2017. szeptember 22. péntek
Móric, Ottó
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
„az emberben mindig legyen valami jó és az a jó, kisugárzik belőle” - Interjú Zsoldos Árpád hangvadásszal - 1. rész - 2012-07-24 10:08:01 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
„az emberben mindig legyen valami jó és az a jó, kisugárzik belőle” - Interjú Zsoldos Árpád hangvadásszal - 1. rész

Zsoldos Árpád – hangvadász, madarász, természeti nevelő, szakértő

Születési év: 1951.

Madarászat kezdete: 1972.

Weboldal

Honnan ered a természet iránti szeretete?


Természetesen a gyerekkoromból és nem is a madarakkal kezdődött. Olyan kakukktojás voltam, senki nem volt ilyen érdeklődésű a családban. Én is, mint minden gyerek, az iránt érdeklődtem inkább, amit meg lehet fogni. A madár ugyan nem ilyen, de a bogarak, növények igen, mindenféle ilyen dolog vonzott, ami körülöttem volt. Budapesten, a vár oldalában laktunk, ahol nagyon sok elhagyatott, gazos hely, grund volt, amelyek háborús bombázások után maradtak vissza. A nyári szünetekben pedig nagyanyámékhoz, a Kiskunságra, vidékre tudtam járni, és ma már tudom, hogy az ott szerzett élmények alapozták meg a máig tartó olthatatlan vonzalmamat a természet megnyilvánulásai iránt. A vakáció második napján leköltöztem, lerúgtam a cipőmet és egész nyáron futkorásztam a futóhomokon.

A madarak csak később jöttek, mert én igazán vadász akartam lenni. Olvastam az ehhez kapcsolódó irodalmakat, Széchényit, Kittenbergert, mert ezek voltak azok, amelyek bevezették az állatok életébe a gyerekeket, felnőtteket. Ez körülbelül tizennégy- tizenöt éves koromig tartott, amikor elég közel tudtam kerülni a dologhoz. Egy barátom édesapjával mentem el vadat hajtani és ott szembesültem azzal, hogy a vadászat során az állatot lelövik. Nem lehettem tehát vadász, mert sajnáltam az állatot megölni. A vadászszenvedély azonban megmaradt, dolgozott, dolgozik bennem a mai napig. Így igyekeztem mindent végigcsinálni, amit egy vadász, kivéve azt az utolsó pillanatot, amikor megöli az állatot. A vadászok azzal érvelnek, hogy amikor meghúzzák a ravaszt, pontot tesznek a dolog végére és ez így teljes. Én meg azt mondom, hogy teljes az anélkül is, hiszen minden élményt megkapok, amit egy vadász megkap, a zsákmány is az enyém. Ezzel a zsákmánnyal, fotóval, vagy hangfelvétellel örömet szerezhetek másoknak és az állatot sem kellett megölni. Elkezdtem tehát fényképezni, hangokat gyűjteni, ezért is neveznek és nevezem magam én is hangvadásznak.  


Milyen pálya vezetett el idáig?

Miután már vadász nem lettem, erdész akartam lenni, de családi körülmények miatt nem mehettem erdész iskolába, ezért egy szakmát szereztem, faesztergályos lettem. Miután behívtak katonának és leszereltem nem akartam visszamenni a poros műhelybe, a szakmámba és akkor eldöntöttem, hogy mégis erdész leszek. Elmentem erdőgazdaságba dolgozni és amikor erdésszé váltam, rájöttem, hogy ez nem nekem való. Az első munkám ugyanis az volt, hogy a János hegy oldalában 300 éves bükkfákat kellett kitermeltetni, és egy ilyen famatuzsálem halála számomra olyan volt, mintha egy állatot lőttek volna le. Átkértem magam hát az erdőültetéshez és körbe ültettük Budapestet erdőkkel. Ma már ezekben az erdőkben gombát szedek és számomra is hihetetlennek tűnik, hogy ezt az erdőt valamikor az autóm csomagtartójában hoztam ide.

1985-ben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez hívtak dolgozni, amelynek 1974-es megalakulása óta tagja voltam. Itt a Jókai kert Természetvédelmi Terület fenntartási munkáit végeztem, majd 1988-ban egy együttműködési megállapodás keretében megint az erdőgazdasághoz kerültem. Most azonban végre olyan munkát végezhettem, amely igazán közel állt a szívemhez. A Pilisi Állami Parkerdő Gazdaság akkori igazgatója, Dr. Madas László, feltalálta a parkerdőt, aminek az elsődleges feladata nem az erdő gazdálkodása volt, hanem az erdő fenntartása és kultúrcélokra való megnyitása a nagyközönség számára. Itt működött egy madárvédelmi csoport, amelynek feladata a madárodú telepek telepítése mellett az is volt, hogy a fokozottan védett madarakat kellett a gazdálkodás káros hatásaitól megvédeni. Ezt a csoportot akkoriban szüntette meg az erdőgazdaság, és nekem kellett átvennem az odútelepek kezelését, valamint a ragadozó madarak védelmével járó feladatokat.

Ez nem volt egyszerű feladat, mert ha el akartam végezni a munkámat, gyakran szembe kellett menni a munkáltatóm érdekeivel.  Például barátommal egyszer a fekete gólya fészkét kerestük, és megtaláltuk egy kígyászölyvét. A barátom, aki mellesleg erdészetvezető helyettes volt, és így belelátott az ütemtervekbe figyelmeztetett, hogy veszélybe kerülhetnek a madarak. Én erre kitaláltam, hogy a területen egy aknára bukkantam. Tényleg találtam egy aknát, igaz csak egy kis darab állt ki belőle a földből. Szóltam az illetékeseknek, figyelmeztettem őket, hogy lehet ott több is, szóltam az akkori, nyugdíj előtt álló igazgatónak is, hogy nagy baj van, nem árt vigyáznia kitermelésnél. A kígyászölyvet nem említettem. Az igazgató megijedt, hiszen nyugdíj előtt egy évvel nem hiányzott neki egy üzemi baleset, így végül kihúzták a területet az ütemtervről, papíron kitermelték a valóságban azonban nem és a kígyászölyv ma is boldogan él ott.


Mi a Madarász suli és a Madarász ovi története?

Már az Egyesület alakulása után rövid idővel kiderült, hogy vannak fiatalok, akik tagok, eljönnek az összejövetelekre, de csak lézengenek, nézik a nagy neveket, nem mernek senkihez se szólni, de látszik, hogy érdeklik őket a madarak. Rendszerint ezeken az összejöveteleken beszéltük meg a hétvégi madarász programot is. Én meg arra gondoltam, hogy én úgyis járok ki madarászni és megszólítottam néhány gyereket, hogy ha akar, jöjjön velem. Jöttek is és hamar híre ment, hogy az ilyen gyerekeket hozzám kell küldeni. Elneveztük ezt akkor ifjúsági csoportnak. Később csatlakozott az Egyesülethez egy pedagógus, Tompai Katalin, aki kitalálta, hogy legyen ez egy szakkör és felvállalta, hogy keres neki helyet. Az egyesület irodájához közel volt a Marczibányi téri úttörőház ahol lett helyünk, de a KISZ csak úgy engedte, ha úttörőcsapatot alakítunk, így lettünk a Xantus János úttörőcsapat. 1981-ben megalakult tehát a Madarász suli, amely az egyesületnek programja lett és aminek az alapításában már én is ténylegesen ott voltam. Nyolc csoport volt, tizenkét- tizenöt felső tagozatos gyerek járt egy csoportba. Mindenfelé hirdettük a környékbeli iskolákban és jöttek is szép számmal. A kollégákkal csináltunk egy módszertani útmutatót, amit elterjesztettünk az egyesület helyi csoportjai között, végül a Madarász suli országos hálózat lett. A Marczibányi téren a mai napig működik heti rendszerességgel, nyáron táborral. Idén lesz a harmincegyedik.

1992-ben a Marczibányi Téri Művelődési Központba hívtak dolgozni, ahol 1981 óta vezettem a Madarász sulit. Így, hogy fő állásban folytathattam a környezeti nevelést, lehetőségem nyílott arra, hogy megvalósítsam régi tervemet, létrehozzam a Madarász ovi programot. Ehhez az ötletet az adta, hogy Madarász suliba járó gyerekeket, mindig megkérdeztem, hogy mi volt az első természetközeli élményük gyerekkorukban? Mindegyiküknek volt ilyen élménye négy, öt, hat éves korukban és mind nagyon pozitív élmény volt és nagyon meghatározó. Ezeket az élményeket a legtöbbször családi kirándulásokon, illetve a vidéki nagyszülőknél töltött idő alatt szerezték.  Később általános iskolai osztályokban is megkérdeztem, volt-e ilyen élménye valakinek és mindig akadt egy-kettő, akik utána jöttek is a Madarász suliba. Ez azért nagyon kevés volt és azt gondoltam, hogy ez azért lehet, mert a szülők nem viszik gyereket olyan helyekre, ahol ilyen élmények érhetik. A fiúknak autókat, repülőket, géppisztolyokat mutatnak, mondván, hogy az érdekli a gyereket. Ez igaz, de a gyereket, ebben a fogékony időszakban az érdekli, amit mutatnak neki. Miért ne mutatnánk akkor neki jó dolgokat?

 A Madarász ovi egy nyolc foglalkozásból álló sorozat, ami havi egy találkozóból áll: négy vetítés a saját diáimból, videóimból és négy terepi kirándulás, amit először az óvónőkön próbáltam ki. A kollégákkal meghirdettünk egy óvónőknek szóló továbbképzést, amire tizenkilenc óvónő jött el nyolc óvodából, akiknek nagyon tetszett. Eredetileg azt gondoltam, hogy a foglalkozásokat majd az óvónők csinálják, de a nyolc óvodából hét már azonnal felkért, hogy menjek és csináljam én. Így kezdődött és ennek két év alatt híre ment olyannyira, hogy teljesen telítve lett a program, volt, hogy vissza kellett mondanom, várólista volt és a népszerűsége tart a mai napig is.


Mi a Madarász suli és a Madarász ovi célja?

A Madarász suli első, második, harmadik generációjának tagjai közül nagyon sokan helyezkedtek el természettudományos területen, bár sosem volt az volt a cél, hogy hivatásos természetvédőket neveljünk, hanem csak annyit szerettünk volna, hogy ezeket a gyerekeket valahogy összefogjuk és kielégítsük a kíváncsiságukat.

A Madarász ovi nagyon fontos, mert lényeges, hogy a nevelést korán kezdjük el. Aki látogatta a Madarász ovit, szinte biztosan jön a Madarász suliba is. Manapság az egész világ a környezeti nevelők ellen dolgozik, mert az emberek tényleg eltávolodnak a természettől és emiatt nem tartják értékesnek. De ha kicsi korban elkezdjük megmutatni nekik, akkor nevelhetünk talán egy generációt, akik vissza tudnak lépni. Úgy gondolom, hogy nem kell mindig a haladás, aki vissza mer lépni, az jár jól. Vissza kell térni az alapokhoz, mert jelenleg a városi ember teljes kiszolgáltatottságban él, ha így nézzük a létezése egy hajszálon múlik. Át fog értékelődni, a tudás, mert lehet, hogy nem az lesz a fontosabb, hogy meg tudjak oldani egy algebrai egyenletet, hanem hogy tudjam, hogyan kell hagymát termeszteni.

A gyerekekkel is szoktunk ilyen témákról beszélgetni, de az akcióknak én nem vagyok híve. Most volt egy szemétszedési akció, ahol az egyik kommentátor azt mondta, hogy ez azért jó, mert ha valaki ide eljön és felszedi más szemetét, az nem fogja már soha eldobni. Ez egy butaság. A szemetet fel kell szedni, mert ronda, de aki eljön egy ilyen akcióra az nem szemetelt soha, aki meg szemetel, az nem jön el soha. Ezért nem tartom jó ötletnek, hogy a gyerekekkel szedessem fel mások szemetét. Amit én tenni tudok, hogy megmutatom nekik a természet még fellelhető szépségeit és ha egy erdőszéli szemétkupachoz érünk, láthatják rajtam az utálatot és az őszinte felháborodást. Azt nem is kell nekik mondanom, hogy ne szemetelj! Tőlem ilyet nem látnak, ha kiesik a zsebemből a paírzsebkendő lehajolok és felveszem.  Kicsi korban kell a gyerek szemléletét kialakítani példamutatással, hogy eszébe se jusson eldobni a szemetet, vagy legyilkolni a bálnákat.
Ez persze szélmalomharc, de mondjuk, én nem tekintem harcnak. Örömmel csinálom és mindig azt vallom, hogy ha tíz, húsz, harminc gyereknek már tudtam adni valamit, akkor megérte.


Hogyan tudja egyeztetni a magányos madárhanggyűjtést és gyerekek közötti nyüzsgést?

Az élmények és a tudás átadása másoknak akkor eredményes, ha az ember töltve van élményekkel. A madárhanggyűjtés magányos dolog, de szükségem is van arra, hogy néha csak a saját gondolataimmal legyek, vagy 2 órán keresztül ugyanazt a madarat figyeljem. Egyébként sosem tanultam róluk annál többet, mint akkor. Nagyon sokszor úgy telt egy napom, főleg, amikor a CD-imhez vettem fel hangokat, hogy felkeltem, még előbb, mint a Nap, elindultam dolgozni a Pilisbe, madárhangokat gyűjtöttem, aztán madarakat gyűrűztem, odúkat telepítettem. Később, amikor beindult a Madarász ovi, akkor az óvoda környéki erdőkben gyűjtögettem és amikor 9-re beértem az oviba, a sok élmény szinte kicsordult belőlem. Soha nem okozott gondot a témaválasztás, mert az élmények mindig frissek, magam is lelkesedek tőlük, a gyerekekre ez pedig hamar átragad.  Feltöltődni tehát a természetből és a gyerekekből is tudok. Hiszen az ember, ha ezzel foglalkozik, akkor átveszi azt az élénk érdeklődést, ami a gyerekekben van.

Folytatás következik...

2012. július 18.

Bárány Annamária

Kapcsolódó anyag:

„az emberben mindig legyen valami jó és az a jó, kisugárzik belőle” - Interjú Zsoldos Árpád hangvadásszal - 2. rész

Zsoldos Árpád munkáját bemutató film a Filmdzsungeltől


Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 10, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés