2017. szeptember 21. csütörtök
Máté, Mirella
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
Amikor az immunrendszer okozza a legnagyobb problémát: az ízeltlábúak a saját idegrendszerüket pusztítják el bakteriális fertőzéskor - 2012-09-12 08:08:38 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
Amikor az immunrendszer okozza a legnagyobb problémát: az ízeltlábúak a saját idegrendszerüket pusztítják el bakteriális fertőzéskor
Egy francia kutatócsoport a Wolbachia nevű intracelluláris baktériumokat vizsgálva rájött, miért pusztulnak el az ízeltlábúak, ha számukra idegen kórokozóval találkoznak: a válasz nem a baktérium veszélyességében, hanem az immunrendszer eltúlzott válaszlépésében rejlik.

A baktériumok számára a többi élőlény legtöbbször csak benépesíthető élőhelyet jelent, és gyakorlatilag valamennyi állat- és növényfaj rendelkezik speciális, az adott fajhoz adaptálódott bakteriumfajokkal. A legtöbb ilyen mikroorganizmus kórokozóként viselkedik, a gazdaszervezetet megbetegíti, esetenként el is pusztítja. De általában minél tovább létezik egymás mellett a gazdafaj és a patogén, az utóbbi annál kevésbé lesz veszélyes a gazda számára. Végül is a baktérium számára nem előnyös, ha a gazda a fertőzést követően hamar elpusztul, hiszen ez zsákutcát jelent a patogén számára.

A gazda-parazita kapcsolat evolúciójáról ebben a hónapban jelent meg egy tanulmány a PLoS Pathogens című folyóiratban, mely a Wolbachia nevű baktériumokkal foglalkozik. Ezek nagyon kis méretű, prokarióták rovarokat és más ízeltlábúakat fertőznek és azok sejtjeiben élnek, és fajaik ill. törzseik speciálisan alkalmazkodtak egy-egy ízeltlábúfajhoz. Egyik érdekes hatásuk, hogy fertőzött nőstény rovarok hím utódait elpusztítják. Így a baktérium, mely csak a petesejtekkel tud átjutni a következő generációba, a hímivarsejtekkel nem, biztosítja, hogy a következő rovargenerációkban a lehető legtöbb egyedet megfertőzhesse. Azonban a wolbachiák ritkán horizontálisan is terjedhetnek, azaz egy generáción belül is az egyedek között, esetleg akár egymás mellett élő különböző fajok egyedei között is. A Wolbachia-fajok a saját gazdaszervezeteikben általában nem okoznak nagy kárt, de ha egy olyan fajba kerülnek át, melyhez nem alkalmazkodtak, súlyos idegrendszeri problémákat és gyakran a gazda pusztulását okozzák.

A Poiteres-i Egyetemen folytatott kutatás szerint az új fajba átkerülő wolbachiák ugyan azt teszik, mint amit a megszokott gazdában: kolonizálják az ízeltlábú idegrendszerét és gonádjait. Azonban komoly kárt itt sem okoznak, és nem is szaporodnak túl gyorsan. Az új gazdában mégis komoly idegrendszeri tünetek jelennek meg, amit ráadásul a gazdaszervezet pusztulása is követ. A kutatók megállapították, hogy a bajt az okozza, hogy a baktérium jelenlétéhez hozzá  nem szokott faj hevesen reagál a fertőzésre, és a fertőzött sejtekben elindul az apoptotikus program, melynek során a sejt kontrollált módon elpusztítja saját magát, hogy a fertőzés ne terjedhessen tovább. Az eredmény pedig jóval károsabb, mintha az ízeltlábú nem is reagált volna a fertőzésre: az idegrendszer lassan leépül, ahogy egyre több sejt pusztítja el saját magát, és végül már az élethez szükséges minimális funkciók ellátására sem képes.

A francia kutatók a kísérletek során az közönséges gömbászkát (Armadillidium vulgare) és a széles pinceászkát (Porcellio dilatatus) vizsgálták. Az előbbi fajból izolálták a Wolbachia-baktériumokat, majd ezeket mindkét ászkafaj egészséges egyedeibe juttatták be. A gömbászkában nem okoztak problémát a baktériumok, hiszen ezzel az ízeltlábúfajjal már valószínűleg évmilliók óta alkalmazkodtak egymáshoz. A pinceászka azonban nem volt felkészülve a távoli rokona parazitáira. A fertőzést követő két és fél hónapon belül valamennyi vizsgált egyed elpusztult, de addig is számos tünet megfigyelhető volt rajtuk, így pl. lassan fejlődtek és mozgásuk is lelassult, emellett viselkedésük is megváltozott: a fertőzött példányok gyakran nem ásták be magukat a talajba, pedig a ragadozók és a kiszáradás ellen ez a faj így védekezik. Az elpusztult egyedek boncolása után pedig sikerült kimutatni az autofágiás vezikulumok feldúsulását az ászkák idegsejtjeiben.

2012. szeptember 11.

Forrás:
PLoS Pathogens, Scientific American, Kép: 3 Wolbachia-baktérium egy rovarsejtben

Walter P. Pfliegler


Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 3, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés