Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.

Az agy szexuálszteroid-feldogozása előre jelzi az agresszó mértékét  - 2012-06-13 07:47:53	0 hozzászólás
Az agy szexuálszteroid-feldogozása előre jelzi az agresszió mértékét Az Indiana Egyetem kutatói szabadon élő téli sármánypintyeket (Junco hyemalis) tanulmányoztak a szaporodási időszakban, és mérték az agresszivitásukat. Kimutatták, hogy a madáragyak azon – természetes módon, egyedileg különböző mértékű - képessége, ahogyan a szteroid hormonokat feldolgozza, előre jelzi az agresszív viselkedés funkcionális ingadozását. A Kimberly A. Rosvall vezette kutatócsoport szoros  és jelentős összefüggéseket talált a szabadon élő madarak agresszív viselkedése, és a viselkedés szempontjából fontos agyterületeken talált olyan messenger (hírvivő) RNS-ek szintje között, amelyek a három legnagyobb jelentőségű, a szexuálszteroidok feldolgozásában részt vevő molekulához tartoznak: az androgén receptorhoz, az ösztrogén receptorhoz és az aromatáz enzimhez.  A kutatócsoport mérte az ugyanazon nem felé irányuló agresszivitás természetes ingadozását, hím és tojó, szabadon élő téli sármánypintyenkél, a szaporodási időszak kezdetén. Ez a faj egy észak-amerikai verébféle, amely már jól ismert a hormonok, a viselkedés és a nemek közti különbségek tekintetében.   Összehasonlították az agresszió egyedi különbségeit (a betolakodó madarak felé irányuló éneklést illetve az ún. „rárepülést” nézték), valamint mérték a vér tesztoszteronszintjét és a három fő szteroidfeldolgozó molekulához tartozó mRNS-szintet, s így számszerűsíteni tudták a szociálisan releváns agyterületek (a hipotalamusz, ill. a telencephalon egyes területei) tesztoszteronra való érzékenységét. A kutatók többek közt azt találták, hogy azoknak a hímeknek, amelyek többet énekelnek egy betolakodó megjelenésekor, az agyukban több, magasabb volt az aromatáz- illetve az ösztrogén receptor-mRNS szintjük, valamint azon tojók és hímek, amelyek többször rontanak rá területsértő társaikra, többnyire több androgén- és ösztrogén receptorral rendelkeznek, illetve több az aromatáz mRNS-ük is, mégpedig éppen azokban az agyszövetekben, amelyek arról ismertek, hogy más madarakban és rágcsálókban is az agresszió-kontrollért felelősek. „Az egyedi változatosság az evolúció nyersanyaga, és ebben a tanulmányban azt mutattuk ki, hogy a szabadon élő madarak agressziója különböző mértékű lehet és hogy, az agresszívabb egyedekben nagyobb intenzitással fejeződnek ki olyan gének, amelyek a tesztoszteron feldolgozásában vesznek rész az agyban” – állítja a kutatónő. „Régóta feltételeztük, hogy az agy szteroidfeldolgozó képessége megmagyarázhatja az egyedi különbségeket a hormonok által közvetített viselkedésekben, de ennek közvetlen kimutatása ritka eset, különösen szabadon élő állatoknál.” „Egyfelől, elég sok evidenciát látunk, amely azt sugallja, hogy a tesztoszteron igen fontos minden tulajdonság evolúciójában” – teszi hozzá Rosvall. „Másfelől, tudjuk, hogy az egyedi változatosság a természetes szelekció számára követelmény, mégsem mindig jósolja a tesztoszteronszint egyedi szintje a viselkedést.” Ez a talány vezetett a tudósok közti heves vitához arról, hogyan evolválódnak a hormon mediált tulajdonságok”. A tanulmány az elsők között van a tekintetben, hogy kimutatja a szteroidfeldolgozásban részvevő három fő molekula génexpressziós mintázatának egyedi változatossága mindkét nemben prediktálja az agresszivitás egyedi különbségeit a természetben, és széleskörű következtetéseket is levon az eredmények alapján, az agresszív viselkedés evolúciójának mechanizmusa megértését illetően.  A tanulmány feltárja azt is, hogy bőséges változatosság van a hormonjelekben és a génexpresszióban ahhoz, hogy a szelekció ezeken át hatni tudjon az agresszivitásra. Ez a felfedezés a génexpressziós mintázat és a viselkedés szoros kapcsolatáról rendkívül izgalmas, hiszen azt jelentheti a tudósok számára, hogy az evolúció formálni képes a viselkedést ezen tesztoszteronhatás-szabályzó kulcsgének kifejeződésének lokális változtatásán keresztül, illetve magának a tesztoszteronszintnek a változása révén is, és e kettő folyamat evolúciója bizonyos szintig független is lehet egymástól. „A kutatók körülbelül száz éve úgy vélik, hogy ez utóbbi esetről lehet szó, rengeteg, kísérleti beavatkozáson, azaz kasztráción és hormonpótláson alapuló valóban fontos munka alapján.”- mondja Rosvall. „Ám nagyon kevesen néztek utána alaposan, hogy valójában a szóban forgó gének kifejeződése mennyire változékony, s hogy ezen egyedi változékonyság jelent-e valamit egy adott állat viselkedésében. A mi eredményeink megmutatták, hogy jelentős hatással bír.”   Ezek az újdonságok további kutatási lehetőségeket hordoznak arra vonatkozóan, hogy a neuroendokrin rendszer agressziót irányító mechanizmusai hogyan módosulhatnak, miközben a populációk fajokra válnak szét,  Azzal együtt, hogy megpróbálhatjuk meghatározni azt is, hogy adott gének, melyek expressziója nő vagy csökken környezeti ingerek hatására, vajon ugyanazok lehetnek-e, amelyek részt vesznek bizonyos tulajdonságok és jellemvonások evolúciójában. Forrás: Phys.org,  Kép   2012. június 12. Kettinger Dóra
Cikk ajánlása » email:	Hozzászólás

Értékelések száma: 2, Cikk értéke (1-10):