2017. szeptember 24. vasárnap
Gellért, Mercédesz
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
„…csak a háttérben – az elefántcsonttoronyban – dolgozni nem megy, és nem is érdemes.” – Interjú dr. Merkl Ottó entomológussal - 2012-11-09 09:16:33 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 1 hozzászólás 
„…csak a háttérben – az elefántcsonttoronyban – dolgozni nem megy, és nem is érdemes.” – Interjú dr. Merkl Ottó entomológussal

Dr. Merkl Ottó entomológus, muzeológus

Gyűjteményvezető
Magyar Természettudományi Múzeum –
Coleoptera Gyűjtemény

Kutatási terület: magyarországi bogárfauna, indomaláj gyászbogarak taxonómiája, indomaláj, indoausztrál gyapjasbogarak, palearktikus katicabogarak

Születési év: 1957.

1981. – ELTE – biológus diploma
1983. – Egyetemi doktor
1985. – MTM Coleoptera Gyűjtemény vezetője
1995. – Kandidátus



Hová vezethető vissza a bogarak iránti érdeklődése?

Gyermekkoromban a nyaraimat a Kiskunságban, a nagyszüleimnél töltöttem. Petróleumlámpa fényénél nagy zoológiai könyveket olvastam. Már akkor nagyon sok állatnak tudtam a latin nevét, egy szótárfüzetbe írtam fel őket, és még a mai napig profitálok ebből. Az általános iskola negyedik osztályába jártam, amikor megtudtam, hogy mit jelent az a szó, hogy biológus. Tulajdonképpen azt jelentette, ami én akartam lenni, így ha valaki megkérdezte tőlem, hogy mi leszek, ha nagy leszek, azt mondtam, hogy biológus. Onnantól kezdve szinte csak a biológia érdekelt, és még néha a kémia. Biológiából minden versenyen első vagy második lettem, miközben más tárgyakból néha bukásra álltam. Rám már akkor ráhúzhatták volna a szakbarbár kifejezést. Pedig csak ugyanúgy éreztem, ahogy a néhai Őze Lajos, fiatal korom egyik színészóriása, aki egy interjúban elmondta: számára a nap 24 órája a színházról szól, és semmi más nem érdekli, csak a színház. Nekem meg a nap 24 órája a biológiáról szólt.

A bogarászat azonban nem szerepelt a céljaim között, mígnem a gimnáziumban bogárgyűjteményt kellett beadnom. 1972. július 28-án felültem a 11-es buszra, és elmentem vele a Nagybányai úti végállomásra, ahol megfogtam életem első bogarát, egy szerecsenbogarat. Azóta bogarászom.

Az ELTE nekem egy álom volt. Tizennyolcan végeztünk, kiváló oktatók tanítottak minket,  tanárok és diákok mind személyesen ismerték egymást, és mindenki el tudott helyezkedni. Persze keményen kellett tanulni és meg kellett írni a szakdolgozatot, de nagy volt a szabadság, nagy iszogatások, csodálatos terepgyakorlatok voltak, ahol alapos fajismeretet és terepbiológusi szemléletet lehetett elsajátítani. Az egyetemen úgy gondoltam, hogy biokémiával vagy genetikával foglalkozom majd, de mindenki, aki bogarászik, egyszer betéved ide a múzeum Bogárgyűjteményébe. Ez történt velem is. Kaszab Zoltán volt az akkori főigazgató – egyben a gyűjtemény vezetője –, vele beszélgettem hosszasan. Amikor elköszöntem, utánam szólt, hogy egyébként mondjam meg az egyetemen, hogy végzés után itt fogok dolgozni. Ez harmadéves koromban, 1978-ban történt, 1981. szeptember 1-től ez a munkahelyem, ez az egy volt eddig, és úgy tűnik, ez is marad. 1986-ban Kaszab Zoltán meghalt, de egy évvel korábban szinte kézrátétellel rám bízta a gyűjteményt. Így kerültem a helyére.


Miért pont a gyászbogarak?

Eredetileg a levélbogarak és az ormányosbogarak érdekeltek, mert azok szépek, színesek, sok van belőlük, nappal rajzanak, növényeken élnek, tehát lehet náluk hasznosítani a növényismeretet, de Kaszab Zoltán azt mondta, hogy ez lerágott csont, és foglalkozzak inkább a katicabogarakkal. Engedelmeskedtem, és nekiláttam egy szekrényre való Kárpát-medencei katicabogár meghatározásának, ami 40–50 ezer példányt jelentett. Ebből született a doktorim, ami a magyarországi kb. 90 katicabogárfaj határozókulcsa, és szinte szamizdatként ma is használják az egyetemeken. Persze a katicabogarak feldolgozásának is vége szakadt egyszer, ezért újabb bogárcsoportnak kellett következnie...

Minden bogárgyűjtemény valamiben nagyon jó, a miénk a gyászbogarakból kiváló. Emiatt úgy gondolom, muszáj, hogy mindig legyen valaki, aki a múzeumban a gyászbogarakhoz ért, és jól kiválasztottam magam erre a feladatra. Ezekből is írtam le új fajokat, írtam revíziókat, és a legtöbb vendégünk a világból a gyászbogarak miatt jön a gyűjteménybe.

Azzal, hogy itt lehetek, jelentős fajismeretre tettem szert. Ehhez persze az is kellett, hogy mind a 7000 itt lévő fiók átmenjen a kezemen, és az sem ártott, hogy nagyon sok bogárcsalád meghatározásával próbálkoztam a hazai nemzeti parkok felmérése során. Ez nagyjából 1995-ig tartott, addig volt egy olyan nyugalmas időszak, amikor megszerezhettem a szükséges ismereteket a hazai faunában és a világ bogárfajai körében egyaránt.


Melyek a legkedvesebb fajai?


Szerintem a gyászbogarak a legérdekesebbek az összes bogárcsalád között. Elég nehéz megmondani, hogy egy bogár gyászbogár-e. Úgy szokott lenni, hogy ha a múzeumban egy nagy expedíciós anyag mind fel lett preparálva és cédulázva, szétosztjuk családokra. Többnyire ami a végén marad, és senki nem tudta eldönteni, hogy micsoda, annak jó része gyászbogár. Nagyon változatosak, mind megjelenésben, mind élőhely tekintetében. A Namíb sivatagban kilóra a legtöbb bogár gyászbogár, és az ott élő állatfajok nagy százaléka is ebbe a családba tartozik. A gyászbogaraknak tehát a sokfélesége az, ami vonzó. Megjelenésükben szinte megismétlik a többi bogárcsaládot, van köztük cincérszerű, futrinkákra hasonlító, ormányosbogár-szerű stb. Emellett pedig nem sok a gyászbogarász kutató a világon.

Donaciolagria malgorzatae Merkl, 2010. - nemrég leírt új gyászbogárfaj Indokínából. (Rahmé Nikola fotói)


Egyébként minden fajnak örülök, ha még nem fogtam, vagy ha tudományra új. Azt jó gyűjteni, amiből nincs nagyon sok, de nincsen nagyon kevés sem, mert így folyamatosan éri sikerélmény az embert. Különösen szeretem az elhalt fákhoz kötődő, szaproxilofág fajokat. Idehaza nagy árnyas erdőkben, gombás, elhalt fák között szeretek bogarászni, de az alföldi pusztaságokat is ugyanannyira kedvelem. Ha az egyik élőhelytípusban sok időt töltök, előbb-utóbb hiányozni kezd a másik.


Van- e valamilyen speciális módszere a bogárgyűjtésnek?

A bogarászatban az a legjobb, hogy az ember nagyon kreatív lehet, ha ki akarja találni, hogyan járjon túl a bogarak eszén. Érdemes beleélnie magát egy-egy bogár "lelkivilágába". Ha tudjuk, hogy mikor, hogyan, mit kell csinálni, a végén kiderül egy ritka bogárról, hogy nem is olyan ritka.

2000-ben arra gondoltam, mi lenne, ha az autómra szerelnék egy nagy hálót, és azzal mennék bele a naplementébe. Egy ügyes amatőr rovarász kollégám, Fábián György el is készítette az eszközt, és azóta alkalmazom ezt a módszert. Jobb nyári estéken irtózatos mennyiségű bogarat lehet fogni így. Olyan fajokat például, amelyekből egy-egy 100 éves példány árválkodott a gyűjteményben, mert kiderült róla, hogy csak abban a bizonyos időszakban repül, amikor lemegy a nap. Ez egyébként lírainak mondható tevékenység, hiszen az ember szép tájakon, zenét hallgatva, gyermekével vagy különféle rég nem látott ismerőseivel az oldalán hajt harminccal. Ez a kellemes része, de azt a gyűjtött masszát még aznap éjjel szét kell válogatni, és olyankor kell a fajismeret.


Az Autós (Fotó: Németh Tamás)

Fűhálózni is szoktam. Ehhez is fontos a bogarak terepi ismerete, tudni kell, hogy az ember mit tegyen el, mert ha mindent eltesz, akkor elfecsérli az idejét közönséges fajokra. Itt is vannak trükkök, bizonyos fajok csak bizonyos növényeket szeretnek, csak a növényzet alján, vagy csak a növényzet tetején lehet megtalálni őket, esetleg csak bizonyos napszakban vagy évszakban.

Újabban elterjedt, hogy vörösborral is lehet bogarakat gyűjteni.  Így olyan fajokat foghatunk meg, amelyek a lombkoronából csak ritkán jönnek le, látványos, szép bogarak, amelyek kimutatása növeli a terület természetvédelmi értékét. Persze egyesek szerint nem csak vörösbort kell használni, hanem tenni kell bele banánt is, vagy cukrot, ecetet, szóval mindenkinek megvan a maga módszere.

A trópusokon a gyászbogarakra a legjobb módszer, ha az ember éjszaka a halott fák törzsét vizsgálja fejlámpa fényénél. Erről később kiderült, hogy Magyarországon is érdemes alkalmazni.


Miben más egy trópusi gyűjtőút?

Először is, aki rovarokkal foglalkozik, az nem engedheti meg magának, hogy ne járjon a Ráktérítő és a Baktérítő között. Én is mentem, de többnyire erős honvágyam volt, nekem egy hónap már sok.  Itthon persze az ember már csak a szépre emlékszik, és valóban életre szóló élmények ezek, hiszen a bogarászat is nagyon más ott, mint itthon.

Nagy tévedés az, hogy ha az ember elutazik a trópusokra, ott annyi a bogár, hogy úgy kell őket hessegetni. Itthon májusban, ha az ember kimegy egy virágzó rétre, valóban rengeteg bogarat foghat, kint viszont eleinte szinte semmit. Aztán egy idő után rájön, hogy hogyan kell megtalálni őket. El kell felejteni, hogy nappal bogarászunk. Nappal ugyanis minden elbújik. Este kell lámpázni, és akkor dőlnek a bogarak olyan mennyiségben, hogy nem is gondolnánk. Ráadásul a trópusokon akármennyit van kint az ember, mindig új fajok bukkannak fel, nem ismétlődnek. Amely bogaraktól itthon megszoktuk, hogy lomha mozgásúak, kint úgy repülnek, mint a légy. Ott az aljnövényzetben sokkal kevesebb az állat, inkább a lomboronában élnek.

Kint az ember az erdőben semmi mást nem csinál, csak gyűjt. A síksági esőerdőkben olyan magas a páratartalom, hogy izzadni sincs értelme. Ebbe könnyű belefásulni, de ezt az érzést le kell győzni. Nehéz munka, de megvan az eredménye, és meghatározó élmény olyan fajokat látni elevenen, amelyekkel itthon csak a dobozokban feltűzve vagy képeken találkozunk.
A gyűjtés után persze azonosítani kell a bogarakat, de a trópusi anyagoknak csak a töredékével jutunk dűlőre itthon, a legtöbbet ki kell küldeni specialistákhoz.

Az ilyen utak nagyjából az 1990-es évek végéig tartottak. A rovarászatban Magyarországon az volt az egyik aranykor. Megnyíltak a határok, lehetett szponzorokat keresni. Ez ma már nincs, egyrészt, mert nagyon beszűkültek a források, másrészt a legtöbb trópusi országban olyan szankciókat vezettek be a gyűjtésekkel kapcsolatban, amivel ellehetetlenítik a gyűjtők munkáját. Indiában például be is börtönözhetik az embereket érte. De nem kell nagyon messzire menni, Horvátországban és Törökországban szintén szigorodtak a szabályok. Ennek a természetvédelmi okai nyilvánvalóak, de az ilyen mértékű korlátozás már vadhajtás. Egyféle jogszabályt alkalmaznak a gerincesekre és a rovarokra is, pedig nem olyan súlyú cselekedet egy rovart megfogni, mint egy hópárducot vagy egy orrszarvút. Malajzia vagy Thaiföld kivétel, ott támogatják a rovargyűjtést, mert úgy gondolják, hogy ha egy erdőből másképp is lehet hasznot húzni, mint a kivágásával, akkor az az erdő javára válik. Márpedig szerte a világon iszonyú mértékű az erdőirtás, ami viszont a rovarokat éppúgy érinti, mint minden más élőlényt.

Persze a rovarok között is vannak érzékenyebb, ritkább fajok, amelyeknél érzékelhető a gyűjtés káros hatása. Vannak gyűjtők – némelyek "húsrovarászoknak" nevezik őket –, akik a trópusokon gyűjtött anyagokat rovarbörzékre viszik, gyűjtőknek és múzeumoknak is adnak el. A kimeríthetetlen trópusokon ez nem okoz érzékelhető veszteséget – sőt a tudomány jól is járhat vele –, de Európában ez több fajnál súlyos egyedszám csökkenéshez vezethet.


A kutatómunkán kívül ismeretterjesztéssel is foglalkozik?

A múzeumban az egyik fő feladat a gyűjtemény gondozása, de ugyanolyan fontos a kapcsolattartás a közönséggel, illetve a tudományos eredmények emészthető formában történő közzététele. Én úgy érzem, elég jól illek a múzeum profiljába. A közművelődési munkatársak egy részének elbocsátásával a muzeológusoknak a korábbinál is alaposabban részt kell venniük ilyenféle tevékenységben, amit én nem bánok. Szerintem csak a háttérben – az elefántcsonttoronyban – dolgozni nem megy, és nem is érdemes. Nem csak abból áll az életem, hogy bogarakat határozok. A múzeumnak sok más tennivalója is van, például a külföldi és belföldi kutatókkal való kapcsolattartás, szaktanácsadás telefonon, e-mailen. Emellett fordítok, lektorálok, szakértek, állapotfelmérésekben veszek részt. Ilyesmi munkából van elég, mert a bogarak elég népszerűek.

2009-ben megjelent egy elég terjedelmes könyvem, a Vig Károly szombathelyi kollégámmal együtt írt Bogarak a pannon régióban. Az ilyen könyvről nem a szerzőnek kéne beszélnie, meg kellene hallgatni, amit mások mondanak, de persze tudom, mit mondanak mások. Szakmailag korrekt, de élvezhető a szövege, ami azért ilyen, mert kifejezetten így akartam megírni. Nagyon sok jó képet kaptunk hozzá számos hazai rovarfotóstól, és minden kép eredeti. Egy ország bogárfaunájának ilyen feldolgozására kevés a példa, az összes magyarországi családról, minden fontos fajról van benne szó, történeti bevezetővel, általános morfológiai jellemzéssel.

Szeretek ismeretterjesztő dolgokat írni rovarokról, és talán tudok is, de sajnos ennek túl sok becsülete nincs a tudományos körökben.


Mit gondol, mire van igény tudományos körökben manapság?

DNS-alapú kutatásokra és ökológiára, de az utóbbi művelése tőlem nagyon távol áll. Egy-egy konkrét bogárfaj ökológiai igényeivel senki sem foglalkozik, kivéve, ha a faj kártevő. Viszont természetvédelmi körökből jönnek megkeresések, hogy valamelyik védett fajnak melyek az igényei, de erről gyakran nem tudunk semmit, mert az ilyen jellegű kutatásokra gyakorlatilag nem jut támogatás.

A remetebogár azonban külön eset, erre talán összejön egy nagy projekt; bogárral kapcsolatban még nem hallottam hasonlóról, mert a fogságban történő tenyésztéséről és a megfelelő helyekre történő visszatelepítéséről lenne szó. Ez a faj borzasztóan ritka, olyan faodvak kellenek neki, amelyek százévente egyszer jönnek létre. A remetebogár nem hódít meg új helyeket, az egyedek 80 százaléka élete során nem hagyja el azt az üreget, ahol világra jött. A legnagyobb távolság 2500 m, amit a kutatások szerint egy remetebogár repülve megtett. A hím mozgékonyabb, de csak 9 napig él, a nőstények pár hónapig. A hímek sárgabarackillatot árasztanak, amivel a nőstényeket csábítják, de így is kevés az esély, hogy egymásra találjanak. Egyre többet tudunk róla, de amit megtudtunk, annak egy része elég elkeserítő. Pedig a remetebogár igazi "zászlóshajófaj" vagy "esernyőfaj": ahol neki jó, ott sok más állatfajnak is jó. Ahhoz, hogy megóvjuk, igen költséges természetvédelmi intézkedéseket kell tenni, például területeket kell kivonni a művelésből.



 
Remetebogár-lárvákkal. (Fotó: Németh Tamás)


Közismert, hogy a Földön csökken a biodiverzitás. Csökken a bogarak száma is, de a bogarászoké is. Másfél-két évtizede még minden bogárcsoportra tudtam mondani egy embert Európában, aki annak a csoportnak a specialistája volt. Most sorra halnak meg ezek a kollégák, és nincs utánpótlásuk. Jönnek fiatalok, akik bogarásznak tartják magukat, sok mindenhez értenek, főleg a bogarak DNS-ének elemzéséhez, de nincs fajismeretük. Minden országban kellene, hogy legyenek olyanok, mint a magamfajta rovarászok, mert különben az lesz a helyzet, mint Ausztráliában, ahová minden évben érkeznek új kártevőfajok, de az ottani karanténszolgálatok szakemberei kétségbeesetten Magyarországra küldik a fajokat meghatározásra.


Tud valamilyen tanáccsal szolgálni a pályakezdő rovarász fiataloknak?

Egy dolgot tehetnének: az nagyon fontos és jó, hogy elsajátítják a DNS-elemzésen alapuló kutatási módszereket, vagy szupraindividuális kutatásokban is részt vesznek, mellette viszont fajismeretre is próbáljanak szert tenni, és ezt a kettőt időben igyekezzenek összeegyeztetni. Tehát érdemes és szükséges beállni azokba az irányzatokba, amelyek most mennek, de mellette képesek legyenek művelni a klasszikus bogarászatot is.


Mi a véleménye az mRNS.hu-ról?

Úgy gondolom, nagyon helye van egy ilyen oldalnak. Sok sikert kívánok hozzá! Az interjúkat különösen kedvelem. Kesernyésen jó érzés, hogy akiknek a Szent István Egyetemen, ha még oly rövid ideig is, de bogarászatot tanítottam, ma már kollégáim – például Vörös Judit herpetológus –, vagy most indulnak el felettébb ígéretes pályájukon, ahogy Mátrai Eszter is.

2012. november 9.

Bárány Annamária


Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 26, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 

Küldő: Clausilia2012-11-09 12:49:55 
Köszönöm!
 

Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés