2017. november 23. csütörtök
Kelemen, Klementina
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
Aki meg meri fogni a békákat - Interjú Vörös Judit herpetológussal - 2012-04-22 22:04:28 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 1 hozzászólás 
Aki meg meri fogni a békákat - Interjú dr. Vörös Judit herpetológussal

Dr. Vörös Judit

Főmuzeológus, herpetológus

Magyar Természettudományi Múzeum – Kétéltűek és hüllők gyűjteménye

Kutatási területe a kétéltűek és hüllők faunisztikai, természetvédelmi, rendszertani és filogeográfiai vizsgálata

Születési év: 1976, Veszprém

2000 - Egyetemi diploma – SZIE ÁOTE, Budapest, alkalmazott
          zoológus szak
2000 - 2004 – Magyar Természettudományi Múzeum – preparátor
2004 - Magyar Természettudományi Múzeum – Kétéltű- és 
          Hüllőgyűjtemény vezetője
2007 - PhD – ELTE, Budapest


Miért lettél zoológus?

Igazság szerint először állatorvos szerettem volna lenni, de a nagybátyám, aki egy TSZ-ben dolgozott felhívta a figyelmemet arra, hogy nőknek nem illik a tehén fenekében turkálni, ezért úgy döntöttem, inkább zoológus leszek. Kicsi koromtól kezdve imádtam az állatokat, és nagyszüleimnél, unokatestvéreméknél tudtam is a közelükben lenni. Gyerekként még nem gondoltam arra, hogy kutató legyek, maga a zoológuslét vonzott, sokat akartam utazni és mindenféle egzotikus állatot látni, elsősorban Afrikában.
Gimnáziumban sem voltam az az elhivatott tanuló, aki már tizenévesen tudta az állatok latin neveit, viszont nagyon lelkes voltam, olyan kis romantikus zoológus. Először Gerald Durellt kezdtem olvasni, majd etológiai témájú könyveket és végül egyenesen az Állatorvos-tudományi Egyetem Alkalmazott Zoológus szakára felvételiztem. A hüllők és kétéltűek iránti érdeklődés az egyetem alatt, másodévben a zootaxonómia tantárgy kapcsán alakult ki. A „kétéltűek” részt Kiss István tartotta a Gödöllői Egyetemről, és ahogy néztem a fajokat, amikről beszélt, magával ragadott ez a sokszínű és szerethető csoport. Azonnal beleszerettem a kétéltűekbe. Aztán jöttek a hüllők, Korsós Zoltán előadásában, és azok is nagyon megtetszettek. A szakdolgozatomat is már „kétéltűs” témából írtam, konkrétan a két magyarországi unkafaj morfológiai eltérései és hibridizációjuk vizsgálatából. A szakdolgozatból TDK lett, abból OTDK, amivel megnyertem az első díjat. Nyilvánvalóvá vált, hogy ez egy jó téma, emellett akkor Magyarországon nem túl sokan foglalkoztak kétéltű kutatással, tehát felfedeztem egy kis rést. A kétéltűeket viszonylag könnyű kutatni, hiszen ismerve azt a tényt, hogy vizes élőhelyekhez kapcsolódnak, megkönnyíti a megtalálásukat. A hüllőkutatás problémásabb, nehezebb az állatokat megtalálni, megfogni, így a herpetológián belül is inkább a kétéltűek lett a fő szakterületem.

Elég egy ember ennek a tudományterületnek a lefedésére?

Nem, természetesen nem. Sokan vannak, akik jelenleg is herpetológiával foglalkoznak, ami nagyon jó, mert sok még a felderítetlen kérdés, főleg a taxonómia területén. Kevés hazai faj van, összesen 18, így azért mégis könnyebb a helyzet, de ökológia témában végtelen sok kutatnivaló akad. A kétéltűek nagyon jó modellcsoport sok tudományterületnél, például ökológiai, evolúcióbiológiai kutatásoknál, molekuláris vizsgálatoknál, mert már sok kész adat áll rendelkezésünkre, így például sok esetben nem kell drága szekvenálásokat végezni, hanem lehet dolgozni a már meglévő anyagokból.
 
Mi a te kutatási területed, fő profilod?

Nekem elsősorban a molekuláris taxonómia és a filogeográfia, ami a genetikai változatosság vizsgálata a földrajzi elterjedés tükrében. Például, választ tudunk kapni arra a kérdésre, hogy a jégkorszaki refúgiumokból milyen útvonalon, hogyan és mikor terjedtek vissza a fajok a Kárpát-medencébe. A Kárpát-medence jelentős genetikai változatossága miatt filogeográfiailag igen jelentős terület, ezért ez egy meglehetősen érdekes téma. A vizsgálat során mintát kell venni a különböző elterjedési területekről származó állatokból, fel kell dolgozni a mintákat a molekuláris laboratóriumban (a Magyar Természettudományi Múzeumnak van egy saját, világszínvonalú laboratóriuma) majd az adatokat statisztikai módszerekkel ki kell értékelni. Így tulajdonképpen egy földrajzi vetülettel tudjuk ábrázolni az időbeli vetületet, aminek végeredményeként meg tudjuk vizsgálni, hogy bizonyos csoportok mikor váltak el egymástól.

Másik kutatási területem a kitridiomikózis nevű gombás megbetegedés, ami az elmúlt két évtizedben tizedeli a kétéltűeket világszerte. A kitridiomikózis emberi tevékenység által lett széthurcolva Dél-Afrikából és pár évvel ezelőtt a magyar békákon is megtaláltuk a fertőzést, amiről egyelőre nem tudni, hogy milyen hatással van a hazai kétéltűekre. Egyelőre nem találtunk a gombafertőzéshez kapcsolódó állománycsökkenést a hazai fajokon.

A kutatómunka mellett a gyűjteményi munkát is én látom el preparátor asszisztensem segítségével. A gyűjteményben katalogizálni, leltározni, revíziózni kell, ezen kívül a múzeumi teendők közé tartozik az ismeretterjesztő előadások tartása és a közönségkapcsolatok ápolása.

Hogyan kerültél a Természettudományi Múzeum Kétéltűek és hüllők gyűjteményébe?

Éppen amikor befejeztem az egyetemet megürült itt egy preparátori állás, amit kezdetben 4 órában töltöttem be és közben elkezdtem írni a PhD dolgozatomat levelező képzésen. Később úgy alakult, hogy a gyűjtemény akkori vezetője külföldre költözött, és egyedül maradtam PhD hallgatóként-preparátorként a gyűjteményben. Ekkor tették fel nekem a kérdést, hogy lenne-e kedvem elvállalni a gyűjtemény kezelését, amire én igent mondtam. Tehát jó időben voltam jó helyen és szerencsésnek érzem magam, hogy hivatalosan is a kétéltűekkel és hüllőkkel foglalkozhatok.

Hogyan tudtál beilleszkedni, felnőni a feladathoz?

Mindenképpen megtiszteltetésnek tartottam, hogy a múzeumban dolgozhatok. A zootaxonómia előadások és gyakorlatok egy részét a múzeumban kutató vendégelőadók tartották, akikre diákként is felnéztem, aztán bekerültem ide és aki addig tanított, hirtelen a kollégám lett. Be kell vallanom a múzeumi légkör sajnos nem annyira mozgalmas, mint ha egy egyetemen dolgoznék. Ezt akkor tapasztaltam meg, amikor külföldön voltam ösztöndíjjal. Az ember itt viszonylag magányosan dolgozik, de úgy érzem sikerült elfogadnom és próbálok tenni azért, hogy magam körül kialakítsak egy kicsit „pörgősebb” légkört. Vannak hallgatóim, van egy kis, nem hivatalos kutatócsoportom, a Múzeumi Csúszómászó Csoport (MCsMCs), főként hallgatók vannak benne, akik kétéltűekkel és hüllőkkel kapcsolatos témában szakdolgoznak, de két évig segítségemre volt a molekuláris vizsgálatokban a szintén zoológusként végzett Szabó Krisztián. Sok konferenciára járok és én is hívok külföldi kutatókat, hogy dolgozzanak velem akár a múzeumban, akár terepen. Pályázatokat írok, hogy külföldi intézetekbe juthassak el, kooperációt alakíthassak ki, mert egyedül nem jó dolgozni.

Hogyan boldogultál ezen a pályán nőként?

Amikor elsőre elmondom, hogy mivel foglalkozom, meg szokták kérdezni: Te meg mered fogni a békákat? Ez nem lánynak való, stb. Ez a félelem inkább gyerekkori kondicionálás és főleg a nőkre jellemző. Viszont pontosan azért, mert ez ennyire ellentmondásos téma, felkelti az emberek érdeklődését és ezért mindig lehet róla beszélni. Attól, hogy beszélünk a fóbiáról, előfordulhat, hogy a félelem tárgyát közelebb lehet vinni az emberekhez, akik esetleg bejönnek a gyűjteménybe, és megnézik a preparátumokat. Erre a legjobb példa az édesanyám, aki mindig viszolygott a kígyóktól, de eljött velem terepre párszor segíteni, és a harmadik alkalommal már ő akart elől menni a nádasban, hogy megszámolhassa a napozó kockás siklókat.

Egyrészt tehát már az fura mások számára, hogy nőként kétéltűekkel és hüllőkkel foglalkozom, másrészt a tudományban nőként eleve nehezebb boldogulni. Egy nőnek kétszer olyan erősnek, kétszer olyan elhivatottnak, kétszer olyan jónak kell lennie, hogy bizonyítsa, tényleg tud valamit. Viszont így kétszer olyan büszke lehetek magamra.

Említetted, hogy dolgoztál külföldön. Sikerült-e valamit az ottani jó példákból meghonosítani?

Spanyolországban, Madridban a PhD alatt jártam, ottani kutató kollégák bevonásával fejeztem be a dolgozatomat, ami a szakdolgozatom témájának folytatása volt: a két hazai unkafaj molekuláris filogeográfiája, hibridizációjának vizsgálata. A madridi múzeumban (Museo Nacional de Ciencias Naturales) számos kutatócsoport van amelyek intenzíven dolgoznak együtt. Az ottani kollégák, hallgatók sok mindent megtanítottak nekem a molekuláris vizsgálatokról, a filogeográfiáról, a kutatásról, a csapatban dolgozásról és hogy létezik olyan, hogy valaki jó ember és színvonalas kutató egyben. Olyan szuper és kivételes kutatócsoport volt, amiért hálás vagyok és szerencsésnek érzem magam, hogy bekerültem közéjük, akár csak 2 hónapra. A szakmai, baráti kapcsolatok megmaradtak azóta is, és majdnem minden évben visszatérek vagy valamelyik spanyol kolléga látogat el hozzám.

Új-Zélandon egy egyetemen töltöttem fél évet (University of Canterbury, Christchurch), ahol szintén molekuláris és filogeográfiai kutatásokat végeztem az Ausztráliából betelepített békafajokon. Ott találkoztam a kitridiomikózis gombafertőzéssel, ott gondolkodtam el azon, hogy itthon is meg lehetne vizsgálni. Nagyon sok önbizalmat és tapasztalatot nyertem például azzal kapcsolatban, hogy hogyan működik egy kutatás más terepen más fajokkal. Azon kívül, hogy sikerült egyedül boldogulnom egy számomra teljesen ismeretlen terepen, nagyon sok szakmai és emberi elismerést is kaptam.

Később Ausztráliába az új-zélandi kutatatás kapcsán jutottam el (South Australian Museum - Evolutionary Biology Unit), ami egy szakmai bombának számított. A jóval könnyebb pályázati lehetőségek miatt rengeteg eredményt értem el rövid idő alatt, tovább folytathattam a gombafertőzéses, molekuláris és filogeográfiai vizsgálatokat az ausztrál békafajokon is.

Fontosnak tartom, hogy egy múzeum haladjon a korral. Nem csak az állatokat kell konzerválni, hanem jó minőségű szövetmintákat is, mivel utólag már nagyon nehéz DNS vizsgálathoz megfelelő szövetmintát venni a múzeumi példányokból. A minták megfelelő kezeléséhez, katalogizálásához Ausztráliában szereztem tapasztalatot, és ezt próbálom alkalmazni a hazai anyagokon is, és szorgalmasan gyűjtöm a szövetmintákat.

Mi a múzeumok feladata szerinted?

Egy múzeumnak három fő feladata van: megőrzés, kutatás és bemutatás. A múzeum nagyon sok országos és nemzetközi programhoz kapcsolódó ismeretterjesztő rendezvényt szervez laikusok számára, mint például a DNS nap, Kutatók éjszakája, Kutatónap, Csodabogarak sorozat. Az utóbbi például olyan, hogy egy múzeumi kutatót megkérnek, hogy alkalmanként legyen ott a kiállításban, így az érkező gyerekek, látogatócsoportok kérdezhetnek tőle, beszélni lehet a kiállításról, testközelből megismerhetik a kutatók munkáját. Nagyon sokan szoktak jönni; én ilyenkor kígyóbőröket viszek ki, beszélek a védett fajokról, megmutatom, hogy lehet megkülönböztetni a műbőrt az igazi bőrtől, stb.

A rendezvényeken ismeretterjesztő előadásokat is szoktunk tartani. Mindig szerepelünk a Múzeumok Éjszakáján, a bogárgyűjtemény sátrát szokták szeretni, és az őslénytár sátra is népszerű a dinoszauruszok miatt.
Nemrégiben nyílt meg a felfrissült állandó kiállításunk, gyönyörű lett és rendkívül érdekes témákat mutat be, mint például a magyarországi dinoszauruszok vagy a biodiverzitás.

Ezeken a szervezett rendezvényeken kívül előfordul, hogy iskolák hívnak meg, interjúkat vagy szakértői véleményeket kérnek és természetesen ismeretterjesztő cikkeket is írunk.

Mi a véleményed a múzeumok jelenlegi helyzetéről?


A múzeumok jelenlegi helyzete nagyon nehéz, folyamatos a leépítés, az állami támogatás csekély ahhoz, hogy rendesen tudjuk végezni a munkánkat. Igazság szerint elég kilátástalan a helyzet, és mint ismeretes, az MTM Ludovika épülete is veszélyben forog.


Mi a véleményed a pályakezdő fiatalok jelenlegi helyzetéről?

Nagyon nehéz egy részben, mert kevés a hazai munkalehetőség, viszont másrészről sokkal több a lehetőség külföldi ösztöndíjak megpályázására. Javaslom, hogy ne adják fel, mert ha tényleg meg akarják valósítani az álmaikat, akkor meg is tudják.

Mi a véleményed az mRNS.hu-ról?

Rendkívül érdekesnek tartom, és örülök, hogy magyar nyelven van egy ilyen oldal, ahol a tudományról ilyen részletességgel, naprakészen lehet olvasni. Jó ötlet, hogy ilyen gyakran készítetek interjút kutatókkal, így meg lehet ismerni olyan emberek munkáját, akikkel személyesen ritkán vagy nem is találkozom. Hasznosnak tartom a pályázati oldalt, a konferenciák és állásajánlatok oldalát. Csak így tovább!


2012. április 19.

Bárány Annamária

 
Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 14, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 

Küldő: GyA2012-06-05 23:01:25 
mm
 

Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés