztalt fájdalomérzetet, ami bizonytalanná teszi a skálát. Ezért kísérletezésbe kezdett és saját testének különböző részein próbálta meghatározni a csípések okozta fájdalom mértékét, referenciapontként a felkarján érzett fájdalmat használva. A fájdalmas és hosszadalmas vizsgálódás végkövetkeztetése, hogy a csípés helye nagyban befolyásolja, hogy mit érez a megcsípett személy. A legfájdalmasabb helynek pedig az orrlyukak környéke bizonyult.

Forrás: PeerJ



Az indiai emlősök hasznos tanulságokkal szolgálhatnak a fennmaradáshoz2

A Hindusztáni-félszigeten élő emlősöknek figyelemre méltó az a képessége, hogy túléljék a nagyobb mértékű éghajlatváltozást és az ember egyre növekvő jelenlétét élőhelyeiken, - írja le egy új nemzetközi kutatás, amely azt taglalja, hogy a 21 emlős csoportból 20 már 200.000 éve jelen van az indiai szubkontinensen. A cikkben felsorolt eredményeket, amely a PNAS-ban 
jelent meg, a Billasurgam barlang komplexumban (Andrha Pradesh állam, Délkelet-India) talált fosszilis leletekre alapozzák. Ez a legrégebbi, jól értékelhető fauna az indiai szubkontinensről, mintegy 240.000 évtől 10.000 évvel ezelőttig követhetők vissza a kihalt élőlények. Több jelentős esemény történt ez alatt az idő alatt: többek között két glaciális - interglaciális ciklus, a Toba vulkán szuper-kitörése Indonéziában és a modern emberek érkezése. A fosszilis elemzés azt mutatja, hogy sokféle ősi emlős élt ezen a területen, beleértve a kisebb és nagyobb húsevőket, főemlősöket, tülkösszarvúakat (párosujjú patások), szarvasféléket, orrszarvúakat és a vadlóféléket (lovak, szamarak, zebrák).

"Minden fontos, a pleisztocén korból azonosított taxon ma is él az indiai szubkontinensen, kivéve egy főemlőst" olvasható a cikkben. A barlangok közel vannak a bőséges édesvíz forrásokhoz, és "mint ilyen, a változatos vizes élőhelyek, menedéket nyújtottak a különféle emlősöknek a fokozottan száraz időszakokban". A régészeti leletek azt is mutatják, hogy azok az emlősök, amelyek ma már megtalálhatók India más régióiban, egykor jelen voltak Billasurgam területén is. A különböző földrajzi területeken szétszóródó fajok azt bizonyítják , hogy a fennmaradás feltétele az „egymással keveredett összekacsolódó élőhelyekre" való vándorlás volt.

Michael Petraglia régész-professzor (University of Oxford) szerint Indiában az elmúlt 10.000 évben történt éghajlatváltozás és a megnövekedett népesség, az olyan emlősök, mint az orrszarvú és a vadszamár élőhelyeinek csökkenését fogja eredményezi a közeljövőben. "Mivel a mozaikszerű élőhelyek közötti kapcsolat csökken, az állatok egyre inkább elszigetelve és földrajzilag körülhatárolva találják magukat" - mondta. "Erőfeszítéseket kell tenni ezeknek az élőhelyeknek és a közöttük levő kapcsolatnak a megőrzésére, különben az emlős populációk genetikai sokféleségének jelentős csökkenése, és fajok kihalása várható".

Petraglia szerint ebben a tanulmányban leírtak modellként szolgálhatnak a megafauna kihalásokra is, amelyről evolúciós vita dúl Ausztráliában és Amerikában. "Munkánk egyik következménye az, hogy körültekintően kell értékelni a kihalás mögötti sajátos regionális körülményeket". "Most úgy tűnik , hogy az éghajlatváltozás és az emberi vadászati gyakorlat nem feltétlenül eredményez azonos következményeket minden régióban". "Az eredmények azt mutatják, a regionális ökológiai viszonyokat és az emberi táplálkozási stratégiákat kell is figyelembe kell venni ahhoz, hogy megértsük az állatvilág kihalásának mögöttes okait".

Forrás: ABC.net

 
 
Új keselyűteknősök az USA-ból1

Teljesen új nagytestű gerinces fajokat felfedezni ma már ritkaságszámba megy, főleg olya jól kutatott területeken, mint Észak-Amerika. Azonban a széles elterjedésű fajok genetikai vizsgálatai nyomán egyre több jól ismert fajról derül ki, hogy valójában morfológiailag hasonló fajok komplexe. Ez történt a hírhedt keselyűteknősökkel is: a Zootaxában a korábban egyetlen fajnak gondolt keselyűteknőst egy új tanulmány 3 különálló fajra bontja, azaz két újonnan leírt fajjal bővült a déli államok (Florida, Georgia, Alabama) hüllőinek száma.

Forrás: Zootaxa
 


Kis méretű ámbráscet fajok majdnem azonos étrenden2

Herman Melville tette ismertté az ámbráscetet (Physeter macrocephalus) a híres fehér bálnáról, Moby Dick-ről szóló regényével, de alapos oka van annak, hogy nem ismerik a hatalmas ragadozó kisebb unokatestvéreit, a kis ámbráscetet és a törpe ámbráscetet (Kogia breviceps és Kogia sima). Bár a mérsékelt és trópusi óceánok különböző mélységeiben élnek, csak ritkán láthatók.
A tudósok 1966-ig még csak nem is tudták, hogy két külön faj létezik. A kis- és a törpe ámbráscetek a leggyakrabban partra vetett tengeri emlősök Virginiában és Észak-Karolinában. Ez a lehetőség adta három tudósnak az University of North Carolina Wilmingtonból a lehetőséget hogy azonosítsák a cetek által elejtett fajokat. Tanulmányuk a Marine Mammal Science (
áprilisi számában jelent meg.

Miután a tengeri emlősöket partra sodorta a tenger, a testeket összegyűjtötték és felboncolták, a gyomruk tartalmát pedig tartosították. Michelle D. Staudinger és kollégái 1998-2011 között átnézték a begyűjtött 22 kis- és 9 törpe ámbráscet gyomrának tartalmát és összesítették, mit fogyasztottak a cetek. Az állatok többnyire a lábasfejűeket ettek, amely Staudinger a megmaradt kemény mészváz alapján választott szét fajonként, miután a lágy szerveket már megemésztették. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, saját mintáit összehasonlította az elmúlt két évszázadban a a bálnavadászok és a halászok által gyűjtött és most a Smithsonian Intézetben tárolt mintákkal. A kis ámbráscetek 35 különböző fajú lábasfejűt ettek, míg a törpe ámbráscetek 13 különböző fajt fogyasztottak. A kutatók azt találták, nagy mértekű az átfedés (azonos fajok elejtése) a két faj étrendje között. Ezt az átfedést megerősítette a szén és a nitrogén izotópok vizsgálata a bálnák izomzatában. "Összességében az eredmények azt mutatják, hogy létezik egy minimális niche felosztása a két faj között, így a megosztott élelmiszerforrások valószínűleg nem csak a part menti élőhelyeken találhatók a közép- atlanti térségben" - írják a kutatók.

Úgy tűnik, hogy rengeteg táplálék jut a bálnáknak, van bőven mit megosztaniuk. De a kutatók attól tartanak, hogy ez változhat, különösen az éghajlatváltozás miatt, amikor néhány faj vándorolni kezd ez a tápláléklánc végét jelentheti. Ha ez megtörténik, a kis ámbrásceteknek lesz egy különleges előnye a kisebb törpe rokonnal szemben egyszerűen a nagyobb testtömege miatt. Mivel az állatok a zsákmányukat egészben nyelik le, amit egy ámbráscet elfogyaszthat azt a nyelőcső mérete határozza meg. A kis ámbráscet képes nagyobb zsákmányt is lenyelni, ami lépéselőnyt jelenthet számukra a jövőben, a kutatók feltételezése szerint.

Forrás: Sciencenews

 
 
Az ősi kaszáspókok egy extra pár szemmel rendelkeztek2

Egy Kelet-Franciaországban felfedezett ősi megkövesedett kaszáspóknak kettővel több szeme volt, mint a ma élő fajoknak. A fosszilis Hastocularis argus nem csak középső szemmel rendelkezett a fejtor elején, hanem a oldalszeme is volt.
Dr. Russell Garwood, az University of Manchester tudományos munkatársa és a tanulmány
vezető szerzője szerint: "Annak ellenére, hogy nyolc lábuk van, a kaszáspókok nem pókok, a kaszáspókok szorosabb rokonságban állnak a skorpiókkal”. A 305 millió éves fossziliát nagy felbontású röntgen (microCT) segítségével tanulmányozták a Natural History Museum-ban. Ez lehetővé tette a lelet részletesebb elemzését, ami két évtizeddel ezelőtt lehetetlen lett volna.
A tudósok megvizsgálták a ma élő kaszáspók embrióknál a szemkocsány-gén kifejlődését és a kutatások azt igazolták, hogy ez a gén egy olyan oldalszemre utal, ami már nem található meg a mai kaszáspók fajoknál. Az embrióknál még megvan, de mire a pók kifejlődik, ez a szempár már nem jelenik meg.
Prashant Sharma szerint, aki az elemzés társzerzője, a szárazföldi ízeltlábúak leletei nagyon ritkák, mert a vázuk nagyon sérülékeny, nehezen kövesedik úgy, hogy később vizsgálható legyen.
"Ez a kivételes fosszilia ritka és részletes bepillantást nyújt számunkra arról, milyen volt a több száz millió évvel ezelőtt élt kaszáspókok anatómiája".

Forrás: ABC.net
 

Egy barlanglakó portetűnél a nőstényeknek van "péniszük"1

Egy új entomológiai közlemény szerint a brazíliai barlangokban élő Neotrogla genuszba tartozó portetveknél az ivari szerepek példa nélküli módon felcserélődtek. Ezeknél a rovaroknál ugyanis a nőstényeknek van a testükből kitolható párzószervük, melyet a hímek ivarnyílásába (!) képesek juttatni. Ezzel a nőstények hozzákapcsolódnak a hímekhez és az akár 70 órán át tartó kopuláció során átveszik azok hímivarsejtjeit, valamint egy olyan folyadékot, mely a nőstények számára valószínűleg tápláló és segíti az utódnevelést. Ez a táplálás okozhatta azt, hogy ezeknél a rovaroknál a nőstények versengenek a hímekért. Hasonló ivarszervi módosulásra eddig még nem ismertek példát az állatvilágban.

Forrás:
Current Biology


 
Egy atka a világ leggyorsabban futó állata1

Egy Dél-Kaliforniában élő atkafajról megállapították, hogy futva testhosszának 322-szeresét képes megtenni egy másodperc alatt, ezzel a testméretre számított sebességgel pedig csúcstartó az állatvilágban. A Paratarsotomus macropalpis atka ezzel egy ausztráliai futóbogarat előzött meg, mely testhosszának 171-szeresét teszi meg egyetlen másodperc alatt. A gepárdnál, mely abszolút sebességben a leggyorsabb, ez az arányszám mindössze 16.

Forrás: Science Daily



Korábban ismeretlen medúzafaj rajzott az Adriában1

Velence és Trieszt környékén észlelték tengerbiológusok egy furcsa medúzafaj felbukkanását és tömeges rajzását 2013 szeptembere és 2014 eleje között. A medúzáról kiderült, hogy a jól ismert Pelagia noctiluca rokona, de korábban teljesen ismeretlen fajt képvisel. Az új fajt - rekord gyorsasággal - a Zootaxa legújabb számában le is írták Pelagia benovici néven.


Kajmán könnyekből isznak a szomjas lepkék és méhek2

Carlos de la Rosa ökológus Costa Rica északkeleti részén, a Puerto Viejó folyónál egy hajóról filmezte le, amint egy parton pihenő pápaszemes kajmán (Caiman crocodilus) szeme sarkára fejére szálltak le pillangók (Dryas iulia) és egy méhfaj (Centris sp.), és a kajmán szeme sarkából a könnyből ittak. Az ökológus az Frontiers in Ecology and the Environment májusi számában publikálta a megfigyelését és azt kérdést próbálja megválaszolni, hogy miért folyamodtak a rovarok ehhez az ásványi anyagforráshoz?

Bár az óceánban bőségesen megtalálható, a só gyakran ritka és értékes a szárazföldön, különösen a növényevők számára. Nem ritka, hogy a lepkék különböző ásványokkal teli sáros tócsákból isznak. Amikor az ásványi anyagok ritkák a talajban, az állatok néha a sót és más ritka ásványi anyagokat és fehérjéket a verejtékből, könnyekből, vizeletből és még vérből is gyűjtik.

De la Rosa az Amazonasnál látott lepkéket teknősök és néhány kajmán könnyeiből inni. A könnyivást, "lachryphagous" viselkedést a méheknél csak nemrég figyelték meg a biológusok. Egy 2012-es jelentésben a magányos méh egy sárgafoltos folyami teknős (Podocnemis unifilis) könnyeiből ivott az ecuadori Yasuni Nemzeti Parkban.

De milyen gyakori ez a viselkedés?

Visszatérve a kutatóállomásra, De la Rosa végzett egy felmérést és meglepődött, hogy sokkal több bizonyítékot talált a könnyivásra, mint azt várta. Nagyon sok online fotón az alkalmi turisták, hivatásos fotósok és tudósok is megörökítették
. A jelenség tehát nem olyan ritka, mint a biológusok azt feltételezték - csak nehéz dokumentálni a pillanatot.

Forrás: Sciencedaily



Madagaszkár és Dél-Amerika biogeográfiai kapcsolatára utal egy új rovarfaj1

Madagaszkár szigete világszerte híres évmilliók óta izolált élővilágáról. Akad azonban néhány olyan faj a szigeten, melynek vannak viszonylag közeli rokonai, csak épp sok ezer kilométerrel arrébb, Dél-Amerikában. Ez alighanem az egyik legérdekesebb biogeográfiai rejtély. A Kréta időszak végén valószínűleg létezett egy földhíd az akkor érintkező Dél-Amerika és Antarktisz, valamint Madagaszkár területe között, ami átjárást biztosított az állatok számára. Mára alig néhány olyan állatcsoport maradt fenn, melynek evolúciós története utal ennek a földhídnak a létezésére: a boák, a sisakteknősök, a leguánok egy csoportja (bővebb információ itt
) és egy újonnan felfedezett fülbemászófaj, melyet Peruból írtak le. A faj egy olyan nembe (Mesodiplatys) tartozik, mely korábban csak Madagaszkárról volt ismert.

Forrás:
Zootaxa
 
 
 
Új békagyík fajt találtak Mexikóban2

A Sierra Madre del Sur hegységben (Mexikó) a kutatók túrázás során egy új békagyík fajt találtak. A fajleírás a Herpetologica 
júniusi számában jelent meg, a hüllő a Phrynosoma sherbrookei nevet kapta; kis testmérete, rövid farka, egyedi „szarva” (valódi csontos képletek, a koponya kinövései) különbözteti meg a többi békagyíktól és DNS minták igazolták, hogy ez egy új faj. Bár a békagyíkokat ritkán fenyegeti veszély, a P. sherbrookei kis földrajzi élőhelye a Guerrero területén arra késztette a kutatókat, hogy a CITES "veszélyeztetett" és a "fokozottan védett" listájára kell helyezni.

Forrás: Science
 

A tudósok egy furcsa ivadékú tengeri sügérfajt fedeztek fel2

A tengeri halak ivadékainak beazonosítása a nyílt óceánon gyakran nehéz, mert a fiatal halak alig viselik a szülőkre jellemző jegyeket és alig vagy egyáltalán nem hasonlítanak a felnőtt egyedekre. A Floridai-szorosban a furcsa kinézetű ivadékok beazonosításához a Smithsonian Intézet tudósai DNS vizsgálatot végeztek, ami egy váratlan felfedezést eredményezett - a titokzatos ivadék és egy Curacao partjainál felfedezett új tengeri sügérfaj genetikai azonosságát. A kutatás eredményét a PLoS One 
májusi számában tették közzé.

A legtöbb tengeri halnak van egy nyílt tengeri (pelagikus) lárva szakasza, amikor a felszíni vagy felszín közeli áramlatokkal sodródik - ez a környezet nagyon különbözik attól, amelyben a kifejlett egyedek élnek. A két különböző környezetben gyakran más morfológiájú testre van szükség, így ugyanazon faj ivadékai gyakran nagyon különböznek a felnőttektől.

A tanulmányban leírt ivadék először egy másik kutatás azonosítás nélküli fotójáról került a csoport figyelmének központjába. A kutatók felismerték, hogy a Serrranidae fűrészfogú sügérfélék családjához (
tartozik, és a háton található 7 db, nagyon hosszú finom tüskék felkeltették a szakemberek érdeklődését. "Ilyet még nem láttunk egyetlen ismert Atlanti-óceánban élő tengeri sügér ivadéknál sem, de hasonlít egy Indo-Csendes-óceáni tengeri sügér fiatal egyedéhez" - mondta David Johnson a zoológus a Smithsonian National Museum of Natural History-tól. " Mi kezdetben azt gondoltuk, hogy a lárvát az Indo-Csendes-óceánban gyűjtötték be, de tévedtünk, a fiatal hal valójában a Floridai-szorosban találtuk”.

A DNS vizsgálatok során az egyedet nem sikerült beazonosítani Ez, valamint az egyedülálló morfológiai jellemzők alapján a tudósok a példányt egy új faj ivadékjaként írták le, amelynek nem ismerték a kifejlett egyedét.


Közben a Smithsonian Intézet egy másik projekten dolgozó tudósai egy kisméretű, egyszemélyes tengeralattjáróval a dél-karibi térség zátonyainak nagyobb mélységeiben élő halait kutatták. A begyűjtött halak között voltak "golden bass" nevű példányok is, amit a csapat Liopropoma aberrans fajként azonosított az általános színes mintázata alapján ; a genetikai vizsgálatok alapján azonban kiderült, hogy ezek az egyedek több fajhoz tartoznak. Az új genetikai információkat összehasonlítva a rendelkezésre álló minden nyugat-atlanti tengeri sügér DNS szekvenciáival váratlan felfedezést eredményezett: a Floridai-szorosban korábban talált ivadék a dél-karibi mély zátonyok új Liopropoma fajához tartozik. A rejtély megoldódott és a tengeri sügérek egy új faját - Liopropoma olneyi - fedezték fel. A kutatócsoport az új fajt, elhunyt kollégájuk John E. Olney emlékére nevezték el.
A mély zátonyok, amelyek 50-300 m mélységig terjednek, még napjainkban is ismeretlen ökoszisztémák világszerte. (A kutatók rendelkezésére áll a dél-karibi térségben a Curasub
, egy magántulajdonban lévő, egyszemélyes tengeralattjáró, ami képes 300 m mélységig lemerülni.) "A tudomány még nem ismeri a mély zátonyok élővilágát, és úgy tűnik, hogy ez még felfedezésre vár.”

Forrás: Phys.org
 
Angol tudósok megtalálták a legjobb módját annak, hogy megszabaduljunk a kerti csigáktól2

A kertészek, akik meg akarnak szabadulni a tavaszi virágágyások bosszantó csigáitól, eldobhatják a sörösdoboz csapdáikat és helyette egy erős karra gyúrhatnak. Ezt állítja a Physica Scripta folyóirat egy új tanulmánya
, amely számítógépes szimulációs módszereket használva, in silico eredménye azt mutatta ki, hogy több mint 20 méter távolságra eltávolítva a pettyes éticsigákat (Cornu aspersum) a kertből, ugyanolyan hatékony, mintha egyszerűen megölnék őket.

2010-ben Dr. Dave Hodgson, Ruth Brooks amatőr tudóssal felfedezték, hogy csigák is rendelkeznek hazatérési ösztönnel (korlátozott méretű területen belül). „A kertészek számára az lehetne a fontos, hogy minimálisra csökkentsék a csigák okozta károkat. Az eredmények azt mutatták, ha több mint 20 méterre távolítják el az állatokat a védendő helytől, ez a távolság elegendő a hazatérési ösztön gátlásához.

Dr. Dunstan saját tanulmánya 2001-ben kezdődött, amikor egy kis külvárosban élt, ahol a kertet felújították. Mintegy 120 növényt ültettek nyár elején és néhány nap után a csigák súlyos károkat okoztak. Ahelyett, hogy megölték volna a csigákat, a tulajdonosok szisztematikusan eltávolították őket a kertből hat hónapon át. Mindegyik csigának, amit a kertben találtak, egyéni módon megjelölték a házát, majd kb. öt méter távolságra dobták a kerttől a környező növényzetbe. A kertbe visszatérő csigák extra jelet kaptak a házukra, ahányszor csak visszajöttek. Összesen 416 csigát jelöltek meg és 1385-ször dobták át őket a kerítésen a vizsgálat során.

A 2001-es kísérlet adatait Dr.Dunstan összeállt Dr. Hodgsonnal statisztikailag elemezték, számítógépes becslési szimulációkat (Monte-Carlo-, Maximum likelihood módszer) használtak, mellyel a fenti eredmények kapták. A számítógépes modellben, mindegyik csiga számos különböző tulajdonsággal és viselkedéssel rendelkező élőlényként szerepelt, és megengedték nekik " hogy tegyék a saját dolgukat". A kutatóknak lehetőségük volt arra, hogy beavatkozzanak a számítógépes modellbe bizonyos időszakokban és megváltoztassák a különböző paramétereket. Azt találták, hogy csak akkor képesek megismételni a kapott eredményt, ha a csigák hazatérési ösztönnel is rendelkeznek.

Dr. Dave Hodgson szerint: "Ha a csigákra modell organizmusokként tekintünk, alkalmasak lehetnek az állatok viselkedésének statisztikai modellezésre is. A tervünk az, hogy modellezzük a csigák viselkedését, ezzel a tanulásában is segítséget nyújtva minden korosztálya számára.”

Forrás: Phys.org


Az új-zélandi kivi madagaszkári ősöktől származhat3

Egy a Science-ben megjelent új tanulmány szerint (
, a kivi (5 faj) (Apteryx sp.) Új-Zéland nemzeti szimbóluma, a mintegy 1000 évvel ezelőtt kihalt afrikai elefántmadárral (Aepyornithidae) áll a legszorosabb rokonságban. Fél éve még a tudósok véleményüket egy fosszíliára alapozva a kivit ausztrál őstől eredeztették. Az új-zélandi kivi ősei egy új mtDNS-vizsgálat szerint mégsem Ausztráliából származnak. A kutatók úgy vélik, hogy kivi és a madagaszkári elefántmadár fejlődési vonala mintegy 50-60 millió éve vált szét egymástól. Az emu, kazuár, kivi, strucc, nandu az úgynevezett laposszegycsontú madarak (Ratitae), amelyek elveszítették csonttarajt (crista), amelyhez a szárnyizmok tapadnak. (A futómadarak közül egyedül a röpképtelen tinamualakúaknál található tarajos szegycsont.) „A kivi ősei Madagaszkárról érkezve, repülve terjedtek el, mivel Madagaszkár és Ausztrália soha nem kapcsolódott egymáshoz” – mondja Kieren Mitchell kutató.

Forrás:
ABC.net


2014. Top 10 fajok3

A 2007-es alapítású Nemzetközi Fajfelfedezés Intézete (State University of New York, College of Enviromental Science and Forestry, International Institute for Species Exploration, IISE) minden éveben kiválasztja a 10 legfontosabb előző éveben felfedezett fajok listáját. A nemzetközi bizottság taxonómiával és rokon szakterületekkel foglalkozó tagjai az idén több mint 18.000 új fajból választotta ki a legérdekesebbnek tartott tízet. A 2014-es lista fajainak tudományos nevei a következők: Bassaricyon neblina, Dracaena kaweesakii, Edwardsiella andrillae, Liropus minusculus, Penicillium vanoranjei, Saltuarius eximius, Spiculosiphon oceana, Tersicoccus phoenicis, Tinkerbella nana, Zospeum tholussum.

Forrás: ESF
 
 
A Fülöp-szigeteki koboldmaki1

A BBC The Travel Show c. műsorában egy rövid videót ajánl a plüssállatra hasonlító Fülöp-szigeteki koboldmakiról, melyet az élőhelyének rombolása fenyeget. A koboldmakik a ma is élő főemlősök között a legjobban hasonlítanak több tízmillió éve élt őseikre (a BBC meglehetősen pontatlan megfogalmazása szerint 'a legidősebb élő főemlősök'). A hasonló ősi jegyeket hordozó állatokat gyakran nevezik még a szakirodalomban is primitívnek. De ezek a fajok is bejárták saját evolúciós útjukat, csak épp morfológiailag keveset változtak.



Genetika
 
A növényekre hasonlítanak a csalánozók az RNS interferencia tekintetében1

Az állatok nagy részében az RNS interferencia során jellemző, hogy a mikroRNS molekulák (miRNS) specifikusan mRNS-molekulákhoz kapcsolódnak, melyeket egy nagyon rövid, ún. seed-szekvencia segítségével ismernek fel. A miRNS-ek ezzel gátolják az mRNS-ről történő transzlációt. Növényekben viszont a miRNS-ek mindig meglehetősen hosszú szakaszokon kapcsolódnak targetjükhöz és azok elhasítását segítik elő. A két csoportban tehát alapvetően máshogy működik az RNS interferencia. Mégis, egy új tanulmány szerint a csalánozók miRNS-einek működése szinte egy az egyben a növényekére hasonlít, ráadásul bennük az RNS interferenciához kapcsolódó gének evolúciója felgyorsult. Elképzelhető, hogy valaha minden állatban hasonlóan működött a folyamat, de a kétoldali szimmetriájú állatok megjelenésekor valamiért változáson estek át a miRNS-ek.


Forrás:
Genome Research



Nem természetes nukleotidokkal egészítették ki egy baktérium genetikai kódját1

A (fél)szintetikus élőlények kikísérletezése egyre komolyabb áttöréseket hoz a molekuláris genetika terén. A Nature hasábjain egy kutatócsoport a napokban publikálta egy megváltoztatott genetikai kóddal rendelkező élőlény (egy E. coli törzs) létrehozását, mely DNS-ében hatféle bázist (ill. nukleotidot) és így háromféle bázispárt használ. A standard nukleotidok, a jól ismert A, T, G és C mellett a baktérium a d5SICS és a dNaM rövidítésű molekulákat építi be DNS-ébe. Emellett a nem természetes nukleotidok PCR-reakció és in vitro transzkripció során is működnek. A baktériumok egy plazmidon hordozzák a különleges, "kibővített" DNS-t, a sejtben nem megtalálható építőköveket pedig a tápközegből kell felvenniük (ehhez a kutatók egy algától származó transzportermolekula génjét is expresszáltatták a baktériumokban). A nem természetes bázispárok (UBP-k) jelenléte nem okoz hátrányt a baktériumnak és jelenlétük meglehetősen tartós. Ezekkel az új eredményekkel egészen újszerű utak nyílhatnak meg gyakorlatilag minden olyan iparágban, ahol a génmódosított organizmusok szerepet játszanak. A genetikai kód kibővítése lehetővé teszi akár 172 különböző aminosav kódolását, de a különleges bázisok iránti szükséglet könnyen kontrollálhatóvá és biztonságossá is tehet egy génmódosított élőlényt.

Forrás: Nature

 

Genomok állíthatók össze környezeti mintákból egy új módszerrel1

A metagenomikai kutatások során egy-egy környezeti minta teljes DNS-tartalmát igyekeznek kivonni és megszekvenálni, így a mintában található összes élőlényről genetikai információt lehet szerezni. Azonban az egyes élőlények genomja teljesen összekeverve analizálható csak, így a kutatók ezt a módszert használva leginkább egy vagy néhány génre koncentrálnak. Egy új tanulmány szerint a genomok összerendezésének problémája az ún. Hi-C módszerrel (mellyel korábban a kromatin 3D szerveződését vizsgálták eukarióta sejtekben) eredményesen megoldható. A Hi-C-módszert a metagenomikára adaptáló kutatók 99% pontossággal tudták rekonstruálni egy több fajt egyszerre tartalmazó mintából az egyes genomokat. Az új eljárás bármely földi ökoszisztéma mikrobiológiai kutatásában alkalmazható.

Forrás: G3 - Genes Genomes Genetics


 
Baktériumok találhatók az egészséges méhlepényben3

Egy új tanulmány szerint 
a sterilnek hitt méhlepénynek sajátos mikrobiomja van. A kutatók a méhlepény baktériumflóráját összehasonlítva nem terhes nők hüvelyi-, bélrendszeri-, száj- és bőrbaktériumflórájával, azt találták, hogy az egészséges méhlepény szöveteiben található baktériumflóra leginkább a szájban találhatóéhoz hasonlít. A kutatók 320 nő méhlepényéből vettek szövetmintát közvetlenül a szülés után, whole-genome shotgun módszerrel 16S rRNS génszekvencia alapján több mint 300 féle baktériumot azonosítottak, úm. Firmicutes, Tenericutes, Proteobacteria, Bacteroidetes és Fusobacteria törzsekből.

A méhlepény baktériumflóráját alig befolyásolta az alany súlya vagy, hogy császármetszéssel vagy természetes módon adott-e életet magzatának, viszont koraszülés esetén más volt a baktériumflóra. Így a kutatás megerősíti azt a korábban ismert tényt, hogy a szájüregi és a fogászati betegségek, gócok növelik a koraszülés kockázatát.

Forrás: Nature
, ABC.net
 
2014. június 4.

1Walter P. Pfliegler,  2Nemes Nagy Zoltán, 3Ónodi Szilárd (szerkesztés)
 
Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 3, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés