2017. szeptember 20. szerda
Friderika
Biotechnológia, molekuláris biológia és élettan az mRNS.hu-n

Az info@mrns.hu-ra küldhet linket vagy valamilyen anyagot, amit szeretne, ha hírként bemutatnánk.


Korábbi híreink  |   Keresés:

Kiválasztott hír:
Megosztás: Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
A nagy fehér cápától a megalodonig - Interjú dr. Elter Tamással - 1. rész - 2012-10-10 11:51:23 Hozzászólás írása Hozzászólások száma 0 hozzászólás 
A nagy fehér cápától a megalodonig - Interjú dr. Elter Tamással
1. rész

Dr. Elter Tamás - tengerkutató
Születési év: 1957.

1982. – ELTE
2005. – hivatásos búvároktatói képesítés
2005. – vízalatti természetkutatói képesítés
Fish Identification - oktatói minősítés
Shark Research Institute, Princeton, NJ – tudományos tagság


2010.  The Explorer magazin  - főszerkesztő
2005.  Tropicarium – külsős szakértő, búvároperátor, Budapest



Meséljen az életútjáról! Mely élmények befolyásolták a pályaválasztásában?

11 éves voltam, amikor keresztanyámtól születésnapomra megkaptam, Alfred Edmund Brehm: Az állatok világa című négy kötetes híres zoológiai művét. Azonnal megragadtak az, első kötet tengeri élővilágról szóló elbűvölő, régies, színes, festett ábrái. Még ugyanebben az évben eljutottam az Adriára, amely egész későbbi életemet meghatározta, hiszen ekkor láttam meg életemben először a tengert. A mai fiatalok nyilván nem értik, hogy miért volt ez ekkora szenzáció, de 1968-ban még nem nagyon lehetett utazgatni. Egy késő augusztusi délután, a turista busszal valahol az Ohridi-tó mellett haladtunk el. Amikor egy kaptatóhoz értünk az idegenvezető mondta, ha felérünk az emelkedő tetejére, onnan meglátjuk a tengert. Hihetetlen izgalom fogott el, torkomban dobogott a szívem. Amikor felértünk, a lemenő nap késő délutáni fényében, egyszer csak ott csillogott előttem a végtelen víztükör.

Pár nap múlva, még ugyanezen az utazáson, Dubrovnik közelében, Lokrum szigetén találkoztam életemben először cápával. Akkoriban volt ott egy kis oceanográfiai múzeum, amely az Adriai-tenger élővilágát volt hivatott bemutatni. Kíváncsisággal vegyes borzongással szemléltem a terem közepén kiállított nagy fehér cápa kipreparált testét. Emlékszem, leguggoltam és belenéztem a szélesre tátott szájba, csodáltam a csillogó fogakat. Megbabonázott a látvány, és talán ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy egyszer szemből-szembe szeretnék találkozni a nagy fehér cápával.

Akkoriban Magyarországon tengerbiológus képzés még gondolati szinten sem létezett, a külföldi egyetemi tanulmány lehetősége pedig kevesek kiváltsága volt. Azonban ez a vágy, ez a törekvés végig bennem munkált. Az életem úgy hozta – meglehetősen nagy kitérővel, számos vargabetűvel – hogy már érett, felnőtt fejjel láthattam neki – addigi életemből sok mindent feladva – ennek az álomnak a megvalósításához.


Melyek a jelenlegi kutatási területei?

Pillanatnyilag az adriai nagy fehér cápa észlelések statisztikai feldolgozása az aktuális kutatási munkám. Az olaszországi székhelyű  Italian Great White Shark Data Bank  által összegyűjtött értékes anyag alapján vágtam bele ebbe a számomra nagyon izgalmas munkába, amit a nemzetközileg elismert nagy fehér cápakutató, Alessandro De Maddalena bocsátott a rendelkezésemre.

1867-től napjainkig vizsgálom a térségbeli nagy fehér cápa észleléseket az Adria teljes egészén, mind az Appennini-félsziget, mind a Balkán-félsziget által határolt partszakaszain. Az adatokat több szempont szerint elemzem. Elsősorban azt vizsgálom, hogy mely évtizedek voltak azok, amikor a legmagasabb volt a fehércápa észlelések száma, és ezek a számok mutatnak-e bármilyen évszaki illetve területi összefüggést a nagy fehér cápák felbukkanása és bizonyos ökológiai körülmények között.

Egészen az 1960-as évekig, elsősorban a március és június közötti, illetve az augusztustól novemberig terjedő időszakban, az észak-adriai térséget (a Trieszti-öblöt, a Kvarner-öblöt, Krk, Cres, és Losinj környékét) lehet gradiens pontnak tekinteni, azaz olyan területnek, ahol kiemelkedően sűrű volt a nagy fehér cápák felbukkanása. A másik érdekes megfigyelés, hogy a déli régióból szinte egyáltalán nem ismerünk nagy fehércápa észleléseket. Ennek két lehetséges oka lehet. Szembetűnő volt, hogy a feldolgozott anyagban más mediterrán területekhez képest relatíve szignifikánsan sok a juvenil, sőt esetenként már-már újszülött méretűnek tekinthető egyedek aránya. Ez azt sugallja, hogy egészen az 1960-as évekig az észak-adriai térség egy úgynevezett „nursery ground”, azaz szaporodási terület lehetett, ahol a vemhes nőstények világra hozták az utódaikat. Mivel a nagy fehér cápák szaporodásbiológiájáról még nagyon keveset tudunk és a világtenger egész térségéből sem nagyon ismerünk ilyen úgynevezett „nursery ground-okat”. Ezek az adatok rendkívül érdekesnek tűnnek számomra.

Az újszülött egyedeken kívül, kiemelkedően magas a rendkívül nagyméretű példányok aránya is, szintén az észak-adriai térségben, ugyanebben az időszakban.
A szakirodalom szerint a mediterrán térségben a kékúszójú tonhal (Thunnus thynnus) a nagy fehér cápa egyik legfontosabb tápláléka és egészen az 50-es 60-as évekig viszonylag népes rajok úsztak be az Adriára Málta, Tunézia, valamint a Jón-tenger térségéből. A nagy fehér cápa észlelések mennyisége korrelációt mutat a tonhal rajok vonulási periódusával. Közismert, hogy napjainkban a túlhalászás miatt nagyon lecsökkent a kékúszójú tonhal állománya, méretes példányok már alig-alig vannak, és az Adriából is lassan teljesen eltűnnek a tonhalak. Ennek megfelelően a XX. század közepétől évtizedről-évtizedre egyre kevesebb nagy fehér cápa észlelést rögzítettek azokról a területekről, ahol korábban ezek az állatok, főleg földközi-tengeri viszonylatban gyakorinak számítottak.

Különösen érdekel az úgynevezett lamnid cápák, a heringcápafélék családjába (Lamnidae) sorolt cápáknak az evolúciós biológiája. Jelenleg a Lamnidae család összesen 3 nemzetséghez tartozó 5 fajból áll a heringcápa alakúak rendjén (Lamniformes) belül. Ide tartozik a nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias), a röviduszonyú makó (Isurus oxyrinchus), a hosszúuszonyú makó (Isurus paucus) a névadó heringcápa (Lamna nasus), valamint az észak-pacifikus hidegvízi fajnak számító lazac cápa (Lamna ditropis) is.
Tulajdonképpen a mai napig nem lezárt a cápakutatók illetve a cápák fejlődéstörténetével foglalkozó paleontológusok között az a vita, hogy a Carcharodon nemzetség egyetlenegy fennmaradt faja a nagy fehér cápa milyen közvetlen felmenőktől származik.

Rendszertanilag bizonyított, hogy a nagy fehér a makó cápák, az Isurus nemzetség egy kihalt ágáról származik. A kutatók egy része erre a leszármazási vonalra fűzik fel a valaha élt legnagyobb tengeri húsevő ragadozó, az óriásfogú cápa vagy közismert nevén a megalodon (Carcharodon megalodon) leszármazását is. Vannak azonban ellenvélemények is, egyes kutatók meggyőző paleontológiai bizonyítékok alapján azt az álláspontot képviselik, hogy a megalodon nem nemzetségbeli, hanem csupán távolabbi, oldalági rokona a mai nagy fehércápának. Igen sok fogmaradványt átvizsgáltam magam is. Az ősi széles fogú makó cápának (Isurus hastalis) majdnem pont ugyanolyan a fogszerkezete, mint a nagy fehérnek azzal a különbséggel, hogy a fogkoronák széle nem fűrészezett, hanem sima. Az Isurus escheri, (amely szintén egy kihalt makócápa faj) fogai szintén majdnem ugyanolyanok, mint az I. hastalis fogai, de a fogkorona mintegy harmadán már kimutatható egy éppen hogy észlelhető minimális fűrészezettsége. Tehát a legnagyobb valószínűség szerint a nagy fehér cápa közvetlen egyenes ági felmenője az Isurus escheri volt.




Isurus escheri egyik alsó állkapocsbeli foga

 
Személy szerint számomra rendszertanilag aggályosnak tűnik, hogy a széles fogú makó cápák csoportja valóban az Isurus nemzetséghez tartozik-e. Véleményem szerint a kihalt szélesfogú makócápák, sokkal több hasonlóságot mutatnak a Carcharodon nemzetséget jellemző alaktani jegyekkel, mint a recens Isurus nemzetséggel. Ebből is következik, hogy a magam részéről egyetértek Henri Cappetta, francia ichtiológus 1987-ben publikált megállapításával, amely szerint a megalodon csak oldalági rokona lenne ennek a leszármazási vonalnak. Számomra meggyőző bizonyíték erre a Carcharodon carcharias, valamaint az Carcharocles/Carcharodon megalodon fogstruktúrájában mutatkozó markáns különbség. A nagy fehér cápának és a megalodonnak egyaránt háromszög alakú és fűrészezett szélű a fogazata, de más hasonlóság nincs közöttük. Az úgynevezett konvergens evolúció ezt a fajta fogstruktúrát, a prédálási szokásoknak megfelelően más recens fajoknál is kialakította. A rendszertanilag a lamnid fajoktól igen távol álló kékcápaféléknél (Carcharhinidae) találkozunk ehhez rendkívül hasonló fogstruktúrával, például az óceáni fehérfoltú cápánál (Carcharhinus longimanus), amelynek majdnem egy az egyben olyan a fogstruktúrája, mint a nagy fehér cápának, csak a fogkorona magasság, tehát az arányok kisebbek. Mindez a hasonló életmód, a nagytestű prédálás miatt alakult így.



Isurus hastalis felső állkapocsból származó foga
 

A megalodon fogát nagyon finom recézettség, a nagy fehér cápáét markáns fűrészezettség jellemzi. A megalodonnak nem laposak a fogai, hanem rendkívül vastagok, domborúak, jól mutatva a közös leszármazási kapcsolatot az eocén időszaki Otodus nemzettséggel.  Teljesen más a két csoport foglemez struktúrája is. Mind a nagy fehér cápánál, mind pedig a széles fogú makónál illetve az Isurus escheri-nél ez lapos, keskeny, és alig beöblösödő. A megalodon foglemeze („gyökérről” nem beszélhetünk anatómiai értelemben, hiszen a cápáknak nincsen fogmedrük) rendkívül vastag és beöblösödő, mind a felső, mind pedig az alsó fogsorba tartozó fogaknál.

Véleményem szerint ezért, rendszertani revízióra szorulnak az Isurus nemzetségbe sorolt miocén és pliocén alakok. Utóbbiakat indokolt lenne a Carcharodon nemzetségbe sorolni. Ez világosan kifejezné a leszármazási viszonyokat, és ettől elkülönítetten kellene kezelni a megalodon problémáját.




Megalodon fosszilis és recens nagy fehér cápa fogai

 
Egyik kapcsolódó kedvenc vizsgálódási területemet alkotják a hazai neogén lamnid cápái. Ezen belül különösen érdekfeszítő számomra az óriásfogú cápa, a megalodon magyarországi megjelenése és elterjedése. A fogmaradványok rétegtani elhelyezkedési sajátosságaiból érdekes paleo-ökológiai következtetéseket lehet levonni az akkori Kárpát-medencét kitöltő melegvizes szubtrópusi sekély tenger megalodon populációjának illetve néhány kapcsolódó lamnid fajnak az életmódjával kapcsolatban. Magyarországon a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Állami Földtani Intézet és a gyöngyösi Mátra Múzeum rendelkezik a legjelentősebb cápafog kollekciókkal.

A legtöbb fogmaradvány a középső miocén időszakból a bádeni emelet egyik emblematikus rétegsorából a lajtamészkőből került elő, ami szubtrópusi körülmények között keletkezett zátonymészkő. Tehát a parti övben kialakult, sekélyvizes korallzátonyokat jelző kőzetben megtalált maradványok arra utalnak, hogy ez az egyébként rendkívül nagy testű, tehát elsősorban pelágikusnak azaz nyíltvízi környezetben élőnek vélt ragadozó, igen gyakran felkereste a sekély partközeli vizeket. (Ez az életmód jellemzi a nagy fehér cápát is.) A középső miocén időszakban a világtengert és a világtengerhez akkor még kapcsolódó pannon-medencei Bádeni-tengert is, sokkal nagyobb fajgazdagságban és egyedszámban népesítették be a különböző fogascet-félék, mint napjainkban. Nagyon úgy tűnik, hogy a megalodonnak a fő prédáját ezek az ősi cetfélék alkothatták. A megalodon vastag, kiöblösödő, tehát a felülnézeti részben domború, a hátoldali részben lapos fogai és azok nagyon enyhe fűrészezettsége arra utal, hogy gyakrabban fogyaszthatott elpusztult ceteket, mint amennyire vadászhatott rájuk.



Nagy fehér cápa fog az alsó álkapocs bal hátsó végéből, kb. 500.000 éves

 
A mai nagy fehér aktív ragadozó, opportunista vadász, adaptív prédálási stratégiával, tehát az egyedek szintjén képes a vadászati taktikáját a fellelhető prédához alkalmazni. Azaz a nagy fehér másként vadászik ott ahol meghatározóak a fókakolóniák és teljesen másként vadászik a delfinekre vagy a rendkívül gyorsúszású kékúszójú tonhalra. A nagy fehér cápa fogstruktúrája szépen mutatja, hogy ez a fogazat nagytestű préda megragadására és nagy húsdarabok kifűrészelésére, kitépésére szolgál.



Óriásfogúak leszármazása, amely az Otodus obliquus-tól a Carcharocles/Carcharodon megalodon-ig mutatja be a fogazat változásait, Andreas Lutz nyomán
 
A megalodon fogak fűrészezettsége ezzel szemben rendkívül finom és a megalodon fogai igazából nem is tekinthetők túl élesnek. Ez a fogstruktúra – szemben a recens nagy fehércápáéval – egyszerűen nem tette lehetővé a hatékony, marcangoló harapási technikát. Azt sem sikerült még megfejteni, hogy ez a nemzettség (Capetta után: Carcharocles) a késő eocéntól miért nőtt ilyen hihetetlenül nagyméretűre. Tény, hogy körülbelül 35 millió évvel ezelőtt, az ehhez a nemzetséghez tartozó cápák egyre nagyobbra nőttek. A megalodon előtti legnagyobb cápa a Carcharodon/Carcharocles angustidens már elérte a 10-12 méteres hosszúságot. Az ősapa az Otodus obliquus még „csak” 8 méter hosszú lehetett. A megalodon a legújabb számítógépes rekonstrukciók alapján, amelyet a fogméret és a testtömeg arányával modelleznek – egyébként a fog mérete és a testhossz között nincs lineáris összefüggés – 12-20 méter hosszúságot érhetett el. Ekkora testtömeggel a gyors úszás, ami a rajtaütéses prédáláshoz elengedhetetlen, nem elképzelhető, gondoljunk csak a ma élő, hasonló méretű cetfélék sebességére. Kizártnak tartom, hogy a megalodon úgy prédált volna, mint a mai röviduszonyú makó – egyik rokon faj – amelyik szabályosan leússza a rendkívül gyors mozgású kardhalat vagy tonhalféléket úgy, hogy akár 90 km/h sebességre is képes felgyorsulni. Vagy akár csak úgy, mint a nagy fehér cápa, amely a lerohanásos taktikát a cserkészéssel is kombinálja, mivel már képtelen akkora sebességre, mint a röviduszonyú makó. Azonban rövidtávon, például amikor fókákat zsákmányol, és alulról fölfelé, teljes erőbedobással tör ki, 55-60 km/h sebességet is elérhet. A megalodonnál ez kizárt.
 
A megalodon cetekre vadászhatott elsősorban. Ezekben az időkben, a világtenger átlaghőmérséklete még melegebb volt és az őscetek sokkal soványabbak, karcsúbbak voltak, mint a mai szilás cetek, amelyek a hideg víz elleni védekezésként növesztenek akkora zsírréteget. Súlyuknál fogva, az őscetek körülbelül olyan gyorsan úszkálhattak, mint a mai delfinfélék. Egy ilyen hatalmas cápának, ezeknek az állatoknak az eredményes üldözése biztos, hogy nem sikerülhetett. Ebből következik, hogy – a part közeli üledékekben előforduló nagyszámú fogmaradvány is erre utal – ez az állat lesből támadhatott, hiszen csak rövidtávon tudott gyorsan úszni. Valószínű, hogy a ceteket inkább megbénítani próbálta. Fedezékből, hátulról vagy alulról közelíthette meg a sekély lagúnákban pihenő ceteket és a farkuk megragadásával, leharapásával tette őket mozgásképtelenné.

Új területnek számít az 1990-es évek közepétől a nagy fehér cápa szociálbiológiájának a kutatása. Erről illetve ezen belül a nagy fehércápák csoporton belüli kommunikációjáról szeretnék majd később egy monográfiát megjelentetni. Az már bizonyossá vált, hogy a korábbi feltevésekkel ellentétben ezek az állatok nem magányos ragadozók, hanem szociálisak. Korábban evidenciának tűnt, hogy a nagy fehér cápa magányos, nomád, migráns faj, de ez csak részben igaz. A kelet-pacifikus populációnál kimutatható egy erősebb migráció, a kaliforniai partvidéktől Hawaiig ami figyelemre méltó, mert a nagy fehér cápa a mérsékelt övi vizeket kedveli, a trópusokon ritkának számít. Továbbá Dél-Afrika délnyugati partvidékén a nagyjából Fokvárostól a Mossel-öbölig elterjedt populáció egyedeiről is sikerült bebizonyítani, hogy az Indiai-óceánt átúszva, a nyugat-ausztrál partvidékre vándorolnak időszakosan. Ott eltöltenek néhány hónapot, majd visszaúsznak a megszokott élőhelyükre. Némely nagy fehér  cápa szubpopulációról lassan kijelenthetjük, hogy inkább rezidensek, mint migránsok. A Michael Sholl, svájci származású dél-afrikai kutató által kifejlesztett hátuszony azonosítás („ujjlenyomat”) technika és a műholdas jelölések azt mutatják, hogy a rezidens egyedek időnként elvándorolnak, de újra visszatérnek, és idejük nagy részét egy földrajzilag jól behatárolható területen töltik.

A rezidens jellegű nagy fehér cápák kettőtől tíz egyedig terjedő kisebb, de összetartó csoportokból állnak. A csoporton belüli hierarchia ténye és a dominancia elv már szintén bizonyított. A ketreces merülések alkalmával például meg tudtuk figyelni, hogy mindig a legnagyobb mehet először a konchoz, a többi egyed pedig várakozik ahhoz hasonlóan, amint az a farkas falkákban is megfigyelhető. Dominancia harcok is észlelhetők egy-egy csoporton belül. Például amikor egy alárendelt egyed próbál egy falatot elcsenni a prédából, miközben a domináns egyed lakmározik, csakúgy, mint a kutyaféléknél. Ilyenkor az alfa egyed egyértelműen jelzi, hogy ki áll előbbre a hierarchiában.

A fajtársakkal ugyanakkor konfliktuskerülők. A csoporton belül testbeszéd-jelekkel jelzik egymásnak a hangulatukat. A testbeszéd-jelek értelmezése szintén még feltáratlan terület. Egy dél-afrikai kutató, Chris Fallows és felesége Monique Fallows 1993 óta kutatják a híres Fóka-szigeti nagy fehér cápák viselkedés biológiáját. Eddig kéttucatnyi testbeszéd-jelet azonosítottak, ami azt igazolja, hogy ezek az állatok fejlett szociális életet élnek.

A nagy fehér cápákat sokáig úgynevezett diurnális, azaz nappal aktív fajnak tartották. A Chris Fallows által végzett megfigyelések azonban bebizonyították, hogy éjszaka is tevékenyek azaz nokturnális prédálási szokásaik is lehetnek, amelyeket még nem ismerünk.

Folytatjuk....


2012. június 27.

Ferenczi Tímea


A nagy fehér cápától a megalodonig - Interjú dr. Elter Tamással - 2. rész

Cikk ajánlása » email:
Hozzászólás írása
Hozzászólás
 

Értékelések száma: 9, Cikk értéke (1-10):


Értékelje ezt a cikket! 


Hirdetés
Email cím:
Jelszó:

Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.
Oldal ajánlása (email):
Az ajánlót küldi (név):
Hirdetés