2017. szeptember 22. péntek
Móric, Ottó
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
Ausztrália veszélyeztetett madarai – Interjú Dr. Szabó Judittal - 2013-05-30 14:10:02 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
Ausztrália veszélyeztetett madarai – Interjú Dr. Szabó Judittal

Dr. Szabó Judit – ornitológus, kutató

Születési év: 1975.

Végzettségek:
1999.  JATE (jelenleg SZTE) – ökológus, Szeged
2005. Texas Tech University – PhD, ökotoxikológus, Texas, USA

Munkahelyek:
2006. University of Wollongong, Ausztrália
2007-2009. University of Queensland, Ausztrália
2010-2012. Charles Darwin University, Ausztrália



Miért lettél ornitológus? Honnan ered a „madárszerelem”?

Azt hiszem ez egy „genetikai rendellenesség”, így születtem, és hogy nem gyógyultam ki belőle, anyukám végtelen türelmének köszönhető. Eltűrte a kora gyerekkoromtól hazahurcolt fiókákat, beteg állatokat, tolerálta a tenyésztési programokat (gőték, hörcsögök, papagájok) és fürdőszobai csontváztisztító akciókat. Végül hagyta érvényesülni a „zugunruhe”-t, amit vonulási nyughatatlanságnak lehetne magyarra fordítani. Sokat köszönhetek mentoraimnak: Kalocsa Bélának az első madarász szakköröket, Mezeiné Kopasz Mária gimnáziumi biológia tanáromnak a folyamatos támogatást. Később pedig doktori szakvezetőm Mike Hooper, és volt főnököm, Professor Hugh Possingham segítették előbbre jutásomat.


Milyen lényeges állomásokat emelnél ki pályafutásodból?

- Még az egyetem előtt, 1993-ban volt szerencsém részt venni egy három hónapos természetvédelmi expedíción, Mauritiuson.

- Szegedi tanulmányaim alatt, 1996-ban a szakdolgozatomhoz szükséges, fekete gólyákkal kapcsolatos terepmunkát folytattam Spanyolországban az Erasmus ösztöndíj támogatásával.

- 1996-tól kezdve minden évben rendszeresen jártam Izraelbe madarakat gyűrűzni. Itt találkoztam későbbi szakdolgozat vezetőmmel, aki fél óra beszélgetés után fölajánlott egy doktori ösztöndíjat az Amerikai Egyesült Államokban. Leendő főnököm ökotoxikológus volt, aki többek között azt vizsgálta, hogy miként hatnak a mezőgazdasági vegyszerek a madarakra a világ különböző részein. Ebben a témakörben ajánlott fel nekem egy kutatási témát, így a doktorimat ökotoxikológiából írtam, ami azért volt érdekes, mert egyetemi éveim alatt a biokémia sohasem tartozott az erősségeim közé.


Miért éppen Ausztrália?

Teljesen véletlenül történt. Számomra Ausztrália egy unalmas helynek tűnt kengurukkal, koalákkal és sivataggal. Mivel ez engem nem érdekelt, soha nem akartam ide jönni. Amikor 2000-ben Amerikába érkeztem úgy volt, hogy a banánültetvényeken használt vegyszerek vándorló madarakra gyakorolt hatását fogom tanulmányozni Costa Ricában, ami aztán finanszírozási akadályok miatt nem valósult meg. Helyette Ausztráliában nyílt lehetőségem folytatni tanulmányaimat, ahová először 2001-ben utaztam és azonnal bele is szerettem, majd „tizenpár” évre itt ragadtam.


Milyen kutatási területeken dolgoztál Ausztráliában?

Doktori kutatásomat a Wollongong-i Egyetemen folytattam. A sáskajárás idején, a rovarok ellen bevetett háromféle vegyszer madarakra kifejtett hatását vizsgáltam. A rovarírtószerek közvetlen hatása mellett igyekeztem felderíteni a madár-sáska interakció ökológiáját is (1.kép).



1. kép 2005. Sáskajárás


Az ausztrál madarak nem tavasszal költenek, hanem bármikor, amikor azt a környezeti viszonyok lehetővé teszik, azaz ha a megfelelő táplálék-és ivóvízforrás rendelkezésre áll. Ezért a vegyszerek nemcsak az elfogyasztott rovarokon keresztül mérgezik a madarakat, hanem a táplálék hirtelen eltűnése is hatással lehet a már költő állományra. Több ezer kilométerre a parttól, Queensland és Új-Dél-Wales államok belső részén 3 évet dolgoztam terepen. Szerencsés módon nem kellett visszamennem Amerikába, hanem innen Ausztráliából védhettem meg a diplomámat 2005-ben.

Ezt követően 2006-ban, a doktori témám folytatásaként ajánlatot kaptam a Wollongong-i Egyetemtől. 3 millió km2 és több száz madárfaj helyett csak egyetlen fajra kellett koncentrálnom egy viszonylag kicsi nemzeti parkban. A sztyeppefutó (Pedionomus torquatus) (
2. kép), az egyik legkevésbé ismert madár Ausztráliában. Hasonlít a mi fürjünkre, de valójában ő egy partimadár. Különleges életmódú, éjszaka aktív faj. Miután a díszesebb tojó lerakta a tojásokat, a jóval kisebb, egyszerűbb színezetű hím költi ki és neveli fel a fiókákat. Mivel nehezen tűri a birkalegeltetéssel járó változásokat, állományuk mára pár ezer példányra csökkent. Azt kutattam, hogy milyen hatással van egy bizonyos új rovarírtószer erre a rejtőzködő életmódú, ritka madárra. Az én feladatom volt kideríteni, hogy a fipronil nevű új vegyszer vajon kevésbé káros-e, mint az addig alkalmazott szerves foszfát a fenitrothion, ami hasonlóan hat, mint az ideggáz és a legtöbb országban már be van tiltva. A fipronilt 2000-ben vezették be Ausztráliban és teljesen más a hatásmechanizmusa, nem azonnal írtja ki a rovarokat, hanem lassan. Hatása elnyújtott és elraktározódik az állatok zsírszövetében. Gyakorlatilag majdnem ugyanolyan rossz, mint amilyen a DDT volt.


2. kép Sztyeppefutó tojó, (Pedionomus torquatus)


Biológiai védekezésként egy rovarokon élősködő gombát alkalmaznak. Talán ez tűnik a legjobb megoldásnak, de csak bizonyos környezeti feltételek mellett alkalmazható (hőmérséklet és páratartalom) és csak azelőtt, hogy a sáskák röpképesek lennének.

A kutatás során a legnehezebb feladat a madarak megtalálása volt. Egy kisméretű barna madarat keresni éjszaka, zseblámpával a pusztában, fűcsomók között, embert próbáló mutatvány. Egy év alatt összesen harminc példányt találtam. A madaraktól vért vettem és jeladóval láttam el valamennyit. A nyomon követés azonban sajnos nem sikerült. Amelyiket egyszer megjelöltem, azt soha többet nem találtam meg: elpusztultak, elhagyták a területet, vagy csak jól elbújtak, úgyhogy a kutatást egy év után feladtuk.

Következő munkám Queenslandben az előző projekt sikertelenségéből indult ki, mely megmutatta, hogy mennyire nehéz megbizonyosodni valaminek a hatásáról, ha az adatgyűjtés nagyon nehéz és költséges.  Azt vizsgáltuk mennyi pénzt, energiát kell befektetnünk abba, hogy a kapott adatok, eredmények megbízhatóak legyenek (optimális monitoring).


Született egy könyv Ausztrália Vörös listás madárfajairól. Kérlek, mutasd be legutóbbi munkádat!

Az elmúlt három évben a Charles Darwin Egyetemen természetvédelmi státusz alapján osztályoztuk az összes ausztrál madárfajt és alfajt. – Míg Európában az alfajok többnyire egymásba mosódnak, itt Ausztráliában részletes genetikai vizsgálat után sok alfajról derül ki, hogy valójában önálló fajba tartoznak. Az alfajok ezért ugyanabban a védelemben részesülnek, mint a fajok. – Összeírtuk a kihalással fenyegetett Vörös listás fajokat.  Ebből született a könyv, ami 700 fajt és több mint 2200 alfajt foglal magába.

Az első év adatgyűjtéssel telt. Workshopokat szerveztünk minden nagyobb városba, ahova meghívtunk 10-15 szakértőt: egyetemi kutatókat, állami, illetve civil szervezetek dolgozóit és hozzáértő amatőröket. A szakértők elmondták, hogy véleményük szerint hány egyede él a madárfajoknak/alfajoknak az adott államban, valamint hogyan változott az állományuk az elmúlt 10 évben.
A kérdéses madarakat jól ismerő helyi szakemberektől nem csak az állományviszonyokról tájékozódtunk, hanem arról is, hogy mennyit költöttek bizonyos fajokra és alfajokra a különböző akciók keretén belül. Megtudtuk, hogy milyen javaslatokat tettek tíz évvel ezelőtt az adott állomány megmentése érdekében, ezekből mi valósult meg, és mit javasolnak most a következő tíz évre. Az egyes workshopok révén szerzett információk alapján, 2010-es természetvédelmi státusszal, felállítottuk a veszélyeztetett madarak országos listáját.


3. kép Ausztrál kuvikfecske, (Aegotheles cristatus)


Az összegyűjtött adatokból a következő évben megírtuk a könyvet, mely minden fajt és alfajt 2-3 oldal terjedelemben mutat be, magába foglalja a populációk nagyságát és változásait, az ökológiájukat, élőhelyüket és az őket fenyegető veszélyeket. Mindehhez tíz év szakirodalmát néztük át és foglaltuk össze. A könyvben minden madárfajnál javaslatokat tettünk a megmentésük érdekében elvégzendő feladatokra.

A Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature and Natural Resources, IUCN) a természeti értékek megőrzésére létrehozott nemzetközi szervezet által meghatározott természetvédelmi státuszok:
•    Kihalt
•    Vadon kihalt
•    Fenyegetett
              - Súlyosan veszélyeztetett
              - Veszélyeztetett
              - Sebezhető
•    Mérsékelten fenyegetett
•    Nem fenyegetett

Az utolsó évben feldolgoztam az összegyűjtött adatokat és cikkeket írtam.

A Vörös listás fajok áttekintésekor kiderült, hogy Ausztrália az elmúlt 10 év alatt 6 fajt és alfajt veszített el végleg. .
Ezt kibővítve készítettem egy 500 évre visszatekintő, egész világot felölelő kihalási-helyzetképet, mely magába foglalja a földrajzi helyeket, a kihalások okait, és azok időbeni változásait.


4. kép Kék pingvin és Judit


Mi okozza a kihalásokat?

Amikor pár száz éve az ember hajóval meghódította a világot és eljutott távoli, addig lakatlan szigetekre, a kihalásokat leginkább a direkt vadászat – mint például a dodó (Raphus cucullatus) esetében – illetve az ember által behurcolt patkányok, macskák kártétele okozta. Emellett az ember módszeresen pusztította az élőhelyeket is, hogy helyet teremtsen a mezőgazdaságnak vagy a városoknak. A csendes-óceáni és indiai-óceáni szigeteken kihaltak a nagy léptékű változásokra érzékeny madárfajok.

A fajok kihalása ma már nem a szigeteken, hanem inkább a kontinenseken zajlik. Jelenleg olyan madárfajokat veszítünk el, amelyek hosszú évezredek óta az ember közelében élnek. A fő ok, az élőhely eltűnése. A legveszélyeztetettebb országok jelenleg: Fülöp-szigetek, Kolumbia, Brazília, közép-afrikai országok és Ausztrália. Ázsiára eddig nem volt jellemző a sorozatos madárfaj pusztulás, de mára Kína vezetésével sajnos ott is beindult a folyamat.

Ausztráliában a kihalásokat minden esetben olyan emberi tevékenység okozza, melyen az emberek nem akarnak változtatni. Például ahol én is élek, Ausztrália északi területén (Northern Territory) nagyon nagy probléma, hogy megváltozott a szavanna égetésének rendszere: régen a szavannatüzek a száraz évszak korai periódusában, és kevésbé melegen égtek, mint napjainkban.
Az őslakosok (aboriginálok) negyvenezer éve égették ily módon a szavannát, hogy könnyebbé tegyék a vadaszatot és az őshonos élővilág alkalmazkodott ehhez. A fehér ember csupán 200 évvel ezelőtt vetette meg a lábát ezen a földön. Betelepítette a szarvasmarhát és vele együtt a szavannák „feljavítására”, jobb tápértékű ám tájidegen fűféléket. Az ausztrál őshonos állatok „puha talpúak”, míg a szarvasmarha és a juh patások, így a legelésen kívül taposással is károsítják a környezetet, talajeróziót okozva ezzel.
Az egykori vadászokkal ellentétben a farmerek kevesebbet égetnek és nem évi rendszerességgel. Az egyik betelepített gyom a Gamba grass (Andropogon gayanus) egy afrikai fűféle, ami 4 méter magasra is megnő és átveszi a hatalmat az őshonos növényzet felett. Ha egyszer begyullad, akkor nagyon nagy hőfokon, hatalmas területek égnek le egyszerre és teljesen.
A fűmaggal táplálkozó madarak (galambok, papagájok és pintyek), – így a színes Gould-amandina (Erythrura gouldiae) (
5. kép) is – a kihalás szélére sodródtak, mert nem jutnak élelemhez, ugyanis a fű leég, mielőtt felmagzana.


5. kép Gould-amandina, (Erythrura gouldiae)

Megvizsgáltuk az elmúlt 20 év trendjeit, azaz 1990 óta melyik madárnak hogyan változott az állapota. A leginkább veszélyeztetett fajok esetében a probléma sokszor nem Ausztráliában van.  A tengerek világszintű túlhalászása az ausztrál szigeteken elő albatroszok pusztulásához fog vezetni.  Fontos, hogy milyen forrásból származik a macskaeledelben lévő tonhal.  A horogsoros hajók, az úgynevezett „longlinerek” nagyon nagy területeket halásznak üresre, így nem marad táplálék az ott élő madárfajoknak. Másrészt a tengeri madarak leeszik a csalit a horgokról, amikbe beleakadnak, és úgy pusztulnak el. A bajt csak tetézi, hogy az Antarktiszhoz közeli szigeteken, ahol költenek, behurcolt patkányok tizedelik állományukat. Ennek eredményeképp nagyon nagy az ivarérett madarak halálozási aránya, azaz az albatroszok már 20 éves korukban elpusztulnak. Normálisan az éves halálozási rátának nagyon alacsonynak kellene lennie, hiszen a potenciális élettartamuk 60-80 év.

Sok, Alaszkában vagy Szibériában költő partimadár telel Ausztráliában illetve Új-Zélandon. Ezek a partimadarak több ezer kilométert repülnek egyhuzamban, és csak a Sárga-tenger partjainál szállnak le egyszer-kétszer pihenni és táplálkozni. Ezeket a délkelet-ázsiai pihenőterületeket Kína, Dél-Korea és Észak-Korea egyre inkább visszaköveteli magának a tengertől. Gátakat építettek, hogy kiszárítsak és visszaszerezzék az ár-apály zónát, így eltűntek a vonuló madarak pihenőhelyéül szolgáló apályos területek. Ezt, a tengertől visszahódított zónát aztán sajnálatos módon gyakran nem élelmiszertermelésre, hanem egyéb, nem nélkülözhetetlen létesítmények építésére használják fel.

A kétoldalú nemzetközi költöző madár egyezmények, például Japán-Ausztrália (JAMBA), Kína-Ausztrália (CAMBA), és Koreai Köztársaság-Ausztrália (ROKAMBA) szerint, ezek az országok Ausztráliával közösen védik a vándorló madarakat és élőhelyeiket. Az egyezmények 1974 óta vannak érvényben, azonban különböző gazdasági, kereskedelmi és politikai érdekek miatt, a megállapodások betartatása kényes kérdés Ausztrália számára.  Ilyenkor nagy jelentősége van a civil szervezeteknek, melyek olyan ügyekben is eredményesek, melyekben az állami szervezetek nem is kezdeményezhetnék a probléma megoldását.



6. kép Örvös asztrild, (Taeniopygia bichenovii)


Milyen ökológiai változásokkal jár egy madárfaj kihalása?

Amikor megvizsgálunk valamit, akkor nagy eséllyel találunk változást, de nagyon sok mindent egyáltalán nem kutatunk.
Ha a szubantarktikus szigetekről eltűnnek a hatalmas kolóniákban élő albatroszok, kormoránok vagy csérek, megszakad a foszfor és egyéb anyagok körforgása, ami a guanó felhalmozás réven a madaraknak volt köszönhető. Ezáltal megváltozik a szigetek ökológiája, kémiája, talajszerkezete, növényzete.

Hogy egy másik példát említsek: a sisakos kazuár (Casuarius casuarius) állománycsökkenése nagy hatással volt azokra a fákra, amelyeknek a gyümölcsét fogyasztja, ugyanis a kazuár fontos szerepet játszik ezen fafajok magjainak terjesztésében.
Más madárfajok is hasonló kapcsolatban állnak környezetük növényvilágával a magvak terjesztése, a kártevő rovarok pusztítása vagy a beporzás révén. Ezért nem meglepő, hogy ilyen módon az elmúlt időszakban több növényfaj is a kipusztulás szélére sodródott.

Az élőhely eltűnése miatt, jelenleg is több faj jutott az úgynevezett késleltetett kihalás állapotába (kihalási adósság), ami azt jelenti, hogy ezeknek a fajoknak annyira lecsökkent az állománya, hogy ha nagyon gyorsan nem cselekszünk, akkor végleg ki fognak pusztulni. Ilyen esetben az adott terület eltartóképessége jóval alacsonyabb, mint ahány egyed található rajta éppen, melyek jellemzően már évek óta nem szaporodnak.



7. kép
Lazúr tündermadár, (Malurus cyaneus)


Rendkívül nehéz továbblépni azon, amikor hiába szeretnénk segíteni a faj vagy alfaj 8-10 megmaradt egyedének megmentésében, az illetékeseknél süket fülekre találunk, nem érdekeli őket a faj megmentése. Pozitív példa ellenben, hogy az állam bizonyos esetekben nagyon sok pénzt és energiát fordít egy-egy madárfaj megmentésére. Például számos fajt áttelepítettek más szigetekre, fogságban szaporítják őket, illetve bizonyos élőhelyeken állandó kontroll alatt tartják a rókák, macskák és patkányok állományát. Ausztráliában körülbelül tíz faj köszönheti túlélését az ilyen programoknak.

A földrészen rengeteg a macska, a róka, a patkány, a nyúl. A dingó (Canis lupus dingo) körülbelül 6000 éve érkezett ide Ázsiából. Bár akkor számos őshonos emlős és madár kihalását okozta, mára gyakorlatilag félőshonossá vált. A dingókat sok helyen még mindig mérgezik, mert kárt tesznek a nyájban. Azokon a területeken, ahol irtják a dingót, a kóbor macskák száma nagyon magas. Ahol viszont van dingó, ott nincs macska. A dingót sokkal könnyebb kontrollálni, mint a macskát, és táplálékállatai is a nagyobb testű állatokból kerülnek ki, így a kisemlősöket és a madarakat nem veszélyezteti annyira.

Néhány szigeten a nyulakat, macskákat és patkányokat sikerült végérvényesen kiirtani, melynek hatására az őshonos élővilág regenerálódni kezdett. Ezek az akciók azonban rengeteg pénzbe kerülnek az ausztrál államnak. Folyamatosan segítjük és tanácsokkal látjuk el az állami szerveket annak érdekében, hogy a programok a lehető legkevesebb anyagi ráfordítás mellett a legnagyobb hatást érhessék el.


Mivel foglalkozol jelenleg?

Most két PhD hallgatóval dolgozom együtt. Egyikük a természeti értékek, ezen belül is a védett madarakért felelős állami és civil szervezeti hátteret – ki miért felelős –tanulmányozza.
A másik hallgató a madarak védelmének szociológiai, kulturális hátterét vizsgálja. Azt kutatja, érdekli-e az átlagembert, hogy egy adott faj kihal vagy sem, illetve milyen érzéseket táplál a laikus a madárvédelemmel kapcsolatban.


Jut időd terepi munkára?

Jelenlegi terepi munkám abból áll, hogy a Western Hemisphere Bird Banding Network (8. kép) színeiben évente Dél-Amerikába (Brazília, Peru, Venezuela) utazok, és biológus diákoknak tanítok madárgyűrűzést. A cél az, hogy az ottani szakemberek körében népszerűsítsük a madárkutatást. Többek között megtanítjuk nekik a madarak ivar-és korhatározását is.


8. kép Gyűrűzés oktatótábor


Igyekszünk rávilágítani arra, hogy mennyire fontos a standard módszerek alkalmazása, majd ezt követően az adatok egymás közötti megosztása. Jó látni, hogy nagyon sok fiatal diák érdeklődik a madárkutatás iránt (9. kép).


9. kép Madárszámlálás, (Venezuela)


Mire vagy a legbüszkébb?

Legnagyobb büszkeségem jelenleg a frissen megjelent a „The Action Plan for Australian Birds 2010” című könyv, mely elnyerte a 2012. legnagyobb presztízsű zoológiai műve-díjat (2012 Whitley Award Commendation for Zoological Resource).
Természetesen nagyon büszke vagyok a diákjaimra, akiből sikerült kutatót faragnom és elindítanom őket saját pályájukon.


Melyek a jövőbeni terveid?

A jövőben szeretném ugyanezt a munkát folytatni akár itt Ausztráliában, akár máshol a világon.


10.kép Bagolyfecske, (Podargus strigoides)


Mi a véleményed az mRNS.hu-ról?

Az ismeretterjesztést rendkívül fontosnak tartom, így nagyon tetszik, hogy a világ élvonalbeli kutatásai magyarul hozzáférhetővé válnak általa, így az esetleges nyelvi korlátok is kikerülhetőek.
A legtöbb szakmai cikkhez egyébként is nagyon nehéz hozzájutni, ha valakinek nincs méregdrága előfizetése.

2013. január 3.

Ferenczi Tímea

Kapcsolódó cikkünk: A Hanságtól az ausztrál sivatagig-Interjú Ferenczi Mártával - 1. rész
                               A Hanságtól az ausztrál sivatagig-Interjú Ferenczi Mártával - 2. rész

Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 19, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés