2017. szeptember 20. szerda
Friderika
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
A prérifarkasok az új "nagykutyák" - 2012-05-30 12:19:41 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
A prérifarkasok az új "nagykutyák"

A Coyote-ok a változás bajnokai, és mesterien alkalmazkodnak   az emberlakta területekhez is  

Az idők kezdetén, ahogy a történet szól,  a Prérifarkas mentette meg a Föld élőlényeit. Az Idaho állambeli Nez Perce indiánok mitológiája szerint Kamiah szörny belopódzott a földjükre és egyenként felfalta az állatokat.  A ravasz Prérifarkas el tudta kerülni őt, de nem akarta elveszíteni a barátait, így hagyta, hogy az lenyelje. A bestia belsejében Prérifarkas kettévágta Kamiah szívét és szabadon engedte állattársait. Azután felhasogatta Kamiah-t és a darabjait a levegőbe szórta, ahol azok a Föld embereinek adtak életet.


Az európai gyarmatosítók egészen máshogy látták a prérifarkast (Canis latrans) és Észak-Amerika más őshonos ragadozóit. A telepesek a 48 déli állam közül szinte mindegyikében a kihalásig vadászták a farkasokat. Kipusztították a puma- és észak-amerikai hiúz-populációkat, és a coyote-okat is lőtték. Ám a többi húsevőtől eltérően, ők fennmaradtak az elmúlt 150 évben.

Eleinte a nyugati síkságokra szorultak vissza, mára viszont elfoglalták a kontinens nagy részét, és beköltöztek  a farmokra és a városokba is, ahol az étrendjüket kibővítették mókusokkal, háziállatokkal és gyorséttermi hulladékokkal.
A kutatók régóta tudják, hogy a coyote-ok az adaptáció mesterei, de a legutóbbi néhány év tanulmányai fel is fedték, hogy a farkasok és a kutyák eme kevéssé impozáns rokonai miként boldogultak sikeresen ott, ahol sok más élőlény csak nehezen tudott életben maradni.

A  prérifarkas egyedszám azért tudott gyarapodni, mert az állatok ki tudták használni azokat a változásokat, amelyeket az ember okozott a környezetükben, hiszen az opportunizmusuk évezredekre nyúlik vissza. Emellett, a legutóbbi két évszázadban a coyote-ok részben elfoglalták a farkasok korábbi ökológiai nichét is azáltal, hogy szarvasokra vadásztak, sőt még rénszarvasokra is.

Genetikai kutatások  feltárták, hogy Északkelet-Amerika prérifarkasai – melyek nagyobbak, mint a többi területen élők – farkas géneket hordoznak, amelyeket őseik kereszteződéssel szereztek. Ez a „farkas örökség” adta az északkeleti coyote-oknak a képességet, hogy leterítsenek egy felnőtt szarvast.  

A coyote-októl tanult lecke segíthet a kutatóknak megérteni, hogyan reagálnak más közepes méretű ragadozók arra, ahogy egyes nagyobb ragadozók kihalnak. Például, Afrikában a Szaharától délre az oroszlánok és a leopárdok intenzív vadászata az Anubisz-páviánok demográfiai robbanásához vezetett, amelyek most már kisebb emberszabású majmokat és antilopokat is elejtenek, s azok számának drasztikus csökkenését okozzák.

Ám a prérifarkasok még a többi hasonló opportunista közül is kitűnnek, mint az alkalmazkodás bajnokai.
„Nem tekinthetünk tovább ezekre az állatokra mint statikus lényekre.”- mondja az emlősszakértő Roland Kays, a raleigh-i Észak-Karolina Természettudományi Múzeumból. „Ők evolválódnak”.

Ráadásul, nagyon gyorsan. Kétszáz évvel ezelőtt a prérifarkasok egészen más életet éltek, nyulakra, egerekre és ízeltlábúakra vadásztak a Nagy Prérik füves pusztáin. Átlagosan 10-12 kilót nyomtak, így az erdőkben nem vehették fel a versenyt a sokkal nagyobb szürke farkassal (Canis lupus), amelyek gyorsan elzavarták azokat a coyote-okat, amelyek megpróbálták elorozni megölt prédájukat.

A prérifarkasok tömeges elterjedése akkor vált lehetővé, amikor a telepesek fokozatosan nyugatra nyomultak, kiirtva  vándorlásuk közben a helyben élő farkasokat. A prérifarkasok azért tudtak elterjedni az ember által meghódított területeken át, később, nyugatról indulva, mert gyorsabban szaporodtak, mint a farkasok, és sokkal változatosabb volt az étrendjük. Azóta az étlapjuk még színesebb, gazdagabb lett, az elterjedési területük pedig megnőtt: benépesítették az egész Egyesült Államokat (kivéve Észak-Alaszkát) és Mexikót, illetve Dél-Kanada egy jelentős részét is.

Az állatok az Egyesült Államok északkeleti részét és Kanadát az 1940-es években érték el, és az 1950-es években már szignifikánsan nagyobb méretűek voltak, mint a Nagy Prériken élők, nemritkán akár 16 kilósakat is találtak közöttük.

Kays és munkatársai mitokondriális DNS-vizsgálatokkal és koponyamérésekkel a tanulmányozták a coyote-ok testalkatát; több mint 100, New York államból származó illetve New-England-szerte begyűjtott példányt vizsgáltak meg. Azt találták, hogy ezek az északkeleti prérifarkasok géneket hordoznak a szürke farkas Nagy-tavak környéki alfajától, ami azt mutatja, hogy a két faj kereszteződött, amikor a prérifarkasok áthaladtak azon a vidéken:
„A coyote-ok az 1800-as években párosodtak a farkasokkal, amikor is a farkaspopulációk igen megfogyatkoztak a vadászatuk  miatt, így a farkasok alig találtak megfelelő párt, ezért„érték be” a prérifarkassal is.”

A prérifarkasok egyedszáma a vadászatuk ellenére folyamatosan nő. Ennek ellenére, szerepelnek a Vörös Könyvben, de természetesen a „nem fenyegetett” kategóriában, hiszen védelmi programra egyelőre nincs szükségük.

Forrás: Scientific American
Kép: Keleti „coywolf”, farkas/coyote hibrid
2012. május 30.

Kettinger Dóra

Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 3, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés